Lehet, hogy ez az első értelmes kijelentése az ENSZ-nek.

Remélem folytatják: "Japázzunk többet, hogy megmentsük az emberiséget."

„Az ENSZ szakértői jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásáért elsősorban a fosszilis üzemanyagok, valamint az élelmiszer-termelés felelős.védd a földet - legyél vegetáriánus

Az ENSZ által megbízott szakemberek a Telegraph tudósítása szerint leszögezik, hogy míg a hagyományos energiaforrásokat megújulókra cserélhetik, addig a mezőgazdaság terén akkor következhet be változás, ha alapvetően megváltozik a lakosság étkezési kultúrája.

Az élelmiszerek előállítási az üvegházhatású gázok 18 százalékának kitermeléséért felel, a globális édesvíz 70 százalékát, a földterületek 38 százalékát használják erre a célra. Az ENSZ szakértői úgy látják, jelentős változás csak akkor érhető el, ha az egész világ változtat étkezési szokásain, nevezetesen: kevesebb húst eszik.

Achim Steiner, a program vezetője elmondta: a hétköznapi emberek is segíthetnek azzal, ha csökkentik húsfogyasztásukat. Sőt, a kormányzatok elősegíthetik a változást azzal, hogy az adórendszer átalakításával csökkenti a vegetáriánus élelmiszerek árát.„

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr835142257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ani 2010.06.05. 19:22:25

Abban nem hiszek, hogy ennek következtében megállítanák a húsipart, vagy csökkentenék a húsüzem termelést. Nincs hitem abban, hogy az ENSZ korlátozni szeretné a húst (kvóta-kereskedelem: fizet a cég, hogy tovább működhessenek ). Amióta létezik az ENSZ, azóta 65 háboú volt és ha megnézzük ez a szám csak növekedni fog. Lehet, hogy jókat mondanak, de teljességében véve impotens szervezet, aminek a működésének célja és hatékonysága erősen megkérdőjelezhető és amilyen korrupt és szennyes világban élünk, kétséges az is, hogy a különféle világszervezetek intézkedései vagy javaslatai, egyáltalán a javunkat szolgálják e. Mert például ott a génmanipulált élelmiszerek (GEMO), amikről több tanulmány is bebizonyította, hogy rendkívűl káros a szervezetnek, de még is engedélyezik. Akkor miféle jószándékosságról beszélünk, amikor a sok gondoskodás láccatja mögött meg megmérgezik a világot - s mind ezt az ENSZ beleegyezésével? Ahogy Bhakti Thirta Swami is írta hogy a világ vezetői barátnak tüntetik fel magukat, holott a legnagyobb gazemberek. Srila Prabhupada egyszer azt mondta "Hogy ne derüljön fény arra, hogy a vezetők rosszúl irányítanak, tévesen..." túlnépesedéssel riogatnak, vagy globális felmelegedéssel, környezetszennyezéssel ilyenek. Ezzel Prabhupada elárúlja nekünk, hogy valójában a világ vezetői nem adják meg nekünk, azt ami igazán segítene a világ baján. Elferdítik a tényeket, hogy szabadon tegyék amit akarnak. Nem akarják megoldani a problémákat. Ez van: nem akarják a javunkat, pedig megtudnák állítani az éhezést. Nem hiszem, hogy az emberek változnának az ENSZ figyelmeztetésére, Viszont a Hare Krisna világszervezet tudna segíteni, hogy az emberek megváltozzanak. Egy gazemberekből és csirkefogókból álló nemzetközi egyesült bűnszervezet erre nem képes. Ne várjuk a csaló ENSZ szövegére. Az emberek erre nem hallgatnak.
süti beállítások módosítása