Ez a mostanában igen népszerű téma, még leckét is ebből tartottam csütörtökön.

Aki nem adományoz a hagyományoknak megfelelően vagy a szentírások rendelkezései szerint, s aki nem fogad el ily módon adományokat, arra úgy tekinthetünk, hogy a tudatlanság kötőerejének hatása alatt áll. Az ilyen emberek az ostobák útját járják, s végül kétségtelenül bánat vár rájuk.

      MAGYARÁZAT: A vers kijelenti, hogy az embernek szigorúan követnie kell a szentírásokat, ha valóban áldásos életre vágyik. Ugyanezt magyarázza el a Bhagavad-gíta (16.23) is:
      „Aki félredobja az írások parancsolatait, és saját kénye-kedvére cselekszik, az sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem a legvégső célt nem éri el.” Aki nem követi hűségesen a Védák parancsolatainak kikötéseit, az sohasem lesz sikeres vagy boldog az életben, arról nem is beszélve, hogy nem térhet vissza Istenhez.többnejűség
      A sásztra egyik elve alapján egy családos embernek, ksatriyának vagy uralkodónak nem szabad visszautasítania egy nőt, ha az önként megkéri, hogy vegye feleségül. Kálakanyát, az Idő leányát Nárada Muni küldte, hogy ajánlkozzon fel Yavana-rájának, ezért a yavanák királya nem tudta visszautasítani őt. Mindent a sásztrák rendeleteinek fényénél kell végrehajtani. A sásztrák rendeleteit olyan nagy szentek erősítik meg, mint Nárada Muni. Ahogy Narottama dása Thakura mondja: sádhu-sastra-guru-vakya, cittete kariya aikya. Az embernek követnie kell a szent életű emberek, a szentírások és a lelki tanítómester elveit, s így biztos lehet a sikerben élete során. Kálakanyá, az Idő leánya pontosan a sádhu, sászstra és guru elve szerint járult a yavanák királya elé, ezért semmi ok sem volt arra, hogy a király ne fogadja el őt.”

Srimad Bhagavatam 4. ének. 27. fejezet. 25. vers

Házasodjunk, vagy ne? Egy nőt vegyünk el vagy többet?

Megtudhatod, ha letöltöd innen, vagy meghallgatod itt:

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr25142230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása