Ratha-yatra 2010 felhívás

2010.04.14. 06:03

Ratha-yatraÚr Jagannatha és a bhakták kegyéből 2010-ben is én leszek a Ratha-yatra fesztivál szervezője, koordinátora.

A Szekér a szokásos útvonalat fogja bejárni július 11-én, vasárnap. Rendhagyó módon, már most, ilyen korai időpontban szeretném ezt a felhívást közétenni. Egyrészt, így hamar értesülsz a fesztiválidőpontjáról és jó előre be tudod tervezni magadnak és minden ismerősödnek.

A másik ok, amiért szólok, hogy lehetőséget biztosítsak neked és mindenki másnak a csodálatos eseményben való aktív részvételben. Rengeteg feladat, szolgálati lehetőség van előtte, közben és utána is.

Várom a jelentkezésedet, akár egy általad választott szolgálatra, akár egy random misszióra.

Néhány lehetőség, amire már most készülhetsz, jelentkezhetsz:

- Reklám, marketing
Itt a tervezéstől, az ötletadáson keresztül a megvalósításig minden lehet.
- Színpadi program
Várom a jelentkezéseket, mind az adományozói vacsorára, mind a Vörösmarty téri színpadra. A produkciókat szakavatott zsűri bírálja el.
- Szervezés
Valamelyik terület, feladat komplett-, vagy rész szervezése.

Bátran írjatok, vagy hívjatok!

Lelkesítőnek itt van Ilyen a mi tavalyi produkciónk. ezt csak überelni tudjátok:

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr115142205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása