Egy érdekes cikkel találkoztam a fenti címmel, ami nagyon elgondolkodtatott. Aztán úgy döntötte, ha nekem felkeltette a figyelmemet, akkor titeket érdekelhet.

Mert úgy látom, hogy a bhakta-társadalom se mentes ettől a problémától.

Szerinted?

"Ma Magyarországon számtalan módja van annak, hogy szóval, gesztusokkal, nézéssel a honpolgár kisgyerekes sorstársai értésére adja: a gyerekek idegesítik, a gyerekek zajosak, neveletlenek és kényelmetlenek. Mit árul el rólunk, hogy ilyen gyakran és ilyen sokan találják idegesítőnek kiskorú honfitársainkat?

"A szüleid nem tanítottak meg rá?" - hangzik az erősen pedagógiai jellegű kérdés a boltban/váróteremben/buszon. És hát a feddés csak részben szól a rendetlennek minősülő gyereknek, igazából mind a hangerősség, mind a tónus a gondviselőnek van címezve, aki - úgy tűnik - képtelen hozzáfegyelmezni a kiskorút egy feltételezett közösségi normához. Utóbbi nem létezik már régóta, s bár feltámasztása lehet, hogy üdvös lenne, jelen formájában ezzel csak annyit üzen a polgártársunk: "idegesít a kölyköd, csinálj vele valamit".

A kisgyerekes szülők ma Magyarországon számtalan hasonló mondatot tudnak idézni a "ne tessék hozzányúlni"-tól (múzeum, tipikusan), a "ne itt szaladgálj"-on át az "ide nem fog felférni"-ig (tömegközlekedés). Az élőbeszéd mellett még számtalan módja van annak, hogy gesztusokkal, nézéssel a honpolgár kisgyerekes sorstársai értésére adja: a gyerekek idegesítik, a gyerekek zajosak, neveletlenek és kényelmetlenek. Ez nem generációs szakadék. Van szerencsém személyes élményként idézhetni a nálam fiatalabbtól kapott feddést, miszerint ha a gyerek fél az utcán póráz nélkül rohangáló kutyától, az baj, hiszen "így mindig félni fog tőle". És néha látom fiatal emberek tekintetét a repülőn, amikor csecsemősírást hallanak. Szóval ez nem ifjak-vének harca.

Érdemes megkérdezni az ismerős kismamákat: tíz esetből hányszor segítenek nekik az aluljáróból felcipelni a babakocsit, vagy a villamoson-buszon hányszor engedik át nekik azt a helyet, ami a babakocsinak van kijelölve. Figyelem: nem ülőhely!, csak egy hely, ahova be lehet állni, és akkor a készség nem akadályozza mások mozgását. És persze vannak még a panaszos szállóvendégek, akiket zavar a gyereklárma, és emiatt a hotel hajlandó akár fizetni is, csak ne lássa a többgyerekes családot. Esetleg jön a szemrehányás a buszon, gyerekkel piacra igyekvő szülőnek (Budapest, kertváros, hétköznap délelőtt): "Miért ilyenkor kell vásárolni jönni?". Mind-mind megtörtént esetek, név és cím a kiadóhivatalban.

Szóban mindenki marhára szereti a gyerekeket. A szülőre feddőleg szólnak vadidegenek, hogyaszongya "tegyen már sapkát a kis fejére, megfázik". Meg lehet elandalodni a szőke tincsek, huncut szemek láttán - jobbára addig, amíg a gyerek nem mozog, hanem magatehetetlenül fekszik a babakocsiban. Ha járni kezd, neveletlen kis szörnyeteg lesz belőle, akinek azok az ostoba szülei mindent megengednek. A sokgyerekes családok általános megvetés tárgyai, hiszen jó eséllyel vagy hívő katolikusok, vagy cigányok, és az egyik rosszabb, mint a másik.

Mindenesetre mindkettő a gyerekeiből akar megélni, a mi pénzünkből, és ez rémes.
Elszórtan vannak ugyan jó kezdeményezések: sok étteremben van etetőszék, néhol gyerekmenü. Lehet kapni útikönyvet, amely a kisgyerekes családoknak szól. De az alapállapot mégiscsak az, hogy aki kisgyerekes, az 1., felelőtlen - hiszen hogyan tartja el a gyereket a mai világban, 2. nyilván  mindent megenged, és rosszul nevel, mert a gyerek futkározik, felmászik és megfogdos, összetör; tessék, ugye megmondtam, 3. valamiképpen élősködik a közösség javain, visszaél a türelmével, és abszurd előjogokat követel magának.

Bár az elvárás az lenne, hogy a gyerek csendben üljön, s olyan frusztrált zombivá váljon, mint önjelölt közösségi nevelői - és később jó eséllyel ilyen is lesz, egyébként -, kezdetben nem az. Rohangál, hangoskodik, kérdez: érdekli a világ. Csak hogy lefussuk a kötelező köröket: igen, én is ismerek botrányosan nevelt, füstölőillatban pácolt, szigorúan vászonkendőben sétáltatott gyereket, aki hat napig ugyanabban a pelenkában mászkál, meg elkényeztetett, akaratos kis hülyét, akinek már a dömperje is Maserati volt. De figyelmeztetek mindenkit: aki azzal érvel, hogy vannak ilyen gyerekek, következésképp minden gyerek ilyen, az valamit nagyon elronthatott a felső tagozaton. Úgyszintén nem ér használni ebben a kontextusban a "néha", a "legtöbbször" és a "majdnem mindig" határozókat sem. Egyébként pedig: ha a gyerekek többsége ilyen lenne, az ürügy lenne-e arra, hogy mi neveljük a másét? 

A helyzet az, hogy a magyar társadalom nemcsak a múltjával nincs kibékülve, a jövőjével sem. Amennyiben a jövőt a gyerekek jelentik. A gyerekeket és természetes környezetüket, a gyerekeseket (ne adj' isten: a családot) nemcsak azért kéne megbecsülni, mert majd fizetik a tébét és a nyugdíjat utánunk a még láthatóan sokáig fennmaradó felosztó-kirovó rendszerben. Hanem azért is, mert a hozzájuk való viszony a közösség tudatosságát, jövőbe vetett hitét s főként: kohézióját is mutatja. Az a nemzet/társadalom, amely nyűgként tekint a gyerekre, nem húzza sokáig. A mi hazánk sem.

Magyarország ma gyűlöli a gyerekeket."   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.