A címet megint csak kölcsönvettem az eredeti cikktől. Nem azért mintha nem lenne fantáziám kitalálni egyet, de ez jól mutatja, hogy nem mi vagyunk fanatikusak, hanem a tények.

Mert rengetegen kérdezik, hogy „miért nem néztek TV-t?”
Erre sokféle válasz van, de íme ez az egyik.

tv nézés„Negyvenhat százalékkal nagyobb esélyük van különböző okok miatti elhalálozásra a napi négy óránál többet tévézőknek azokhoz képest, akik két óránál kevesebbet üknek a képernyő előtt. Előbbiek esetében 80 százalékkal magasabb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata- közölte David Dunstan, a melbourne-i székhelyű Baker IDI Heart and Diabetes Institute kutatója.

A szakemberek hat éven át 8800 ausztrál televíziózási szokásait vizsgálták, eltekintve olyan tényezők hatásaitól, mint a kor, a nem, a dohányzás, a testsúly vagy a testmozgás. Dunstan közlése szerint az ausztrálok átlagosan napi három órát televízióznak. A vizsgálat során megállapították, hogy még azok az emberek is, akik rendszeresen végeztek testmozgást, potenciálisan károsították szervezetüket azáltal, hogy hosszú időn keresztül ültek.

Minden egyes óra, amelyet az emberek a televízió előtt töltöttek, 18 százalékkal növelte a szív- és érrendszeri betegségek, 9 százalékkal a rák kockázatát. A megnövekedett kockázatot nem csak az elhízottaknál, hanem az egészséges testsúlyúaknál is tapasztalták, mivel a hosszas ülés egészségtelen hatással van a vércukorra és a vérzsírszintre - magyarázták a kutatók.”

Aztán egy másik érdekes adat: az átlag napi 3 óra tévézés. Könnyen meglehet, hogy ez Magyarországon is így van.

Mindig panaszkodnak, hogy nincs idő erre, nincs idő arra, de ha csak ezt az egy (teljesen fölösleges) dolgot kidobnák az életükből, akkor milyen sok dologra lenne.

Fontos, hogy ez a tanulmány az egészségtelen, sport és testmozgás nélküli élet veszélyére hívja fel a figyelmet. Ha monitor előtt ülve töltöd el minden nap ezt az időt, az ugyanilyen veszélyes.

A tartalomról nem is beszélve…

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr215142117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása