Ez a sorozat a Krisna-tudat elkezdésének első lépéseit segít megtenni. Ha már úgy gondolod, hogy túl vagy ezeken, és mégis valami újdonságot fedezed fel, akkor mégse vagy túl rajta és érdemes újrakezdened. Minden nap.

1. rész
Hallás

Talán meglepő, talán nem, de az első lépés az, hogy hallunk, olvasunk a Krisna-tudatról.
Ez mindenre igaz. Amikor versenyszerűen asztaliteniszeztem sokszor játszottunk a Siketek SC ellen. Mivel nem hallottak, gyakorlatilag beszélni se tudtak. Logikus.

Praktikusan ez azt jelenti, hogy minél többet olvasni (lehetőleg tanulni) a Szentírásokból, hallgatni a leckéket, előadásokat, beszélgetni gyakorló Krisnásokkal.

Sok minden elérhető ebből ingyen, interneten keresztül, ami nagyon praktikus a központoktól távol lakó, vagy nagyon elfoglalt személyek részére. Érdemes kutakodni, például a haribol.hu-n, ahonnan szinte minden forrás elérhető.

Érdemes a könyveket is beszerezni. Teljesen más érzés és sok esetben ez az egyetlen alternatíva. Bár most elavultnak van nyilvánítva, de ha valaki komolyan, órákig akar olvasni, (ami normális) az csak könyvből elképzelhető.

A bhaktáktól ma már több féle módon lehet hallani, nem csak személyesen. Lehet olvasni, hallgatni a blogjukat, lehet chat-elni, levelezni velük. Ez mind nagyon jó, de a tradicionális, személyes módszert se szabad hanyagolni. Ugyanolyan, mint a könyv. Ez egy természetes, teljesen más médium.

Persze erre erőfeszítést kell tenni. De mindenre. Ha egy értékes dolgot akarsz kapni, azért tenni kell valamit.

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr245142100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása