Itt a folytatása az 1. résznek, de még nincs vége.
Remélem ez is fog tetszeni!

„Krisna olyan mértékben fogadja el a szeretetünket, amennyire az Ő bhaktáit szolgáljuk. És ugyanez igaz a tehenekre is. Csak azért védelmezni a teheneket, mert ez a dharma, az jó dolog, de ha igazi érzéseid vannak minden egyes tehén iránt, ha valóban boldoggá akarod tenni őket, akkor meg fogod kapni a felhatalmazást, hogy valóban tudd védelmezni a teheneket. Én sok éven át gondoztam teheneket. Minden nap teljesen megfürdettem őket. Egy drótkefével lekeféltem őket, úgy, hogy minden egyes szőrszálat a megfelelő irányban keféltem. Néha az fejükön össze-vissza állt a szőr és én minden egyes szőrszálat ennek megfelelően fésültem. Ez nem csak arról szólt, hogy én a szőrüket fésülgetem, hanem érezték, hogy tényleg törődöm velük. És minden nap miután megfejtem őket, lekeféltem és elengedtem őket legelni, akkor mosolyogtak és szinte táncoltak a legelőn. Mert érezték, hogy gondoskodnak róluk és szeretik őket. A tehénvédelem nem csak annyit jelent, hogy nem öljük meg őket, hanem hogy szeretjük őket. Ha nem érzel irántuk szeretetet, akkor nem igazán törődsz velük.

Ez az elv ugyanúgy igaz a bhakták esetében is, persze tehenekkel sokkal könnyebb. Ez a megvalósításom. A teheneket megöleled, finom ételeket adsz nekik, megfejed, lekeféled, legelteted őket, dalokat énekelsz nekik és akkor nagyon boldogok. A bhakták kicsit bonyolultabbak. De az elv ugyanaz. Minden bhaktánknak mosolyogni és táncolni kell, mert érzik a szeretetet, törődést, gondoskodást, amit a vezetőktől kapnak. És egy ilyen bhakta az élete végig nem fogja abbahagyni a japázást. Egy ilyen bhakta nagyon lelkes, hogy kövesse a szabályozó elveket és a filozófiát az élete végéig. De ha nem kapják meg a bhakták ezt a fajta társadalmi támogatást, nem érzik, hogy bátorítják, szeretik őket, törődnek velük, akkor csak nagyon kevesen lesznek képesek fenntartani az odaadás egy magas fokát hosszú éveken át.

Nehéz, hogy valakiből bhakta legyen. Nehéz elérni, hogy bhakta maradjon. Fenntartani, hogy egy bhakta lelkes legyen hosszú éveken át; az igazán nehéz. Számunkra, vezetők számára ez a legnagyobb kihívás. Ez a legfontosabb dolgunk. Egy bhakta egy év után, 20, 30, 40 év után. Ha a mozgalmunk igazán erős, akkor egy bhakta törekszik, vágyik arra, hogy lelkesen meghódoljon, hogy nagy lelkesedéssel menedéket vegyen a Szent Névnél éveken át. Ne gondolja azt, hogy én bhakta vagyok, most már elég szolgálatot végeztem.

Inspirálnunk kell a bhaktákat hogy felelősséget vállaljanak. Amikor egy bhaktát lelkesítünk arra, hogy felelősséget vállaljon a sadhanájában, a szolgálatában, akkor felhatalmazottá válik. Feltöltődik, lelkessé válik.

Bármit, amit itt fogtok tanulni, arról hogy hogyan gondoskodjunk a bhaktákról, gyerekekről, grihasthákról, bramacarikról, diákokról, a kongregációval… annyi különböző dolog. A gazdasági helyzetüknek megfelelően törődni velük, mint például a Yamuna-kinara Bank.

Sok projektünk van, de mindegyik abból a vágyunkból születik, hogy a bhakták szívből inspiráltak maradjanak az életük végéig. Egy olyan lelki családot hozzunk létre ahol az összes érzelmi, fizikai igényéről gondoskodunk, ami csak egy embernek lehet, aki komoly a Krisna-tudatban. Sokkal teljesebben, mint bármilyen más anyagi családban. „

„Nincs barátság bizalom nélkül, és nincs bizalom tisztesség nélkül.”

Samuel Johnson

Kicsit több mint egy éve készült az alábbi videó, amin Szubál cumival a szájában pengeti a gitárt.

Ez sokaknak tetszett, sőt a kommentek közt valaki angolul is kérte, hogy tegyek föl még ilyet, így most itt egy friss.

Szubál magától kitalálta, hogy felül a konyhai fellépőre és így, lazán, unpluggedesen nyomja. Folyt. köv.

Már írtam sok mindent itt és itt, de egy dologról nem szóltam még. A mészárlásról, amit a szeretet ünnepe nevében csinálunk. Persze, nagyjából mindenki ugyanannyit fog enni, és más napokon is ez húst jelent, de az, hogy ilyenkor szinte rituálisan ki vannak jelölve bizonyos élőlények erre a célra az nagyon kemény.

Múlt hétvégén bevásárolni voltunk a közeli áruházban. Fiam, Szubál meglepő módon elég békésen ült a bevásárlókocsiban, míg ki nem szúrta a képen látható akváriumot. „Halacska, halacska” hangzott a jelszó és vagy 20 percig nem mehettünk el onnan. Ez arra jó volt, hogy közben a feleségem be tudta gyűjteni a közelben a zöldségeket, gyümölcsöket, de számomra sokkoló volt.

Szubált próbáltam úgy beállítani, hogy ne lássa, hogy mi is lesz a halacskával, de nekem végig kellet néznem egy pár kivégzést. Mellettem egy fiatal asszony nézelődött majd bátortalanul mondta a férjének, hogy „lehet, hogy egy kicsit fejbe kell vágni, hogy hazavigyük”. „Valószínűleg nem kicsit”, szólt a férj.

„Valószínűleg le kell vágnod a fejét, a farkát, fel kell darabolnod, ki kell belezned, meg kell sütnöd és a többi…” mondhattam volna én, de nem tettem.

Egy történész bhaktától a napokban megtudtam hogy Jézus születésének igazából semmi köze nincs a Karácsonyhoz (nem is akkor volt!), az ajándékozás meg egy teljesen új keletű szokás. Legalább megnyugodtam, hogy nem az Ő kedvéért gyilkolnak. De azért érdekes, hogy egy vallásosnak mondott lakosság, hogy tud ilyet csinálni.

Tudom, hogy erről már írtam, de a személyes élmény most volt.  

Itt a karácsony, amit mi sok minden más mellett extra ételosztással ünnepelünk.

Sokan közületek már hozzájárultak adománnyal, vagy szolgálattal, de lehetőség még mindig van bőven.

Mindenről többet megtudhatsz a Futi (Food for life) szuper új blogján, ami rendszeresen frissül képekkel, videókkal, beszámolókkal:

http://osszetelt.freeblog.hu/

Ahogy tudsz, gyere, vegyél részt benne Te is!

Itt egy lelkesítő híradó-részlet a tavalyiról:

„A tartalom forrása elménkből fakad. Ha valaki olyan keveset tud az emberi természetről, hogy a boldogságát nem saját viselkedése, hanem valami más megváltoztatásában keresi, az egész életét terméketlen munkával fecséreli el, és ahelyett, hogy elmulasztaná, megsokszorozza bajait.”

 Samuel Johnson

Amikor tavasszal kint jártunk Bombay-ban, volt szerencsénk találkozni Radhanatha Maharajal, aki az ottani „csoda” forrása. Erről akkoriban már itt is beszámoltam, de a vele történt közvetlen beszélgetést, ami szerintem a csúcspontja volt a kint tartózkodásunknak, még nem tettem közzé.

Most eljött az alkalom, több részletben, magyarul olvasható.
Ez egy kicsit talán túl „bhaktás”, de kérlek próbáld az elvet és a hangulatot elkapni. Szerintem mindenképp hasznodra fog válni.

"Remélem, tetszik nektek a templomunk. A legnagyobb megtiszteltetés számunkra, hogy eljöttetek. Amikor Őszentsége Sivarama Maharaja felhívott telefonon és elmondta, hogy szeretne ideküldeni benneteket, úgy éreztem, hogy ezzel megáld bennünket és megengedi, h a szolgáinak a szolgái legyünk. Mindig kérdezem őt, hogy hogyan szolgálhatnám és most egy nagyon bensőséges szolgálatot adott. Nagyon hálás vagyok ezért. Imádkozom, hogy a bhaktáink tudjanak segíteni nektek a csodálatos magyarországi szolgálatotokban.

Nekem az a megvalósításom, hogy részt vehetünk sok szemináriumon, sok könyvet elolvashatunk, megtanulhatunk számtalan különböző technikát, mindezek a dolgok hasznosak. De van egy elv, ami mindennél fontosabb, amikor arról van szó, hogy törődjünk a bhaktákkal. Ha mi igazán akarunk törődni a bhaktákkal, ha igazán akarunk segíteni a bhaktáknak akkor mindannyiunk szívében Krisna fel fog hatalmazni minket, hogy csodálatos dolgokat tegyünk ezekért a bhaktákért. Ezt semmi más nem pótolja. Valóban kell törődnünk velük.

Amikor Srila Prabhupada Amerikába jött, vagy amikor bárhova ment Amerikában…ott volt vele a siddhanta, a parampara…és igazán mélyen gondoskodott rólunk. Ő para dukha dukhi volt. Szenvedés volt számára látni mások szenvedését és mások boldogsága volt az Ő öröme. Valóban érezte annak a szükségességét, hogy odaadja nekünk Krisnát, mert szeretett bennünket. Ez az a standard amit Ő létrehozott. Természetesen egyikünk sem fogható Srila Prabhupadához, még porszemek sem vagyunk a lótuszlábán. De az elv ugyanaz. Szívünkben valódi gondoskodás kell, hogy legye, hogy a bhakták közössége védelemben érzi magát, boldog és lelkes Krisna-tudatban van. Ha ez valóban fontosak nekünk, valóban törődünk velük, akkor Krisna fel fog hatalmazni bennünket.

A bhakti azt jelenti, hogy a szívedet beleteszed valamibe. Nem tudunk azért törődni a bhaktákkal, azért prédikálni az embereknek, mert ezt kell csinálnunk, vagy mert ezt várják tőlünk, hanem valóban ezt kell éreznünk. Ez jellemző egy bhaktára. Ha szépen japázunk, figyelmesen tanulmányozzuk a Srimad Bhagavatamot, szépen szolgáljuk a Vaisnavákat, akkor a törődésnek és az együttérzésnek ez a mély érzése fel fog ébredni a szívünkben. Így lesz valódi a lényeg. Ha valaki megmondja, hogy mit kell tenned, akkor lehet, hogy megcsinálod. De ha valóban érzed, hogy ez a személy tényleg törődik veled, akkor akár az életed is odaadod, hogy megcsináld azt a szolgálatot, amit kér tőled.

Valójában bármi, amit itt láthattok, amit esetleg lejegyzeteltek vagy tanultok, mindez, lehet, hogy segít. (Nevetés) Én remélem és imádkozom, hogy a segítségetekre legyen. De meg kell értenetek, hogy az alapelv, ami itt mindent működőképessé tesz az az, hogy a tanácsadók és a vezetők igazán, igazán hajlandók áldozatot hozni azért, mert törődnek a vaisnavákkal és segíteni akarnak nekik.… És akkor Krisna hihetetlen módon felhatalmaz bennünket, hogy csodálatos szolgálatot végezzünk."