Belső béke

2009.08.09. 07:51

Nemrég találtam egy szép idézetet egy számomra eddig ismeretlen személytől, ami annyira egybevág a Bhagavad-gita több versével csak mai nyelven, tömören.

Ma ezt osztom meg veletek:

„Nem játszhatsz a benned lakó állattal úgy, hogy ne válj te magad is teljesen állatiassá; nem játszhatsz a hamissággal úgy, hogy közben megőrzöd az igazságot; a durvasággal úgy, hogy megmaradjanak emberi érzéseid. Aki rendben akarja tartani a kertjét, nem különít el egy parcellát a gyomnak.”
     
Dag Hammarskjöld

Mantra ritkaságok

2009.08.08. 07:36

Néha, amikor keresgélek a gépemen meghökkentő dolgok kerülnek elő.

Íme, itt az egyik: a sohasem megjelent Mantra lemez. Már borítóterv is készült hozzá, de aztán mégse lett belőle semmi. Egyik ok, hogy Kowa kiszállt akkor (is), aztán a kislemez kiadás sem tűnt gazdaságosnak.

Viszont találtam valamit, amiből lett valami. Ez egy diktafonos felvétel egy Mantra próbáról. A képen látható felállásban aznap kezdtünk el jam-elni és ez jött ki pár perc múlva. Nem tudom, hogy ezen a felvételen átjön a hangulat, de akkor mi extázisban voltunk, mert nem csak túléltük Acyuta távozását, hanem egy teljesen új irányt is találtunk, amit a 2002-es „Om” lemezen hallhattok.

Az interaktív feladat pedig a következő: mi lett az itt elhangzó szám címe?

Krisna-Balaráma

2009.08.07. 07:42

Tegnapelőtt volt az Úr Krisna bátyjának, az Úr Balarama megjelenési napja. Szép ünnep volt itt a Templomba.

Egy velük kapcsolatos, de egy kicsit más történetet szeretnék mesélni. Itt van a kép róluk kb. 5000 évvel ezelőttről. Krisna, mint tudjuk fekete (feketés), míg Balarama fehér.

Aztán van itt két másik kép is. Az egyiken (piros háttér) két Gibson LesPaul látható, amiket kb 2000-2001-től használtam Mantra és Visnu koncerteken és felvételeken. Mindig elválaszthatatlan társak voltak.

Tavalyelőtt eladtam őket és ez a két ESP eclipse érkezett. Ugyanúgy, ahogy korábban ez sem így terveztem, de ismét itt egy fekete és egy fehér, Krisna és Balarama. A szívem mindig a feketéhez húz (valószínűleg a koszossága miatt), de mindig be kell vallanom a fehérnek sokkal bivalyabb hangja van.

Az Úr Balarama minden erő forrása, még gitárban is…  

Hogyan legyen időd

2009.08.06. 05:53

Sokan hozzák fel kifogásként, hogy miért nem foglalkoznak valami lelki dolgokkal, meditációval azt, hogy nincs idejük.

Íme, egy érdekes tanulmány, arról hogy naponta mennyi időt pazarlunk az ellenkező nem bámulására. És ez még csak a bámulás, de aztán ott a dumálgatás és az aktív cselekvés, stb.

Elgondolkodtató…

A férfiak napi 43 percig stírölik a nőket


A férfiak átlagosan napi negyvenhárom percet töltenek tíz különböző nő adottságainak a feltérképezésével, derült ki egy Nagy-Britanniában készített felmérésből. „Nem újdonság, hogy a férfiak megnézik a nőket, de érdekes volt megtudni, hogy egészen pontosan mennyi ideig legeltetik a szemüket a lányokon” - mondta Mark Ireland a felmérést készítő Kodak Lens Vision Centres szóvivője.
A napi negyvenhárom perc évente összesen 259 órát, vagyis 11 napot jelent, ami a felmérés megállapításai szerint 18 és 50 éves kor között már egy évet tesz ki, írja a Telegraph. A háromezer megkérdezett brit válaszaiból az is kiderült, hogy a férfiak többsége bevásárlás közben bámulja meg a nőket, és csak ezt követik a különböző szórakozóhelyek vagy a munkahely.
A nők a felmérés szerint csak feleannyi időt töltenek naponta a férfiak szemrevételezésével, átlagosan húsz percig hatot néznek meg maguknak. A nők a szórakozóhelyek és a boltok mellett a tömegközlekedési eszközökön is előszeretettel bámulják meg a férfiakat.
Az is kiderült, hogy csak minden tizedik nő örül a kíváncsi tekinteteknek, míg a férfiak ötödét tölti el büszkeséggel, ha megbámulják. Minden ötödik nőt kifejezetten zavar, ha végigmérik, és további tizenhat százaléknyian is kényelmetlenül érzik magukat tőle.
A válaszadók fele állította, hogy elvörösödött, amikor rajtakapták, hogy a szemével éppen levetkőztet valakit. Minden harmadik férfi összevitatkozott már barátnőjével elkalandozó tekintete miatt, míg minden tizedikkel kifejezetten ezért szakított a barátnője.”

 

A jót hallani

2009.08.05. 07:48


Ez a tegnap reggeli leckém a Srimad Bhagavatam 4. ének 23. fejezet 39. verséből. Remélem találtok benne valami hasznosat a ti életetekre is.

„Akik nagy tisztelettel és elragadtatással rendszeresen olvassák Prithu Maharaja cselekedeteinek történetét, valamint rendszeresen elismétlik és elmesélik ezt másoknak is, azokban egyre erősebb, rendíthetetlen hit ébred az Úr lótuszlábában, s egyre tántoríthatatlanabbul vonzódnak majd hozzá. Az Úr lótuszlába az a hajó, amellyel az ember átkelhet a tudatlanság óceánján.”

Hogy hogyan lehet letölteni egy japa-(meditációs) láncot? Ez nekünk is komoly fejtörést okozott egy darabig.

A kiinduló ötlet, és végül teljesen váratlanul a megvalósítás is Dénes barátomtól jött. Néha a bhakták nem tudnak japa-láncot használni; lehet, hogy otthon hagyta, munkahelyen, iskolában, kórházban, vagy épp egy arab országban van. Van egy speciális körszámláló, amit edzők szoktak használni és a Krisnások a lánc helyett.

A Dénes vetette fel, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy olyat, ami 108-ig megy. Ez kicsit bonyolultnak, sőt megoldhatatlannak tűnt. Aztán gondoltam, hogy valami elektronikus kütyü lehetne, végül rájöttem, hogy mindenkinél van egy elektronikus kütyü: a mobiltelefon. Így csak egy programot kell írni, amit bárki le tud tölteni.

Elmondtam az ötletemet Dénesnek, aki megcsinálta flash-ben, aminek sajnos az a hátránya, hogy nem mindegyik telefon tudja lejátszani, de mostanában már nagyon sok.

Szóval itt a lehetőség: ingyen letöltheted a magyar verziót innen, és az angolt innen.

Meleg szívvel ajánlom, én már sokszor nagy hasznát vettem.

Hajnali meditáció

2009.08.03. 07:02

Ha jól tudom, vannak sokan, akik olvassák az oldalamat, de még nem jutottak el a Templomba. Vagy ha eljutottak nem reggel 4:30-kor. Ekkor van ugyanis a Mangala-árati, a reggeli szertartásunk. ilyenkor egy imádatot mutatunk be Sri Sri Dayal Nitai – Vijaya Gaurangának, murtijainknak és közben éneklünk.

Ezt az éneket most meghallgathatjátok, mégpedig tőlem. Nem sok dolog van a világon amit jobban utálok, mint a saját hangomat, de hátha nem mindenki van így vele…

Aztán, ha megtetszett, vagy csak ki szeretnéd próbálni, gyere, várunk szerettel!

süti beállítások módosítása