Mantra történetének egyik érdekes pontja a „Lélekgyilkos” klipje. Barátunk DNS (Hallók Dénes) készítette, mint sok más klipünket és majdnem az összes borítónkat.

A fő érdekessége, hogy erre nem is kértük meg, hanem egyszer csak előállt a majdnem kész verzióval. Míg a szám mind zeneileg, mind szövegében az egyik legdurvább a Mantrától, a klip egy poénkodásból készült.

Íme, itt a klip és a nyersanyag:  
 

Szubál új oldaláról mutatkozik be: kiváló sofőr. Erről ő maga számol be az alábbi videón, majd elegánsan távozik: 

Az alábbi szám a 2003-as „Tetteim súlya” albumunkon található. Mivel ez se egy „torzítós” szám azt gondoltuk, hogy nagy sláger lesz. Sok oka van, hogy miért, de végül nem lett az.

Mivel én mégis az egyik legszebb Mantra számnak gondolom, most megosztom veletek. Érdekessége, hogy a szövegét ketten írtuk Jaya Harival, ami annyira ritka, hogy ez az egyetlen ilyen számunk. A zene én voltam.

Elfogadom a sorsom

Tegnap még együtt voltunk
Azt mondtad, hogy minden rendben
Szemembe néztél, mosolyogtál
És én elhittem mindent

Hogy mindig így lesz
Hogy minden jó lesz
Hogy tényleg így
Hogy minden így

Én elfogadom a sorsom
Úgysem tehetek mást
Tudom, hogy olyan életet élek
Amiben nagyon ritka a társ

Tegnap mikor elváltunk
Azt mondtad, csak megnézed
Azt ígérted, hogy mindjárt jössz
És én elhittem mindent

Tegnap, mikor üzentem neked
Azt mondtad, egy kicsit várjak
Van még egy-két dolgod
És én elhittem minden

Tavaly ősszel egy hirtelen ötlettől vezérelve feldobtam egy váratlan tervet Ananyagopi matajinak. Mivel tudtam, hogy ő korábban komolyan táncolt, megkérdeztem, hogy nem lenne e kedve összehozni egy rövid, de profi (hatású) produkciót.

Ő kapásból nagyon lelkes lett, egy-két elképzelést egyeztettünk, de onnantól gőzerővel nyomta. Szervezte a próbákat, betanította az amatőröket, ruhát készítetett, szóval mindent. Bár nem volt betervezve, amikor Maharaja és a bhakták látták, hogy milyen szuper dolog lett, berakták az Egyház legkomolyabb rendezvényére, a közéleti díszvacsorára, mint egy programpont.

Folytatva a Mantra történelmét a 2000-es Szigetes koncertjén felvetett „Még” a következő klip. Ez még mindig csak a zenekar 5-6. koncertje, de már a 3. dobossal, Csiky Lászlóval. Mint később kiderült vele is az utolsó.

Valahogy, egy ismerősön keresztül jött a srác (akinek elfelejtettem a nevét) és felvette egy kamerával az egész koncertet és abból vágta össze a klipet. Kicsit vívnia kellett a híres, és hírhedt In-kal security embereivel, de végül sikerült. A teljes költségvetés 25 ezer forint volt.

A story is van, ami ehhez kapcsolódik. Délután 4 órakor volt a kezdés, előttünk csak 1 zenekar játszott. Majd amikor befejezték, a jelenlévő nem túl sok ember is távozott. Hatalmas sátor kongott az ürességtől. És, hogy a beszarás még fokozódjon megjelent Sivarama Maharaja és a kb. 15-20 bhakta. Mivel még szinte senki nem látta élőben a Mantrát kíváncsiak voltak rá. Mára már megszokott amit csinálunk, de akkoriban ez igencsak egzotikum volt. „Miért nem dhotiban léptek fel?”, „Miért nem csak a Maha-mantrát éneklitek?”. Ilyen és ehhez hasonlatos kérdésekkel, sőt ötletekkel bombáztak minket.

Szóval para a köbön, próbálom nyugtatni a többieket. Felpakolás, intró és hirtelen elkezd megtelni a sátor. Ahogy a klipben is látszik végül teltház lett és hatalmas hangulat. Maharaja és a bhakták nagyrésze kb. 2. számnál távoztak, de mi ezt már nem láttuk…

Ígértem, hogy írok magamról, életemről, de ezt eddig nem tettem. Most se az elején kezdem. Tegnapelőtt, április 19-én volt 19 éve, hogy megismerkedtem feleségemmel Kandarpa Sundarival.
Persze akkor még csak Andreának hívták. Halljátok e romantikusnak mondható történetet…

A 17 éves rockernek is kinéző srác, azaz én egy furcsa elrendezés nyomán egy tacskó kölyökkutyához jutott. ami azt eredményezte, hogy sétáltatni is kellett. E közben figyelt fel a szomszédház 7. emeleténél rendszeresen felbukkanó szőke lányra. Először azt hitte, hogy véletlen, de feltűnően sokáig (végig) ott volt az ablakban. Aztán látta az utcán is és csinosnak találta, de kiderült, hogy kb 14 éves.

Aztán jött a katonaság, másfél év, ritka hazajutás, de a lány még mindig ott volt az ablakban. Főhősünk, ahogy a mellékelt ábra is mutatja nem egy DonJuan, szóval nem történt semmi. Mígnem valami csoda folytán egy barátnő elmondta a frissen leszerelt emberünk barátjának, hogy volna esély…

Na innen már ciki lett volna nem csinálni semmit, így pár napi erőgyűjtés után felkaputelefonálás: „Szia, Laci vagyok. Lejösz?” hangzott a hihetetlen csábító duma. Szerencsére egy nagyon kedves „Igen” volt a válasz.

Innentől már történelem. Egy év múlva eljegyzés, 4 év múlva esküvő, és azóta is boldogan együtt.

Édesanyámon kívül ő az aki a legtöbbet kibírta mellettem. Nagy dolog, én tudom.

Köszönöm.

ui.: Hogy ebben mi a Krisna-tudatos (tanulság)? Az, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy közel „védikus” feleségem van. Tradicionálisan így szokott történni: a lány nagyon korán 13-14 éves korábban kiválasztja a férjjelöltet, majd mindenki mást pattint és a megfelelő időpontban összeházasodnak.