A március 25-i cikknél (Ugyanúgy „Indiában”) kommentjében ígértem, hogy hazatértem után lesz egy meglepetésem. Atish kérdezte ugyanitt, hogy nem lesz e valamikor unplugged Mantra lemez.

Sokszor terveztük, sőt felvételeket is csináltunk, de valahogy nem jött össze soha. Pedig készült egy nagyon hangulatos amatőr felvétel a 2002.11.23-i Govindás koncertről. Pont a sok tervezés miatt nem adtuk közre, mert mindig vártuk, hogy lesz jobb.

Lehet, hogy lesz, lehet hogy nem, de most letöltheted innen.

Ez az ajándékom mára.

(A felvételen hallható: Jaya Hari das-ének, basszusgitár, Vijaya Gauranga das-gitár, Gopikrisna das-dob, Dinesvari devi dasi-vokál)

Ez az egyik kedvencem a Bhagavad-gitából (2. fejezet 70. vers):

Rég volt videó Szubálról, aki azóta javában sétálgat. Az alábbi videón ez látható a Templomkertben és társai is vannak Purnatattva prabhu és Dinesvari mataji ikerlányai Radhacharan és Lilakirtan személyében.

Megjegyzés: a konnektorban, amit szétszednek nem volt áram… :)

Egyetlen magyar szám amit valaha játszott a Mantra az a Replika „Feszíts meg” című dala. Ha elolvasod a szövegét megérted miért. Szerintem gondolkodj el rajta Te is…

Így nyomta eredetiben a Replika 1998-ban:

Ez az akusztikus verziója 2003-ból tőlük nemrokkereknek:

És így nyomta a Mantra 2001-ben:

REPLIKA: Feszíts meg

(Zene, szöveg: Csató Péter/Nitaibhavana das)

Feszíts meg engem
Hogy lássalak én
Csak átutazó vagyok
Itt semmi nem az enyém

Veszítsek el mindent
Amim van szórjam szét
Hogy könnyű és gyors legyek
Semmi ne húzzon a Föld felé

Alázz meg engem
Túl sokat képzelek én
Azt hiszem egyedül én vagyok
A Föld közepén

Tegnap Krisna-völgyben voltam és a nagy megbeszélések közepette betoppant Ádi Rádhika mataji, Gaura Sakti prabhu felesége, és lánya, a 7 hónapos Hladini. Olyan aranyosak voltak együtt (mármint az apjával), hogy rögtön lefilmeztem őket, és most megosztom veletek.

A tegnapelőtti írásból kimaradt egy fontos story.

A klipben nemcsak a gyárban játszunk és híradó részletek vannak, hanem egy srác is, aki nyomkodja a távirányítót. Itt bh. Szabolcs szerepel, de nem ez volt az eredeti terv. Bh. Lackó (ma Namaruci das) lett volna a főszereplő és a helyszín a Havanna lakótelepi lakás.

Pedig jól kezdődött. A kecó annyira proli volt, hogy az már fájt. Minden volt ami fájdalmas. Viszont kiderült, hogy már akkor is nagy mókamester kamera előtt beparázik. A végső csapást az mérte rá, hogy kiszúrtuk a húga fényképét a TV fölött. „Erre menjen rá a kamera, amikor az a szöveg, hogy „sarokban egy halott, lehet, hogy a húgod?”” kiáltottunk fel Jaya Harival. „Ne, ne a húgomat ne!!!” könyörgött kétségbeesetten a főszereplő, de mi hajthatatlanok voltunk. Aztán mikor már majdnem sírásba kanyarodott a phichoterror, feladtuk.

Persze a legnagyobb baj az volt, hogy a lakótelepi lakás nagyszobájában se volt akkora hely, hogy a kamera kellő távolságból tudjon venni. Már a helyszínen visszanézve is láttuk, hogy ez gáz, így lett a klipben látható verzió.

Hű, ez az ünnep, amit sohasem bírtam. A fiúknak ki kell öltözni, hülye versikét kell szavalnia és nyakonöntenie valami büdös kölnivel az ennek egyáltalán nem örülő nőnemű áldozatot. A sonkáról, tojásról és a piáról nem is beszélve. Senkinek nem jó, akkor minek csináljuk?

Szerencsére gyerekkoromban az Anyámék is utálták és kora reggel elszöktünk kirándulni. Aztán persze volt amikor ez nem sikerült, és részt kellett venni ebben a barbár népszokásban. Nem véletlenül írtam, hogy barbár, mert mindezt összekapcsolni Jézus feltámadásával több mint bunkóság.

Emberek! Mit szólna Jézus, ha látná, hogy mit művelünk ilyenkor? Valami ilyesmit...?