Két hete volt az óraátállítás, amiről teljesen tudatos voltam még este is, csak reggel nem. Az ébresztőórát nem állítottam át (persze a többit se), így vidáman és kifejezetten frissen keltem aznap reggel.
A templomba érve se tapasztaltam semmi furcsát, csak amikor bepillantottam a templomszobába és teljes sötétséget láttam akkor esett le, hogy még csak fél 4 van az új időszámítás szerint.
Az ajtó zárva, majd felbukkan Kisora, a templom őrninjája, hogy „mi van Főni, te is elfelejtetted az óraátállítást?”
Persze voltunk többen is. Elkezdhettem volna bosszankodni, hogy „a fene vinné el, aludhattam volna!”, de inkább megörültem: kaptam ajándékba egy órát.
Aztán elgondolkoztam. Mindig sírunk, hogy nincs időnk erre, arra, de ha kapunk 1 órát akkor inkább alszunk.
És mi lenne, ha fentről valaki egy napot, egy hetet, egy hónapot, egy évet, egy életet adna ajándékba?
Igazából ezt az életet, ezt az évet, hónapot, hetet, napot, órát, sőt minden percet, másodpercet ajándékba kapjuk.
Csak az a kérdés, hogy mit kezdünk vele…
Te már gondolkodtál ezen?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.