Itt egy érdekes cikk Bhayahari prabhu tollából, a sokakat foglalkoztató témáról. Nem rövid, de érdemes elolvasni:

"Sors vagy erőfeszítés?
Egyszerű bábok lennénk, akiket a múlt tettei mozgatnak?

 Kétségbeesetten nézem a távolodó autómentőt, amint egy roncsot szállít, hajdan volt autónkat.
 „Ne aggódj”- próbál vigasztalni a feleségem. „Biztos csak valami rossz karma.”
  

Elgondolkozom a szavain. Épp most törte össze az autónkat (hátulról belement egy teherautóba) és roppant lelkesnek tűnik, hogy a sors számlájára írja a történteket. Azon tűnődöm, ez valóban rossz karma-e vagy egyszerűen csak csapnivaló vezetési technika. Egyszerű bábok vagyunk, akiket reménytelenül manipulálnak múltbeli tettei, vagy tényleg szabadon cselekszünk? Ha minden eleve elrendeltetett, akkor mekkora hatalmunk lehet a saját tetteink felett? Valójában milyen kölcsönhatás van sors és erőfeszítés között?
 

Látszólag ugyanezek a kételyek gyötörték Satyavrata Munit, a hajdani nagy királyt és bölcset, aki kétségeit a megfelelő személyhez, az Úr Matsyahoz, Sri Krsna egyik inkarnációjához címezte. Kettejük párbeszédét a Matsya Purana örökíti meg.
 „Óh, Uram, melyik a magasabb rendű dolog: a sors vagy a személyes erőfeszítés? Kétségeim vannak effelől, kérlek, oldd meg őket.”
 

Satyavrata Muni az ’eleve elrendeltetés vagy szabad akarat’ örök filozófiai rejtélyét feszegeti. Válaszul az Úr Matsya elmagyarázza, hogy három elem: a sors, az erőfeszítésés az idő együttesen határozza meg életünk folyását. A földműves példáját említi, akinek a termését három tényező határozza meg: az ültetés, az eső és az idő. A palánták az erőfeszítést jelképezik, míg az eső a sorsot. Ha a gazda elültei a magokat, de nincs eső, akkor nem lesz termés. Vagy, ha esik, de ő nem ültetett semmit, akkor sincs termés. Mindkettő: sors és erőfeszítés egyaránt szükséges, és mindez a megfelelő időben.
 Ha megfelelően cselekszünk, és jámbor tetteket hajtunk végre, akkor a jutalmunk a jó szerencse lesz, míg ha bűnöket követünk el, akkor szenvednünk kell. Az idők során a jó sors az erőfeszítéshez járuló kedvező helyzetekben nyilvánul meg, míg a rossz sors a kedvezőtlen helyzeteket jelenti. A sors adhat nekünk élvezetet vagy szenvedést, különösebb erőfeszítés nélkül. Például, ha valaki nyer a lottón, egy gazdag családban születik vagy egy beteg testet kap.
 

A kapcsolat erőfeszítés és sors között elég egyszerűnek tűnik, legalábbis elméletileg. Saját erőfeszítésünkkel termesztjük meg sorsunkat: learatjuk, amit elvetettünk. A fordítottja, vagyis a sors és az erőfeszítés közötti kapcsolat, ami eredetileg elindította ezt az egész gondolatmenetet, már nem ilyen nyilvánvaló. Ha az élvezet és a szenvedés eleve lerendeltetett, akkor az erőfeszítésünk eltérít bennünket a kijelölt utunkról? Vajon minden tettünk teljesen a sors kezében van, vagy van szabad akaratunk?

Sri Krsna a Bhagavad-gitában (15.15) elmagyarázza a sors hatását. Az Úr ott így szól: „Én mindenki szívében ott lakozom, s Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység…” Később (18.61) Krsna újra megismétli: „Óh, Arjuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorútját, akik az anyagi energia szekerén ülnek.” Srila Prabhupada a magyarázatában kifejti: „…A testcserét követően az élőlény elfelejti korábbi tetteit, de múltat, a jelent és a jövőt ismerő Felsőlélek tanúja minden cselekedetének. Így tehát a Felsőlélek irányítja az élőlények minden tettét. Az élőlény azt kapja, amit megérdemel…”
 

Múltbeli tetteinknek megfelelően kapjuk az emlékezetet és a feledékenységet, és mindez a hajlamaink, vágyaink és a törekvéseink formájában nyilvánul meg. Amit végül kapunk az nem más, mint a kombinációja annak, amire vágyunk és amit megérdemlünk. Például nagyon sokan szeretnének milliomosok lenni, de csak néhányan dolgoznak is ezért, és még kevesebben van azok, akik valóban el is érik ezt a célt. Mások viszont nagy vagyont örökölnek, mindenféle erőfeszítés nélkül. Jámbor tetteket végrehajtani olyan, mintha egy bizonyos összeget letétbe helyeznénk a karma számlánkon. Amikor a futamidő lejár, akkor a pénzt fel lehet venni és élvezni.  Tehát valaki, ha arra vágyik, hogy gazdag legyen és van elég ’jámborság hitele’, akkor lehet, hogy gazdagnak fog megszületni, másvalaki, akinek kevesebb hitele van, lehet, hogy nagyon meg kell, hogy dolgozzon érte, míg egy harmadik személy, akinek nem elegendő a hitele, lehet, hogy nem is éri el a célt, annak ellenére, hogy keményen dolgozik érte.
 

A sors felállítja számunkra tetteink színpadát. Egy oszlophoz kikötött tehén csak addig tud mozogni, ameddig a kötele engedi. Hasonlóan a jelenlegi erőfeszítéseink hatásköre a múltbeli tetteinken múlik. Ha valaki egy gazdag családban születik, sokkal több lehetősége van, és nagyobb szabadsággal rendelkezik, mint az, aki egy szegény családban születik meg.  Egy szélsőséges példa az állatok vagy növények esete. Ezt a helyzetet a lélek múltbeli bűneinek súlyos visszahatásaként kapja. Ezekben a létformákban az élőlénynek tulajdonképpen nincs szabad akarata, és egyszerűen az anyagi természetnek megfelelő, adott módon cselekszik. Ezért tartják az emberi létformát annyira különlegesnek. Csak ebben a létformában van a léleknek bizonyos fokú szabadsága ahhoz, hogy a saját sorsát alakítsa. De ehhez a szabad akarathoz felelősség is járul, és emiatt jellemzi egyedül csak az emberi létformát a jó és a rossz karma felhalmozása. A karma törvénye nem érvényes az állatokra vagy a növényekre, ahol a lélek előrelépése a magasabb létformákba automatikusan történik.
 Habár egy baleset részesei lenni, vagy valamilyen betegségtől szenvedni, szegénynek vagy gazdagnak lenni és így tovább, mind eleve elrendeltetett, ez nem jelenti azt, hogy egyből figyelmetlenül vezethetünk, nem kell törődnünk az egészségünkkel, és nem kell vigyázni magunkra. Tételezzük fel, hogy tényleg elkezdünk hanyagul vezetni. A karma törvénye szerint ez a felelőtlen tett egy nem kívánatos reakciót von maga után. Ez lehet egy baleset vagy valami más. De be fog következni.
 A karma törvénye annyira bonyolult, hogy végül is lehetetlen meghatározni cselekedeteink pontos kimenetelét. Végső soron, az erőfeszítésünk alakítja a sorsunkat, és ez az oka annak, hogy a szentírások annyi irányelvet tartalmaznak arról, hogy mit tegyünk és mit ne. A szentírások arra is figyelmeztetnek, hogy a karma törvényének ismerete nem szabad hogy érzéketlenné tegyen bennünket mások szenvedése iránt. A lélek valójában együttérző, és még ha valaki, a saját múltbeli cselekedetei miatt szenved is, a szentírások előírják számunkra az olyan jámbor tetteket, mint az adományozás vagy az elesettek megsegítése.

 Fontos megérteni, hogy tetteink visszahatását meg lehet változtatni. Ennek két módszere van. Az egyik a prayascitta, vagy vezeklés, a másik pedig az odaadó szolgálat. A védikus életfelfogás a vezeklést írja elő arra, hogy jóvátegyük bűnös tetteinket. A vezeklés azt jelenti, hogy valaki önként elfogad valamilyen szenvedést, hogy megszűntesse korábbi bűnös tetteinek a visszahatását. Ez olyan, mint amikor egy bűnöző önként meghódol az enyhébb büntetés reményében. De a vezeklés olyan, mintha a betegség valódi okának keresése helyett csak tünetei kezelést alkalmaznánk. Bűnös tetteink egyik visszahatása az, hogy vágyunk születik arra, hogy még több bűnt kövessünk el. A vezeklés lehet, hogy enyhíti a múlt bűnei okozta szenvedést, de nem csökkenti azon vágyaink halmazát, melyek a bűnös tettek elkövetésére késztetnek bennünket. Ezért mondja  Sukadeva Gosvami a következőket (Srimad Bhagavatam 6.1.11.): „Akik követik a vezeklés szabályait, egyáltalán nem okosak.” A jámbor tettek továbbá eredendő boldogságot eredményeznek és így arra motiválnak bennünket, hogy még több jámbor cselekedetet végezzünk. A lélek arra van kényszerítve, hogy egy anyagi testet fogadjon el, azért, hogy átélje mindezeket a különböző visszahatásokat. Így bármely erőfeszítésünk örök visszahatása az ismétlődő születés és halál körforgásához köt bennünket.
 A Bhagavad­gitában azonban Sri Krsna egy megoldást kínál. Míg Krsna elismeri, hogy „az ember még a fizikai testét sem tudja munka nélkül fenntartani”, de később tovább magyarázza, hogy, ha az ember nem ragaszkodik tetteinek eredményéhez, akkor megszabadul azok karmikus visszahatásától.  Az ilyen ember elégedett azzal a nyereséggel, ami magától adódik, a siker vagy a kudarc nem zavarja meg, és bár cselekszik, nem bonyolódik bele tetteibe. Az ilyen esetben a karma körforgása nem érvényes. A Bhagavad­gita másik versében (18.66.) Sri Krsna nyomatékosan kijelenti: „Add fel a vallás minden változatával és hódolj meg egyedül Énelőttem. Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj.” Fontos megfigyelni, hogy Sri Krsna azt ajánlja, hogy adjuk fel a vallás minden változatát, beleértve a jámbor tetteket is, mivel ezek is az anyagi világhoz láncolnak bennünket.
Míg azok a tettek, melyeket az elkülönülés hangulatában hajtunk végre, nem járnak visszahatással, addig az odaadó szolgálat, melyet kizárólag az Úr örömére végzünk, még egy lépéssel tovább megy. Nemcsak, hogy nincs karmikus visszahatása, de meg szabadít a boldogtalanságtól és kitépi a szívből a különböző szinten megérett, de meg nem nyilvánult vágyakat is. A Bhakti­rasamrta­sindhuban (1.1.17) Rupa Gosvami az odaadó szolgálatot, vagy bhaktit, klesaghni subhadaként jellemzi. Ez annyit jelent, hogy, ha valaki elkezdi az odaadó szolgálatot, akkor mindenféle felesleges dolog és anyagi szenvedés örökre megszűnik, és ő lesz minden jó szerencse birtokosa.

A Srimad­Bhagavatamban (11.14.19) Krsna elmagyarázza: „Csak úgy, mint ahogy a lobogó tűz a fát hamuvá égeti, az Irántam való odaadás teljesen elégeti a bhaktáim által elkövetett bűnöket.” A végkövetkeztetés tehát az, hogy nem kell túl sok erőfeszítést tennünk olyan anyagi dolgokért, melyeket maguktól is megkaphatunk, és melyek csak az anyagi létezéshez kötnek bennünket. Sokkal jobb, ha értékes időnket az Úrnak végzett odaadó szolgálattal töltjük.

Néhány héttel később elkészül az autónk is, többé-kevésbé visszanyerve régi formáját és azt hiszem, én is egy kicsit nagyobb betekintést nyertem az esetbe, ami elindította a gondolataimat ezekről a dolgokról. A feleségem balesete eleve elrendeltetett, mint valamilyen bűnös tett eredménye, melyet korábban követett el. Vagy talán egy azonnali visszahatás volt válaszul hanyag vezetésére.   
 

Mindezt próbálom elmagyarázni neki egy másik közös autóutunk során.
„Szóval végső soron az én hibám?”- kérdezi.
„Hát… azt hiszem, igen.”- felelem.
„Nos, nézzük csak… neked kellett megjavítatnod, kifizetned a károkat és így tovább… nemde?”
„Nos, igen”- mondom én.
„Tehát akkor te is szenvedtél, ami azt jelenti, hogy ez a te egykori bűnös tetteidnek a visszahatása is volt. Tehát ebben az értelemben, a te hibád is”- vonja le diadalmasan a következtetést.
„Azt hiszem, igazad van –mondom-, de kérlek, figyelj arra a teherautóra”     "
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.