A fenti cím talán érthetetlennek tűnik, de nem az. Ez Szubál (és még pár milliárd másik gyerek, csak más nyelven) szívszaggató felkiáltása.
Persze most nem a családi ragaszkodás végtelenségéről akarok írni (majd máskor), hanem arról, hogy mennyire komoly felelősség apa-apa-apának lenni.
Te vagy a minta, a példa, sőt a csodálatos cél. Ha leülsz harmóniumozni, akkor ő is azt akarja csinálni:
Ha már nem csak a kocsiban, hanem otthon is követeli a „zene-zene-zeneee”-t (ami Mantrát jelent kizárólag) és meglátja az apját egy koncertklipben, ő is úgy csinál:
És még csak másfél éves… mi lesz később?!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.