Tényleg „olaszba” voltunk

2009.08.31. 07:41

Ahogy a kommentekből kiderült, a múlt héten Olaszországban voltam a kiscsaládommal. Váratlan lehetőség adódott, hétfőn szóltak, péntek hajnalban már utaztunk is. Egy kedves felajánlás kapcsán csak az utazási költséget kellett állni.

Én már egyszer jártam Olaszországban, amikor az épülő Budapesti Templomhoz és annak oltárához márványokat néztünk, de akkor nem láttam mást csak az autópályát, a hotelt és a márványtelepet. Szóval szinte semmit.

Most teljesen más volt, szuper helyen laktunk és sokfelé jártunk, de erről majd később.
9 nap egyben, ilyen sokat már nagyon rég (kb. 16 éve) nem voltam „szabin”. Persze a Szubál nevű, pont most másféléves megállíthatatlan atomrakétával nem egyszerű pihenni, várost nézni, vagy bármi, amit a lenti videó is bizonyít.

Persze nagyon élveztem, hogy ilyen sokat lehetek vele, együtt fekszünk, együtt alszunk (és gyakran ébredünk), együtt kelünk, sokat sétálunk, játszunk, birkózunk, úszunk, meg minden. Azt hiszem az család boldog volt a nyaralástól.

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr55141967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása