Egyik nap mikor délután együtt indult haza a család a Templomból különleges jelenet szemtanúja lehetet pár bhakta. A felesége a babakocsit hozta előre hátulról, én pedig Szubállal az irodák felöl sétáltam ki. Az ajtónál beszédbe elegyedtem valakivel erre Szubál beszaladt a ruha/cipős helyiségbe. Ebbe semmi különös nincs, hisz aki ismeri az tudja, hogy folyamatosan megy és felfedez mindent.
Egyszer csak a papucsommal jelent meg az ajtóban. Óh, milyen aranyos, milyen okos, gondoltam, de ezzel még nem volt vége. Lerakta elém és egyenként, pontosan feladta a lábamra. A bhakták (és persze én is) csak néztünk. Krisna is ugyanezt csinálta apukájával, Nanda Maharajal. Ez honnan jött?
Kicsit gondolkodva arra a következtetésre jutottam, hogy mivel mi is mindig ráadjuk a cipőjét, ő is ugyanígy viszonozza. Szeretetből.
Ilyen természetes és egyszerű a szeretetteljes szolgálat, ha nincs még ott az egyetlen akadály: a hamis egó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.