Itt olvashatod az előző részt.

Szeminárium a templomi kongregáció fejlesztéséről

Őszentsége Radhanatha Swami

Oroszország, 1998.

"MIT TEGYÜNK, HA VALAKI NEM AKARJA KÖVETNI A RENDSZERT

Q.: Csak kíváncsi vagyok, mert próbáltunk csinálni valamiféle rendszert a képzés és a tanulás
terén a templomi bhaktáknak, néha talán Krsna teremti ezeket a lelki akadályokat, de
valahogyan nehézségünk van abban, hogy megváltoztassuk az embereknek, és azoknak a
brahmacariknak az elméjét, akik itt élnek a templomban. Kötelező tanulniuk, hogy itt
maradhassanak, de néhányuk nem akarja. Azt mondják, „csinálom a szolgálatomat, csinálom
a sevámat, csak olvasom a könyvet, ez minden.” Valahogy próbálják kikerülni a folyamatot.
Te mit tennél?

RS.: Mit tennék én? Több dolog is van, amit lehet tenni. Az egyik, hogy a fejedre teszed ezeknek a bhaktáknak a lábáról a port és kéred őket, hogy tanuljanak. „Ez az én alázatos
kérésem, a szolgád vagyok. Ez a kötelességem Srila Prabhupada és a vaisnavák felé, hogy te első osztályú bhaktává válj és visszamenj Istenhez. Fűszállal a fogaim között imádkozok hozzád.” Ez az egyik módszer. A másik az, hogy csinálunk egy ashrami sztenderdet.
Mindenki lehet bhakta és a kongregációban élni egy nagyon tiszteletreméltó módja annak, hogy valaki bhakta, de ashramban élni egy nagyon különleges privilégium és van egy
sztenderd az ashram számára. Bárkit, aki szigorúan akarja követni ezt a sztenderdet, azt szívesen látjuk, hogy éljen itt. Bárki, aki nem akarja követni ezt a sztenderdet, annak egy
kongregációbeli tiszteletreméltó bhaktának kell lenni. És van egy más módszer, ahogyan ezt a kérdést megközelítheted. Az, hogy van két része az ashramnak. Az egyik azoknak, akik
nagyon őszinték és akarják kultiválni a krsna-tudatos felsőfokú képzést. Meg kell adni nekik minden lehetőséget és azoknak a bensőséges társulását, akiknek szintén ez az elképzelésük. A
másik pedig azoknak az őszinte bhaktáknak, akik nem nagyon érdeklődőek vagy hajlamosak a felsőfokú képzésre és csak dolgozni akarnak. És nekik lehet saját csökkentett programjuk a tanuláshoz. Ezek mind nagyon ésszerűek. Mi a véleményed? Én mindegyiket csináltam.

MENNYI NYOMÁST HASZNÁLJUNK A RENDSZER ALKALMAZÁSÁRA

Q.: Milyen fajta külső nyomás szükséges ennek a rendszernek az alkalmazásakor, mert ha
megpróbáljuk magunk csinálni, akkor ott van ez a tétlenség, ami nagyon nehézzé teszi, hogy
felülkerekedjünk rajta.

RS.: Úgy érted, külső bhakták? Mennyi nyomás szükséges? Hari bol. Bármilyen nyomást
használhatsz, amit Krsna rajtam keresztül mond ki. Hari bol. Ha a vezetőket inspirálja egy jó
elképzelés és ezt elsődlegessé teszik, akkor határozottan lesz siker, de nem kemény munka
nélkül. Jó dolgok nem történnek automatikusan. A jó dolgok áldozatból jönnek, hogy kész
vagyunk az áldozatra. Még a mi templomunkban, ahol elkezdtük ezt a programot, kétszer
adtuk fel. Megálltunk. Kellett nyomni őket, hogy kezdjék el újra és azt gondolták, ez túl
nehéz, sok más dolgom van, amit kéne csinálnom. A brahmacarik azt gondolták, „olyan sok
szolgálatom van.” És a grhasták azt gondolták, „olyan sok gazdasági és családi felelősségem
van plusz a sadhanám plusz a szolgálatom a templom felé.” És nem volt egy másik templom,
ahol ezt csinálták volna, szóval nem tudtuk, hogy fog-e működni, bár ez a krsna-tudat
gyakorlásának természetes módja Srila Prabhupada tanításai alapján. Az idősebbek segítsenek
felemelni a fiatalabbakat a lelki életükben, és másokat felemelve te is fel fogsz emelkedni. A
krsna-tudatban mindenkinek vannak feljebbvalói, de mindenki az alázatos szolga
hangulatában van, bárkit is szolgál. Szóval feladták, mert nehéz volt. „Nem, nem, csinálnunk
kell”, szóval újra elkezdték és néhány hónap után feladták. „Nem működik. Nem működik.”

De aztán megint nyomtuk őket. És aztán amikor megvalósították, hogy csinálni kell, akkor a
legdicsőségesebb és legcsodálatosabb felajánlássá vált. Most már a világ minden kincséért
sem fogják feladni. Szóval ha a vezetők inspiráltak és ott van két fajta külső nyomás. Egyik a
példa, hogy működik, egy modell formájában. A legfontosabb, hogy minden elképzelés ott
van Srila Prabhupada könyveiben és minden írásban, nekünk csak meg kell próbálni teremteni
egy formális elrendezést rá. Ez a pozitív nyomás. A másik nyomás az, hogy látjuk, hogy ha
nem vigyázunk a bhaktákra, akkor mennyi ember elmegy. Mennyi ember odaadó növénye
elszáradt a törődés és képzés hiányában? A nyomás ott van. Nem mondtam, hogy ezt a
rendszert kell követnetek. Ez nagyon egyszerű és természetes, de a legfontosabb dolog a
képzés és a gondoskodás, ami a társadalmunkban minden egyes bhaktának a lehető
legnagyobb mértékben kell adni. És ez az, amiért imádkoztam a vezetőimhez, hogy nagy
figyelemmel koncentráljanak erre. Nemzetközi szinten csinálni ezt nagyon nehéz és nagyon
teoretikus dolog, de helyi szinten, ha komolyan veszed, akkor ez a legpraktikusabb és
lehetséges.

HOGYAN KEZDJÜK, HA HIÁNY VAN KÉPESÍTETT BHAKTÁKBÓL

Q.: Beszéltél erről a rendszerről, hogy ez alapján szervezzük az embereket és mi akarunk
hangsúlyt fektetni a módszerekre vagy a képzésre vagy az emberekre, akik ezzel a képzéssel
foglalkoznak, mert úgy tűnik, hogy nem vagyunk elég magas szinten ahhoz, hogy oktatókat
biztosítsunk, és ilyen módon az egész folyamat meg van állítva. Kell-e ez is prioritásként
figyelembe vennünk?

RS.: Elkezdhetitek kicsiben is. Kezd el valahol nagy eltökéltséggel. Ha van már csak néhány
bhakta, akiknek van egy alapvető megértése a filozófiánkról és akik példamutatóak a saját
lelki életükben és az ashramukban, ezek a személyek tudnak önkéntesen vállalni, és akarnak
majd segíteni másoknak. Azokkal, akik akarják ezt a segítséget, együtt elkezdhetik ezt a
szolgálatot. És ezek a bhakták fejlődni fognak - azok is, akik tanárok és azok is, akik ezeknek
a tanároknak a felügyelete alatt vannak. Ez lassanként biztos még több embert fog inspirálni
arra, hogy tanítson és hogy tanítva legyen.

Amikor Mayapurba mentünk, 300 brahmacari volt ott. Újra és újra kérték, hogy segítsünk
nekik megalapozni a vaisnaváknak ezt a szolgálatát. Azt hiszem 40 brahmacari van ott, akik
tanácsadók. Mindegyiküknek van egy kis csoport brahmacari, akiknek segítenek. Igazából kb.
400 brahmacari van ott. Minden nap van lecke, a mi bombayi bhaktáink csinálják, most már
hat hónapja, mindennap megcsinálják a lecke vázlatának formáját. A tanárnak még csak fel se
kell készülnie a leckére. Van neki egy áttekintés, és csak ebből az áttekintésből kell tanítania -
sadhana, olvasás, japa, vaisnava etikett. Akár hetente egyszer vagy mindennap van, nekünk
valójában megvan minden információ hozzá. Ez nagyon könnyűvé teszi a tanácsadók számára
a találkozókat, mert már minden ott van. Ezek igazából olyan dolgok, amiket mindannyian
tudunk, de ez olyan formában van, hogy nagyon könnyűvé teszi a tanítást. Ha egy ilyen típusú
tanácsadói rendszerben akarjuk csinálni, nekünk ahhoz is van információ. Ez segít a
tanácsadónak. Ez nem nehéz. Az anyag, amit tanítani kell, ott van. Nagyon egyszerű és
rendszerezett. A fontos az, hogy a személy akarjon áldozatot vállalni, hogy segítsen
másoknak, és törekedjen arra, hogy jó példát mutasson. Ha csak néhány ilyen ember van,
akkor is elkezdhetjük. Ha nagyon őszintén csináljuk, akkor meg fog erősödni és ki fog
terjedni."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.