Boldog bhakták 2. rész

2013.03.08. 08:32

 

HOGYAN LEGYÜNK A FIATALABBAK, AZ EGY SZINTEN ÁLLÓK, AZ IDŐSEBBEK
ÉS AZ ABHAKTÁK SZOLGÁJA
A velünk egy szinten állókat a velük való szerető barátság kifejleszésével szolgálhatjuk.
Azzal, hogy nagyon bensőségessé válunk egymással szemben. És ennek a bensőségességnek a
a Krsna-tudaton kell alapulnia. És egymást segítve, bátorítva, az odaadó szolgálat kell, hogy
lelkesítsen minket. Rupa gosvami elmagyarázza a hatféle szerető viszonzást. Nagyon őszintén
felfedni az elmét azzal a vággyal, hogy fejlődjünk az odaadó szolgálatban. Nagyon türelmes,
megértő és segítő módon meghallgatni, amikor egy másik bhakta felfedi az elméjét.
Prasadamot adni. Prasadamot kapni. Ajándékot adni, ajándékot kapni. És mi a legjobb
ajándék? Az inspiráció a Krsna-tudatra. Az embereknek ilyen módon kell bhaktaként nagyon
édes és szerető barátságokat kifejlesztenie. És ezen a folyamaton keresztül a barátaink
alázatos szolgái vagyunk.
És akik talán valamilyen hivatalos módon alattunk állnak, őket úgy tudjuk szolgálni, ha
útmutatást adunk nekik, ha tanitjuk őket arra, hogy hogyan tudnak jobb bhaktákká válni, így
szolgálhatjuk őket.
Ha autoritiv helyzetben vagyunk, sosem szabad azt gondolnunk, hogy én egy autoritás vagyok.
Csak egy azonosságunk van, az, hogy szolgák vagyunk. A templom president azt jelenti, hogy
ő a templom minden bhaktájának alázatos szolgája. És hogyan szolgál? Úgy, hogy lefoglalja
őket szolgálattal. Időnként azzal, hogy kijavítja vagy megszidja őket, de ezt szolgai
szellemben kell tenni, nem a mester szellemében. A GBC azt jelenti, hogy ő a zónájába
tartozók mindegyikének alázatos szolgája. Alázatosan próbálnia kell olyan atmoszférát
teremteni, hogy minden bhaktának a lehető legjobb lelki fejlődésben lehessen része. Ez egy
szolgálat. A tanítvány a lelki tanítómestert mesterként látja, bár a vaisnava ideológiában a
lelki tanítómester úgy tekint magára, hogy ő minden tanítvány szolgája. Srila Prabhupada
egyszer azt mondta, hogy ő minden tanítványát az ő Guru Maharaja képviselőjeként látja. Ez
azt jelenti, hogy a tanítványokat szolgálva a guruját szolgálja. A vaisnavizmusban bármilyen
fejletté is váljunk, sosem gondoljuk azt, hogy mesterek vagyunk. Egyre alázatosabbá és
alázatosabbá válunk abban a hangulatban, hogy mindenki szolgái vagyunk.
És még a feltételekhez kötött lelkekkel szemben sem szabad soha azt gondolnunk, hogy én
jobb vagyok, mint ők. Azt kell gondolnom, hogy a szolgájuk vagyok. Azzal, hogy adok nekik
egy könyvet, alázatosan szolgálom őket. Vagy azáltal, hogy prasadamot adok nekik, vagy
azáltal, hogy prédikálok nekik, a szolgájuk vagyok. És az ateistáknak, akik antagonisták és
irigyek, mi szintén az ő szolgáik vagyunk. Hogyan tudjuk őket szolgálni? Azzal, hogy
legyőzzük őket. Az egy alázatos szolgálat. Azzal, hogy szétzúzzuk a félreértéseiket. Az egy
alázatos szolgálat. Vagy ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor szolgálhatjuk őket azzal, hogy
elkerüljük őket, így nem követnek el sértéseket. Amint azt gondoljuk magunkról, hogy
prabhuk, vagy bárki más mesterei vagyunk, a tudat egy nagyon-nagyon mesterséges szintjén
vagyunk.
Srila Prabhupada magyarázta, hogy a templomainkban Vaikuntha hangulatot akarunk
létrehozni. És Prabhupada azt is elmagyarázta, hogy mi is az a Vaikuntha hangulat. Az,
amikor minden bhakta azt gondolja, hogy minden bhakta jobb, mint én. Szolga vagyok. Ez
Vaikuntha. El tudjátok képzelni milyen az, amikor mindenki így gondolkodik? Hogy milyen
édes, élvezetteljes hangulatban lehetünk így? Ez a célunk az életben. Caitanya magyarázta,
hogy a legfelsőbb elv a trnad api sunicena, taror api sahisnuna, amanina manadena, kirtaniyah
sada harih. Hogy alázatosabbnak érezzük magunkat egy fűszálnál, türelmesebbek vagyunk,
mint egy fa, készek vagyunk minden tiszteletet megadni másoknak és nem várunk el semmit
cserébe, ilymódon állandóan tudjuk énekelni az Úr nevét.
Tudnunk kell, hogy a lelki fejlődésünket nem az határozza meg, hogy milyen helyzetben
vagyunk ebben a mozgalomban. Mert a helyzetek ideiglenesek. A lelki fejlődésünket az
alázatosságunk és a szolgálatra való vágyunk határozza meg és az, hogy mennyire vagyunk
figyelmesek a Krisna-tudat elveinek gyakorlásában. Tudjuk, hogy ha valaki sértés nélkül
énekli az Úr Szent Nevét, az kitisztít minden bűnt a szívéből és fokozatosan eléri a Krsna
iránti szeretetet. Olyan atmoszférát kell teremtenünk, hogy a szív anartháktól való
megtisztíása folyamatának során a bhakták ne menjenek el. Van amikor látjuk, sajnos elég
gyakran, hogy idősebb bhakták, akik már egy ideje itt vannak, nem nagyon lelkesek a
szolgálatukban. Kell teremtenünk egy társadalmat, ahol a bhakták el vannak látva, bátoríva
vannak, és ahol inspirálják egymást, hogy az életük minden szakaszában lelkesek legyenek az
odaadó szolgálatot illetően. És én azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos szempont minden
vezető számára a mozgalmunkban,hogy megfelelően szolgálják a bhaktákat, hogy egy nagyon
boldog helyzetben tartsák őket egy igazi vaisnava környezetben.
EGY KIS TÖRTÉNET
Egy kis történet. Megkértek, hogy mondjak valamit a Bombayi templomunkról, a Radha-
Gopinatha Mandirról. Sok olyan templom van az ISKCONban, ami a miénknél jobb. Sok
olyan templom van az ISKCONban, ami a miénknél jóval sikeresebb. Bizonyára sok hibát
követünk el. És van sok javítanivaló. De mégis próbálkozunk. És Prabhupada kegyéből lett
néhány nagyon csodálatos eredményünk és azért jöttem, mert megkértek hogy beszéljek erről
a témáról.
Sok elégedetlenséget láttunk, amik a személytelenségből származtak és abból, hogy nem volt
megfelelő törődés a bhakták között. A grhasták nem tudják, hogy mit is jelent igazából
grhastának lenni. A brahmacarik nem tudják mi is az igazi brahmacari. A brahmacari nem
csak az, akinek nincs felesége és sáfrányt visel. Ez egy életstilus, egy képzés. A grhasta nem
azt jelenti, hogy fehéret hordok és van egy férjem vagy egy feleségem. Ez egy egész
tudománya annak, hogy hogyan kell Krsnát a középpontba helyezve élni.
És a bhakták gyakran mennyire elfoglaltak! Sok év telik el és sosem tanulják meg, hogyan
legyenek grhasták, brahmacarik, vanaprasthák vagy sannyasik. És néhány év után nagyon
frusztráltnak érzik magukat. A család is leesik és a brahmacari sem tudja, “mit csináltam
brahmacariként, és most megöregedtem”.
Szóval nagy igény van tréningre és képzésre minden bhakta számára. Miért nevetsz? (Ő maga
nevet.) (Szükségem van bátoritásra.) Ha mi tényleg azok szerint az elvek szerint élünk, amiket
Prabhupada tanított, akkor nagyon elégedettek leszünk és meg leszünk védve a Krsna
tudatban.

Itt olvashatod az előző részt.

 

Szeminárium a templomi kongregáció fejlesztéséről

Őszentsége Radhanatha Swami

Oroszország, 1998.

A BHAKTÁKKAL VALÓ TÖRŐDÉS FONTOSSÁGA

BOLDOGGÁ TENNI A BHAKTÁKAT

 

"HOGYAN LEGYÜNK A FIATALABBAK, AZ EGY SZINTEN ÁLLÓK, AZ IDŐSEBBEK ÉS AZ A BHAKTÁK SZOLGÁJA

A velünk egy szinten állókat a velük való szerető barátság kifejlesztésével szolgálhatjuk. Azzal, hogy nagyon bensőségessé válunk egymással szemben. És ennek a bensőségességnek a Krsna-tudaton kell alapulnia. És egymást segítve, bátorítva, az odaadó szolgálat kell hogy lelkesítsen minket.

Rupa Gosvami elmagyarázza a hatféle szerető viszonzást. Nagyon őszintén felfedni az elmét azzal a vággyal, hogy fejlődjünk az odaadó szolgálatban. Nagyon türelmes,megértő és segítő módon meghallgatni, amikor egy másik bhakta felfedi az elméjét. Prasadamot adni. Prasadamot kapni. Ajándékot adni, ajándékot kapni. És mi a legjobb ajándék? Az inspiráció a Krsna-tudatra. Az embereknek ilyen módon kell bhaktaként nagyon édes és szerető barátságokat kifejlesztenie. És ezen a folyamaton keresztül a barátaink alázatos szolgái vagyunk.

És akik talán valamilyen hivatalos módon alattunk állnak, őket úgy tudjuk szolgálni, ha útmutatást adunk nekik, ha tanítjuk őket arra, hogy hogyan tudnak jobb bhaktákká válni, így szolgálhatjuk őket.Ha autoritiv helyzetben vagyunk, sosem szabad azt gondolnunk, hogy én egy autoritás vagyok.Csak egy azonosságunk van, az, hogy szolgák vagyunk.

A templom president azt jelenti, hogy ő a templom minden bhaktájának alázatos szolgája. És hogyan szolgál? Úgy, hogy lefoglalja őket szolgálattal. Időnként azzal, hogy kijavítja vagy megszidja őket, de ezt szolgai szellemben kell tenni, nem a mester szellemében. A GBC azt jelenti, hogy ő a zónájába tartozók mindegyikének alázatos szolgája. Alázatosan próbálnia kell olyan atmoszférát teremteni, hogy minden bhaktának a lehető legjobb lelki fejlődésben lehessen része. Ez egy szolgálat. A tanítvány a lelki tanítómestert mesterként látja, bár a vaisnava ideológiában a lelki tanítómester úgy tekint magára, hogy ő minden tanítvány szolgája.

Srila Prabhupada egyszer azt mondta, hogy ő minden tanítványát az ő Guru Maharaja képviselőjeként látja. E azt jelenti, hogy a tanítványokat szolgálva a guruját szolgálja. A vaisnavizmusban bármilyen fejletté is váljunk, sosem gondoljuk azt, hogy mesterek vagyunk. Egyre alázatosabbá és alázatosabbá válunk abban a hangulatban, hogy mindenki szolgái vagyunk.És még a feltételekhez kötött lelkekkel szemben sem szabad soha azt gondolnunk, hogy én jobb vagyok, mint ők. Azt kell gondolnom, hogy a szolgájuk vagyok. Azzal, hogy adok nekik egy könyvet, alázatosan szolgálom őket. Vagy azáltal, hogy prasadamot adok nekik, vagy azáltal, hogy prédikálok nekik, a szolgájuk vagyok.

És az ateistáknak, akik antagonisták és irigyek, mi szintén az ő szolgáik vagyunk. Hogyan tudjuk őket szolgálni? Azzal, hogy legyőzzük őket. Az egy alázatos szolgálat. Azzal, hogy szétzúzzuk a félreértéseiket. Az egyalázatos szolgálat. Vagy ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor szolgálhatjuk őket azzal, hogy elkerüljük őket, így nem követnek el sértéseket. Amint azt gondoljuk magunkról, hogy prabhuk, vagy bárki más mesterei vagyunk, a tudat egy nagyon-nagyon mesterséges szintjén vagyunk.

Srila Prabhupada magyarázta, hogy a templomainkban Vaikuntha hangulatot akarunk létrehozni. És Prabhupada azt is elmagyarázta, hogy mi is az a Vaikuntha hangulat. Az,amikor minden bhakta azt gondolja, hogy minden bhakta jobb, mint én. Szolga vagyok. Ez Vaikuntha. El tudjátok képzelni milyen az, amikor mindenki így gondolkodik? Hogy milyen édes, élvezet teljes hangulatban lehetünk így?

Ez a célunk az életben. Caitanya magyarázta,hogy a legfelsőbb elv a trnad api sunicena, taror api sahisnuna, amanina manadena, kirtaniyahsada harih. Hogy alázatosabbnak érezzük magunkat egy fűszálnál, türelmesebbek vagyunk,mint egy fa, készek vagyunk minden tiszteletet megadni másoknak és nem várunk el semmit cserébe, ily módon állandóan tudjuk énekelni az Úr nevét.

Tudnunk kell, hogy a lelki fejlődésünket nem az határozza meg, hogy milyen helyzetben vagyunk ebben a mozgalomban. Mert a helyzetek ideiglenesek. A lelki fejlődésünket az alázatosságunk és a szolgálatra való vágyunk határozza meg és az, hogy mennyire vagyunk figyelmesek a Krisna-tudat elveinek gyakorlásában. Tudjuk, hogy ha valaki sértés nélkül énekli az Úr Szent Nevét, az kitisztít minden bűnt a szívéből és fokozatosan eléri a Krisna iránti szeretetet. Olyan atmoszférát kell teremtenünk, hogy a szív anartháktól való megtisztítása folyamatának során a bhakták ne menjenek el.

Van amikor látjuk, sajnos elég gyakran, hogy idősebb bhakták, akik már egy ideje itt vannak, nem nagyon lelkesek a szolgálatukban. Kell teremtenünk egy társadalmat, ahol a bhakták el vannak látva, bátoríva vannak, és ahol inspirálják egymást, hogy az életük minden szakaszában lelkesek legyenek az odaadó szolgálatot illetően. És én azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos szempont minden vezető számára a mozgalmunkban,hogy megfelelően szolgálják a bhaktákat, hogy egy nagyon boldog helyzetben tartsák őket egy igazi vaisnava környezetben.

EGY KIS TÖRTÉNET

Egy kis történet. Megkértek, hogy mondjak valamit a Bombayi templomunkról, a Radha-Gopinatha Mandirról. Sok olyan templom van az ISKCON-ban, ami a miénknél jobb. Sok olyan templom van az ISKCON-ban, ami a miénknél jóval sikeresebb. Bizonyára sok hibát követünk el. És van sok javítanivaló. De mégis próbálkozunk. És Prabhupada kegyéből lett néhány nagyon csodálatos eredményünk és azért jöttem, mert megkértek hogy beszéljek erről a témáról.

Sok elégedetlenséget láttunk, amik a személytelenségből származtak és abból, hogy nem voltmegfelelő törődés a bhakták között. A grhasták nem tudják, hogy mit is jelent igazából grhastának lenni. A brahmacarik nem tudják mi is az igazi brahmacari. A brahmacari nemcsak az, akinek nincs felesége és sáfrányt visel. Ez egy életsíilus, egy képzés. A grhasta nem azt jelenti, hogy fehéret hordok és van egy férjem vagy egy feleségem. Ez egy egész tudománya annak, hogy hogyan kell Krisnát a középpontba helyezve élni.

És a bhakták gyakran mennyire elfoglaltak! Sok év telik el és sosem tanulják meg, hogyan legyenek grhasták, brahmacarik, vanaprasthák vagy sannyasik. És néhány év után nagyon frusztráltnak érzik magukat. A család is leesik és a brahmacari sem tudja, “mit csináltam brahmacariként, és most megöregedtem”.

Szóval nagy igény van tréningre és képzésre minden bhakta számára. Miért nevetsz? (Ő maga nevet.) (Szükségem van bátorításra.) Ha mi tényleg azok szerint az elvek szerint élünk, amiket Prabhupada tanított, akkor nagyon elégedettek leszünk és meg leszünk védve a Krisna-tudatban."

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr165143310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása