Amikor először hallottam arról, hogy az életben vannak különböző szerepeink, akkor nem értettem, sőt felháborodtam. Persze akkor kb. 25 éves voltam és 24/24 Krisnás állapotában.

A szó tényleg nem tökéletesen, hisz nem egy megjátszott, színházi dologról van szó, de most maradjunk ennél.

Amikor indul a kis életünk tényleg csak egy szerepünk van: apa/anya gyereke. Ez még iskolás korra is kitart. Amikor a pubertás után elkezdjük „kitalálni” magunkat, akkor indul a pálya.

Emlékszem, amikor először hazaállítottam a frissen vett Slayer-pólómban. Nem történt semmi, anyukám nagyon toleráns volt, de már nem csak az ő kisfia voltam, hanem valaki, aki valaki akart lenni.

Párkapcsolatok elkezdésével indul az igazi móka. Ezt gyakran a szülők is nehezen élik meg, de ekkor kétségtelenül többszereplőssé válik a színdarab.

Aztán gyerek(ek), rokonok, munkatársak, főnökök és beosztottak, barátok és haverok, a klubban, a kocsmában és a templomban, a zenekarban, a csapatban és még sorolhatnám a végtelenségig.

Mindenki tudja, hogy így van, mégis gyakran nem merünk ezzel szembe nézni a saját, vagy mások életében.


Egyik tipikus hiba, hogy beleragadunk egy szerepbe és képtelenek vagyunk váltani.
Egyszer azt a nagyon jó tanácsot kaptam, hogy „ha haza mentél, menjél haza”. Ne vidd haza a problémáidat, legyél férj, feleség, apa, anya, stb.
Persze, meg lehet beszélni dolgokat, de nem állhat csak abból az együttlét. Igaz, ezek csak szavak, de közben képtelenek vagyunk az aktuális szerepünkre figyelni.

Ennek egy másik verziója, hogy más szerepben vagyunk, mint kéne. Vagy gyengeségből csúszunk el, vagy direkt, vagy azt se tudjuk hol vagyunk.

Főleg a helyzet felelőssége elől menekülünk egy másik karakterbe. Például eljátsszuk a hülye gyereket, vagy ellentámadásba megyünk át ok nélkül csak, hogy tereljük magunkról a figyelmet, vagy ne kelljen megcsinálni valamit.
Ha a másik fél ezt engedi, akkor ezek bevett gyakorlattá válnak és ez lesz az új szerep. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy senkinek se jó hosszútávon.

Ez az egyik legfőbb oka például, hogy tönkremennek kapcsolatok, házasságok. Amikor indul mindenkinek tiszta, hogy mit csinál, de aztán elkényelmesednek a felek és mindenki el kezd kibújni az általa macerásnak talált dolgokból.

Aztán meglepődünk, hogy senki se boldog...

Külön fejezetet lehetne írni arról, amikor valaki a belső valójától, vagy képességétől eltérő szerepet próbál felvenni és a környezetével elhitetni. Ez nagyon veszélyes mind rá, mind a többiekre nézve.
Mi történik, ha tényleg teljesítenie kell a felvett szerepet?

Ez nyilván nem az összes probléma, hisz erről könyvek százait írták meg, de legalább gondolatébresztőnek jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.