Kérdés: Hallottuk, hogy ha a feleség követi a férjét, akkor automatikusan követi a gurut és Krisnát is. De azt is hallottam, hogy ha valaki férjhez megy, akkor vagy a férjet követi, a gurut viszont már nem, vagy pedig a gurut követi, s a férjét nem, és csak megzavarodik.

Válasz: Mindkettőt követni kell. A guru instrukciókkal látja el, de instrukciójának az is részét képezi, hogy működjön együtt a férjével. Amit hallottál, az arra mutat rá, hogy mit tesznek a lányok, nem pedig arra, hogy mit kellene tenniük. Vagy túlságosan a férjükhöz ragaszkodnak, s teljesen megfeledkeznek a gururól, vagy azt gondolják, hogy a férjük egy jelentéktelen alak, s csak a gurujukat követik. Vagy pedig az történik, hogy nem tudják, kit kövessenek, s megzavarodnak. Pedig mindkettőt követniük kellene. Az a lényeg, hogy a mindennapi problémákat, a grihastha asrama különböző aspektusait a férjével együtt oldja meg az ember.

Kérdés: (Nem hallatszik)

Válasz: Ha rendszeresen végzünk egy cselekedetet, egy idő után szert teszünk az adott megvalósításra. A tevékenység az értékrendünk, a tudatunk részévé válik, s már nem adjuk fel többé; megszilárdulunk benne. Tehát kezdetben az egész csak gyakorlás. Olyan mint egy rituálé. Ahogy említettem, a lány, amíg nagyon fiatal, csupán gyakorol. Megmondják neki, hogy “ezt és ezt csináld, ez jó, más nők is így csinálják, s mind nagyon boldogok”. Tudja, hogy egy rendes lány így viselkedik. Látja, hogy családi környezetben hogyan viselkedik a többi nő, és a példa láttán szilárdabb lesz, rögzülnek benne a dolgok. De eddig a pontig, az egész csak elmélet. Amikor eléri a pubertást, akkor a dolog már nem elmélet többé. Megérti a grihastha asrama atmoszféráját, hangulatát. Az erényességnek a törvénye is csak egy másik olyan dolog lesz, amit nem ad fel többé. Egy egybetartozó csomag részének látja ezt is.

Kérdés: Mindez nagyon jó, de nagyon sokan nem ilyen háttérből jövünk, nem így nőttünk fel, s olyanok leszünk, mint egy öreg kutya.

Válasz: Az öreg kutyához egy nagy botot kell szerezni... Ha legalább megértjük, hogy miért jó ez, akkor megtesszük a szükséges elrendezéseket a következő generáció számára. Mert azt fogod adni a gyerekeidnek, amit értékelsz, nem pedig valami mást. Tehát ha úgy gondolod, hogy nem olyan nagy baj, ha nézik a tévét, akkor ez azért van, mert a tévénézésben nem látsz semmi kivetnivalót. Ha úgy véled, hogy nem olyan nagy baj, ha a fiúk és a lányok flörtölgetnek, meg mindenfélét csinálnak, ez amiatt van, mert te is szereted ezt. A szülő, természeténél fogva a legjobbat akarja adni a gyerekének. Ha úgy érzed, hogy a védikus kultúra a legjobb, akkor azt akarod, hogy a gyerekednek is abban legyen része.

Persze a döntés az övé, de legalább a megfelelő atmoszférát biztosítjuk a számára. Ha viszont azt gondolod, hogy a nyugati kultúra egy nagyszerű dolog, akkor azt fogod adni neki. Az a lényeg tehát, hogy az első generáció legyen szilárdan meggyőződve a védikus kultúra tökéletességéről, hogy a második, harmadik generáció jó példát lásson, ne pedig rosszat.

Prabhupada azt mondja, hogy a legrosszabb dolog, amit egy szülő tehet, hogy érzékkielégítésre neveli a gyermekét. Mert a gyerekek, különösen azok, akik már a mozgalomban születnek meg, bhakták, nem pedig karmik. Krisna nem olyan rossz irányító. A bolygó ötmilliárd embere közül miért pont a pár ezer bhaktacsalád egyikében születik meg egy lélek? Mivel bhakta, bhakták családjában születik meg. Azonban, ahogy tegnap beszéltünk róla, szilárd és kevésbé szilárd bhakták is vannak köztük, úgyhogy e széles spektrumból, a tudatállapotától függően vonz egy bizonyos lelket magához az ember.

Számunkra, az első generáció számára az a lényeg, hogy ha értékeljük és gyakoroljuk a dolgot, akkor idővel meg is fogjuk kapni. Jobb későn, mint soha. Amikor belefogunk, erre úgy tekintünk, mint a születésünkre. Elkezdjük gyakorolni azokat a dolgokat, amikkel az élet elején kellene foglalkozni. A fiúk és a lányok is képzésben részesülnek, s akkor szépen működik az egész. Lehet, hogy az idő rövid (nem 15-20 év), de a tapasztalat azt mutatja, hogy egy idősebb gyerek gyorsabban meg tud tanulni dolgokat, mint egy fiatalabb.

Sok múlik a mentalitáson. Ha tanuló mentalitásunk van, az arra utal, hogy nagyon alázatosak vagyunk. Ez segít bennünket a tanulásban. De ha erősebb az egonk, akkor a tanulás lelassul, s a fejlődésünk lassabb lesz. Ha alázatos attitűdöt tartunk fenn, akkor gyorsan tudunk tanulni és befogadni dolgokat, annak ellenére, hogy későn kezdtük el. Persze lehet, hogy vannak rossz szokásaink, de legalább meg vagyunk róla győződve, hogy ez nem jó, és arra törekszünk, hogy lassan, lépésről-lépésre legyőzzük őket.

„A yoga rendszere, melyet a Satya-yugában, az aranykorszakban volt ajánlatos végezni, abból állt, hogy örökké Visnun kellett meditálni. A Tretá-yugában nagy áldozatok végzésével lehetett gyakorolni a jogát, a következő korszakban, a Dvápara-yugában pedig templomi imádattal érhette el az ember a tökéletességet. A jelenlegi korszakot Kali-yugának nevezik. Kali-yuga a viszályok és nézeteltérések korát jelenti. Senki sem ért egyet a másikkal. Mindenkinek megvan a saját elmélete, a saját filozófiája. Ha nem értünk egyet valakivel, ellene fordulunk. Ez a Kali-yuga sajátsága.

Ebben a korszakban az egyetlen ajánlott folyamat a szent név éneklése. Csupán Isten szent nevének éneklésével az ember szert tehet a tökéletes önmegvalósításra, amelyet a Satya-yugában a joga-rendszerrel, a Tretá-yugában nagy áldozatok végzésével, a Dvápara-yugában pedig gazdag templomi imádattal értek el. E tökéletességig a hari-kirtana egyszerű módszerével lehet eljutni. Hari nem más, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, kírtana pedig azt jelenti: dicsőíteni.

Ezt a módszert javasolják a szentírások. Caitanya Maháprabhu ötszáz évvel ezelőtt átadta nekünk ezt a folyamatot.”

részlet Srila Prabhupada: Krisna-tudat a szeretet és odaadás jogája könyvéből

Mivel itt élünk ebben a világban, nehéz elkerülni, hogy egy lelki élet felé törekvő is ne lássa és értékelje a körülötte történteket.

Szinte véletlenül találtam egy nagyon szép idézetet gróf Széchenyi Istvántól, amit akár Srila Prabhupada is mondhatott volna:

„Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten.” 1832