"Ne kárhoztassuk magunkat a múlt hibái miatt, fogadjuk el a felelősséget, amivel a jövőnek tartozunk."

John Fitzgerald Kennedy

Ha már írtam kétszer a készülő Replika koncertről illendő, hogy valamennyire be is számoljak.

Persze én nem voltam ott, ezért csak közvetíteni tudom az élményt, amit itt tudtok elolvasni.

És itt egy videó is:

Itt olvashatod az előző részt.

Suli után szinte egyből katona lettem (1988 augusztus). Gyorsan túl akartam lenni rajta és nem akartam belekeveredni túlságosan. Ezért amikor kb. 1 órája egyenruhában voltam és név szerint szólítottak, hogy tisztesnek (őrvezető, tizedes, szakaszvezető) jelölnek megint megdöbbentettem mindenkit. Senki se mert szólni egy szót se, de én megkérdeztem, hogy ez kötelező, vagy nem. Erre nagyon meglepődtek és azt mondták, hogy nem, nem kötelező. „Akkor én nem szeretnék az lenni”, majd leültem.

Persze később egy kicsit megbántam.

Amikor 1990 februárjában leszereltem egy másik világ fogadott. Míg előtte egész életeket dolgoztak le emberek egy munkahelyen most minden düledezni kezdett. Sorra zártak be gyárak, cégek és ezeknek én is gyakran áldozatul estem, mint friss munkaerő.

A váltásoknál mindig alkalmazkodnom kellett az új helyzethez, ami új főnököket, új kollegákat, új feladatokat jelentett. Néha jó volt, hogy viszonylag egyszerű a helyzetem, de olyan munkám is volt, hogy 3 brigádnyi építőipari munkást irányítottam egyszerre, ami nem kis kihívás.
Sokan ezt nem is tudták rólam a Templomban amikor a legegyszerűbb szolgálatokat kaptam, mit felmosás, vödrök mosása, stb.

A bhaktáknál nagyon tetszett az a hozzáállás, hogy minden szolgálat és öröm egymást szolgálni. „Így, milyen könnyű vezetőnek, vagy beosztottnak lenni!” gondoltam akkor naivan.

Az első teljesidős feladatom, a BBT könyvek felügyelete elég sokoldalú volt, elég önállóan, sokszor magányosan kellett a feladataimat megoldani. Mivel párhuzamosan prédikáltam is, ezért ha nagyon kellett, onnan hívtam segítséget.

Aztán valahogy mindig belekeveredtem szervezésekbe a prédikálás miatt és végül a pestimrei Gopál központ megnyitásától (1998) vezetőnek kezdtek tartani. Gyűlésekre is hívtak, meg minden. Aztán jött a felkérés a Budapesti Templom vezetésére, amit kis hezitálás után elvállaltam.
Tudtam, hogy nagy és hálátlan feladat, de mivel a lelki tanítómestereim bíztak bennem, azért igent mondtam és őszintén, teljes szívből csináltam.

És mi van most? Erről majd külön írok hamarosan.

Remélem sikerült ezzel a kis élettörténeti áttekintéssel valami képet adni rólam és a gondolkodásomról. De ha van kérdésed, írd meg bátran, válaszolok rá. Valószínűleg itt :)