"Hajlamosak vagyunk a sikert jövedelmünk vagy autónk nagyságával meghatározni, nem pedig segítőkészségünk fokával vagy emberségünk érettségével."

Martin Luther King

Sokszor az okozza a halálos vitát, hogy ugyanazt a dolgot nem ugyanúgy látjuk.

Pedig ez természetes...

Már megígértem, hogy a gyerek Ratha-yatráról készült videót közzéteszem itt is.

Van egy rövidebb és egy teljes is. 

Sokszor eszembe jut Édesanyám tanítása.

Amikor ép hazajöttem az Igazságbajnokaként megvívott vesztes csatáimból, akkor mondta mindig nekem: "Tudod mi jár annak akinek igaza? Tudod? A szája."

Persze ő maga is szókimondó, hajlíthatatlan személy volt. Nagymamám mesélte, hogy az iskolában ő is mindig megmondta mindenkinek az igazat. Volt is baja belőle... :)

De a tanításának nem az a lényege, hogy hazudj, hanem az, hogy nem biztos, hogy értékelik az igazságot. És ez egy tény. Idővel az ember óvatos kezd lenni, mert az emberek nem szeretik hallani. Dühösek lesznek, még akkor is ha eredetileg ők kérdeztek.

Jó régen volt, amikor írtam ide a blogra négy sort:

"Az igazat nem mondhatom,

Hazudni nem tudok,

Nem tehetek mást,

Csendben hallgatok."

Akkor nem magyaráztam meg, hogy mire gondolok. Hát valami ilyesmire.

Nem változott meg a természetem, most is imádom az őszinte embereket és kapcsolatokat, csakhogy ebből nincsen sok. Persze idővel az ember bölcsebb és óvatosabb lesz valamivel, de nem szeretném némán leélni az életemet.

Ahogy elnézem a családi hagyományt Szubál fiam is folytatni fogja. Ami a szívén az a száján és nem bírja az igazságtalanságokat.

Meglátjuk, hogy hogyan fog boldogulni.

Zárás képen egy idevágó Mantra (Megtöröm, szöveg:JHD) refrén:

"Felállok, mert most még tudok
És nincs bevarrva a szám
Befoghatnám, de nem akarom
Pedig tudom, hogy várnak rám" 

Itt olvashatod az előző részt.

Szeminárium a templomi kongregáció fejlesztéséről

Őszentsége Radhanatha Swami

Oroszország, 1998.

"A GYERMEK BIZOTTSÁG

A következő bizottságokat fejlesztettük ki. Az egyik a gyermek bizottság. Természetesen sok
gyerek nem a gurukulában van, a szüleiknél élnek otthon és lehet, hogy a kongregációban
vannak. Van 5 tizenéves lány, akik nagyon jó tanulók az egyetemen vagy a főiskolán, de teljes
felelősséget vállalnak a kongregációban élő többi gyerek képzésére. És van egy bizonyos
program, egy gyerek fesztivál minden hónapban a templomban. És ez a legnépszerűbb
fesztiválunk. Most elmagyarázom, hogy hogyan zajlanak ezek.

GYEREK FESZTIVÁL
A gyerekek mindenféle dolgot csinálnak. A felnőttek csak azt engedik meg nekik, hogy üljenek a lábuknál és hallgassanak. Kis gyerekek. Néhányan kicsit nagyobbak. Néhányuk 4,5,6,7,8,9,10 éves. 4 és 16 között. És hogy mit csinálnak? Először is van az arati a templomban. Ez szombat este történik. Minden hónap első szombatján van ez a program.
Először van egy arati a murtiknak. Ez a templomban van. Az egyik gyerek vezeti a gauraaratit egy mikrofonnal és csak gyerekek játszhatnak mrdangán és karatalon. És minden felnőtt valamint minden brahmacari és a kongregáció is ott van, és velük énekelnek és táncolnak.
Azután az egyik gyerek elénekli a Nrsimha-imát. A többi gyerek játszik a mrdangán és a karatalon. A felnőttek mind követik őket. Aztán van egy bemondó, aki bejelenti a program következő részét. Ez egy kisgyerek. Odaáll és üdvözöl mindenkit egy mikrofonnal. Elmondja, hogy mi lesz az esti program. És a gyerek mc (ceremóniamester) bejelent minden következő programot. Aztán öt gyerek kapja a mikrofont és oda ülnek ahová a Bhagavatam leckeadó szokott ülni. És mindegyikük elmond egy Krsna kedvtelést és Úr Caitanya kedvtelést.

Gyakran 500 vagy 600 felnőtt ül ott és sok gyerek. Néha több, mint 800 felnőtt plusz kb. 100
gyerek. A gyerekek azt a bizonyos történetet mesélik el, amit már egész hónapban gyakoroltak
otthon. Ezek a tizenéves lányok mondják a gyerekeknek, hogy „el kell mondanod ezt vagy azt
a történetet” és segítenek is nekik gyakorolni ezt. Többnyire minden szülő is segít nekik. Ez
nagyon jól meg van szervezve a gyerekek között. „El kell mondanod ezt a történetet” és aztán
minden gyerek elmond egy történetet 6 vagy 7 percben. Van amikor egy kis 4 éves kislány
mond el egy gyönyörű Krsna kedvtelést. És emberek százai a közönségük. És miután
elmondták a történetet, mindenki elkezd kiabálni „Hari bol!, Hari bol!”, és tapsolnak. És a
gyerek mosolyog, nagyon boldog. Valóban megkapják azt az érzést, annak a hangulatát, hogy
milyen prédikátornak lenni. Máshol lehet, hogy a gyerekek csak sokat hallgatnak és meg van
nekik mondva, hogy mit csináljanak, de itt valóban megkapják a lehetőséget, hogy prédikálják
a krsna-tudatot. „Fogsz játszani mrdangán, fogsz játszani karatalon.”

És tényleg egész hónapban gyakorolnak otthon a karatallal, gyakorolnak játszani a mrdangán. Gyakorolják a
bhajant, amit el fognak játszani, gyakorolják a történetet, amit el fognak mondani. És amikor a
szülők látják, hogy a gyerekük krsna-tudatos, akkor az ő krsna-tudatuk hihetetlen módon
megnövekszik. Utána van két dráma. A szöveget a gyerekek írják. Gyerekek adják elő,
gyerekek rendezik és minden színész gyerek. Minden vasárnap, program után összejönnek és
együtt gyakorolnak és betanulják a szöveget. És egész hónapban a gyerek csak gyakorolja a
saját szerepét a darabban. És csodálatos drámák vannak. Két drámát mutatnak be. Azután van
egy Bhagavad-gita lecke. Egy gyerek ül az asanán és a felnőttek leülnek ott, amikor adja a
leckét. Egy kisgyerek, először a szavankénti fordítást mondja, azután a szanszkrit verset. A
vers fel van írva egy táblára. Azután elolvassa a fordítást és a magyarázatot, majd leckét ad.
És neki magának kell végeznie a kutatást a leckéjéhez. Általában a szülők is segítenek neki.
És ad egy kb. 5 vagy 6 perces leckét a Bhagavad-gitából. És minden felnőtt ott ül a lábainál és
hallgattják. A végén pedig a felnőttek kérdéseket tesznek fel. Nagyon könnyűket kérdeznek.
És aztán mindenki felkiált, „Hari bol!”

Azután van egy bábjáték. A gyerekek maguk készítik el a bábukat és ők írják a szöveget is.
Megcsinálják a színpadot a bábjátékhoz és eljátszák. Az egyik bhaktánk, egy lány azt tanulta
az iskolában, hogy hogyan kell bábot csinálni. Megtanítja rá az összes gyereket is. És hetente
csinálnak új bábukat is. Vannak ilyen bábuk (felemeli a kezeit). Vannak bábuk zsinórokkal,
amik fentről jönnek le. És van sok csodálatos Krsna vagy Úr Caitanya kedvtelés. Néha a
Ramayanából is előadnak. És ezalatt a ceremóniamester egyenként bemutatja őket. Azután
van egy utolsó kirtana és a gyerekek énekelnek és játszanak a hangszereken és mindenkit
megtáncoltatnak. És minden felnőtt csak táncol és táncol, ahogyan a gyerekek mondják nekik,
„táncolj, táncolj!” És a heti templomi bejelentéseket is a gyerekek csinálják. Azután a
gyerekek vezetik a sarira abidya-jal-t. Azután mindenki prasadamot tisztel. A felnőttek főzik a
prasadamot. Ez minden, amit engedünk a felnőtteknek, hogy csináljanak.

Ez nagyon sok krsna-tudatot teremt a gyerekekben. Tényleg érzik azt, hogy egy nagyon
komoly hozzájárulást csinálnak az Úr Caitanya mozgalmában. Nem csak leghátul hallgatnak,
és megmondják neki, hogy fejezzék be a sírást. Tényleg vezetnek és mások pedig értékelik az
ő hozzájárulásukat. Ez nagyon sok örömet ad nekik. Volt nagyon sok hihetetlen eredményünk.
Sok levelet kaptam a szülőktől, akik azt írják, hogy „ez a legjobb program, amit a
templomunk valaha is csinált. A gyerekeink csak ismétlik a dráma szövegüket és slokákat
ismételnek és történeteket ismételnek és Gita leckéket ismételnek egész hónapban, mindig
gyakorolnak velünk és nekünk krsna-tudatosnak kell lennünk.” És ez egy krsna-tudaton
alapuló bensőséges barátságban tartja a gyerekeket. Nemcsak a szülők, de azok a
hozzátartozók is, akik gyűlölik a krsna-tudatot, látják, hogy az unokájuk fog énekelni este a
Hare Krsna templomban, vagy el fog mondani egy történetet, és aztán csak azért eljönnek,
mert az unokájuk mondta nekik, „gyere el és nézz meg engem, hogy hogyan mondok el egy
történetet.” És a materialista hozzátartozó el fogja hozni a gyerekét is, mert ők is akarják látni.

És a gyerekeik olyan boldogok, ha látják, hogy a többi gyerek milyen csodálatos dolgot csinál.
És a materialista személy gyereke azt mondja, „én is szerepelni akarok ebben anya, kérlek
hadd vegyek én is részt ebben. Ha nem engeded, sírni fogok.” És a szülőknek el kell kezdeni
vinni a gyerekeiket pár naponta próbálni. És így elkezdenek társulni a többi szülővel. És a
következő hónapban, amikor eljön a következő gyerekprogram ideje, látjuk, hogy ezek a
szülők japalánccal jönnek. „Ez nagyon szép. Én is bhakta akarok lenni.” Ez sokszor
megtörtént. A gyerekek lehetnek a legjobb prédikátorok. Elérik azokat az embereket is,
akikkel másképp sohasem kerülnénk kapcsolatba. Szóval ez a gyerek bizottság. Segíteni a
grhastákat abban, hogy krsna-tudatossá tegyék a gyerekeiket."

Már írtam róla, hogy járok ki Dunavarsányba jógát tartani az ottani lelkes csapatnak.

Ez tényleg egy csapat, aki szívvel-lélekkel jönnek és jógáznak.

Meg akartam mutatni nektek őket. Íme: