Cikk a Mantráról

2013.12.16. 01:51

Nemrég hívták fel a figyelmemet egy igen (pozitívan) elfogult írásra.

"Mantra - Csak ennyi
 Egy igazi underground banda

Egy magyar csapat. Rockot toltak, azt a fajtát, amilyent mástól még nem hallottam. És azt a fajtát, amit nem tudtam nem szeretni. Őszintén. Nincs olyan számuk, ami ne jött volna be. Mind szövegét tekintve, mind pedig zeneileg. Sajnos feloszlottak nemrég, de ránk hagytak nyolc kurva jó lemezt, meg néhány koncertfelvételt. Ja, és egy másfél órás filmet, melyet 2009-ben kezdtek el készíteni, és mostanában fejeztek be.


A Mantráról van szó, egy krisnásokból álló zenekarról. Vijaya Gauranga das gitár, Jaya Hari das ének és basszus, Rajahamsa das pedig dob. Ez volt az utolsó felállás. Előtte volt még jópár. Régebbi tagok például Gopikrsna das (dob), Kowalsky (ének), Nagy Richárd (basszus), Acyuta das (gitár), Csiki László (dob), Mozsik Imre (dob) és Fellegi Ádám (dob). Kowalsky egyébként is közreműködött több lemezen, mikor még nem volt tag, s ugyanígy tett Csató is, a Replika gitáros-énekese.


1999 nyarán jött létre a Mantra, és azóta szinte minden évben kaptunk tőlük egy albumot. Hogy miért más ez a zene, mint a többi rockbandáé? A válasz nem bonyolult. Egyszerűnek tűnő szövegek, pár akkordból, pár riffből álló dalok. Mégis van benne valami plusz. Ennek a zenének éppen az egyszerűsége adja meg a tartalmát, a lényegét. Ugyanis ha kicsit is odafigyelsz, kénytelen vagy egy idő után gondolkodni, hogy most mit is akartak ezzel mondani? Közhelyes mondatok, pár szavas versszakok és refrének, melyek mögött életek és regények lapulnak. Rejtve csak addig marad, míg el nem indulsz az úton, hogy felfedezd magad és a világot. És a legfontosabb, hogy az előítélet a legelső, melyet el kell dobnod magadtól. Ugyanis bár tényleg krisnásokból áll a csapat, egyáltalán nem a Krsna tudat szól a dalokból. Ha mondhatunk ilyet, egy általános és egytől származó, isteni filozófia, vagy gondolkodás az, ami visszaköszön a Mantra szövegeiből. Éppúgy szól az emberi érzésekről, mint a hibákról, a világban történő csodákról és borzalmakról. A hangszerelés szerintem kiváló, mindegyik lemeznek van különlegessége, pikantériája. Mindegyik kicsit más színű, és tartogat valami meglepetést, valami teljesen egyedi hangulatot és ízt.

Ez a cikk tisztelgés a Mantra előtt, még egyszer nagyon köszönöm nekik, hogy megszülettek, hogy éltek, és hogy a számaikkal mindig is élni fognak! :)" 

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr565693270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása