Mi az értelme?

2012.03.18. 01:20

Albert Einstein"Mi az értelme létezésünknek, és mi értelme egyáltalán az élőlények életének?

Erre a kérdésre válaszolni nem egyéb, mint vallásosnak lenni."


Albert Einstein

 

Ezzel a furcsa címmel olvastam nemrég írást, ami nagyon tetszett.
Jó humorral írja le, hogy mivel tudjuk megrövidíteni az autónk élettartamát és a pénztárcánkat.
A sajátunkat és másét. Főleg másét.
Egy lelki élet útját járó személy ugyanis úgy gondolkodik mindenről, hogy nem az övé, hanem a Legfelsőbb Személyé és csak átmenetileg vállal rá felelősséget.
Ez igaz akkor is amikor hivatalosan a mi tulajdonunk. Persze akkor ott a közvetlen visszahatás: fizethetünk.
Intézményvezetőként sokszor fejtörést okozott, hogy hogyan lehet rávenni az autókat használókat a felelősségteljes hozzáállásra, de ez hosszú téma lenne most.
Legalább ebben az írásban megvan az információ, a többi rád van hagyva…
Itt tudod elolvasni.

Ezzel a furcsa címmel olvastam nemrég írást, ami nagyon tetszett.

Jó humorral írja le, hogy mivel tudjuk megrövidíteni az autónk élettartamát és a pénztárcánkat.

A sajátunkat és másét. Főleg másét.Egy lelki élet útját járó személy ugyanis úgy gondolkodik mindenről, hogy nem az övé, hanem a Legfelsőbb Személyé és csak átmenetileg vállal rá felelősséget.

Ez igaz akkor is amikor hivatalosan a mi tulajdonunk. Persze akkor ott a közvetlen visszahatás: fizethetünk.

Intézményvezetőként sokszor fejtörést okozott, hogy hogyan lehet rávenni az autókat használókat a felelősségteljes hozzáállásra, de ez hosszú téma lenne most.

Legalább ebben az írásban megvan az információ, a többi rád van hagyva…

Itt tudod elolvasni.

3 perces mridanga lecke

2012.03.16. 01:11

Jó szórakozást!

Itt olvashatod az előző részt.

Bob:   De vajon azt meg kell-e tanítani, hogy hogyan lehet hidrogénből és oxigénből vizet létrehozni? Azt, hogy milyen eljárással lehet a kettőt elégetni — ezt is meg kell tanítani? Vagyis azt, hogy hidrogént és oxigént együtt elégetünk
Srila Prabhupáda:   Ez másodlagos. Ez nem túl bonyolult. Például Málatí ma purit [indiai kenyérféleség] sütött. Fogta a lisztet és a ghít [tisztított vaj], és készített belőlük purit. De ha nem lett volna ghí és liszt, hogy tudott volna purit csinálni? A Bhagavad-gítában szerepel egy kijelentés: „A víz, a föld, a levegő, a tűz — ezek mind az Én energiáim.” Mi a tested? Ez a külső test nem más, mint a te energiád. Érted? A testedet a te energiád alkotja. Például ha eszem
Bob:   Igen
Srila Prabhupáda:   termelek bizonyos mennyiségű energiát, s ezáltal a testem fenn tud maradni.
Bob:   Ó, értem.
Srila PrabhupadaSrila Prabhupáda:   Vagyis a tested a te energiádból épül fel.
Bob:   De amikor eszünk, az ételben benne van a nap energiája is.
Srila Prabhupáda:   Akkor mondok egy példát. Amikor megemésztem az ételt, energiát termelek, és ez működteti a testem. Ha az energiaellátás nem megfelelő, a test legyengül vagy megbetegszik. A te testedet a te energiád építi fel, a hatalmas kozmikus testet — az univerzumot — pedig Krisna energiája. Ezt nem tagadhatod. Ahogy a te testedet a te enegiád alkotja, ugyanígy az univerzum testét is valakinek az energiája alkotja. Ez a valaki Krisna. [Hosszú szünet.]
Bob:   Ezen még gondolkodnom kell, hogy megértsem.
Srila Prabhupáda:   Mit kell itt megérteni? Ez tény! [Nevet.] A hajad mindennap nő valamennyit. Miért? Mert rendelkezel energiával.
Bob:   S ezt abból nyerem, amit megeszek.
Srila Prabhupáda:   Mindegy, hogy honnan nyered, a lényeg, hogy valahogyan hozzájutottál ehhez az energiához, s ennek köszönhető, hogy nő a hajad. Ahogy a te testedet a te energiád hozta létre, ugyanígy a hatalmas kozmikus megnyilvánulás Isten energiájából kellett hogy létrejöjjön. Ez tény! Nem a te energiádból.
Bob:   Ó, értem már.
Egy bhakta:   Mint ahogy az univerzum bolygói nem a Nap energiájából állnak? Nem a Nap energiájának a termékei?
Srila Prabhupáda:   De igen, de ki hozta létre a Napot? Ez is Krisna energiája. Hőből áll, Krisna pedig kijelenti: „Bhumir ápo 'nalo váyuh — a hő az Én energiám.” A Nap Krisna hőenergiáját képviseli. Nem a te energiádat. Nem állíthatod, hogy te csináltad a Napot. Valakinek azonban létre kellett hoznia, s Krisna kijelenti, hogy Ő volt az, aki létrehozta, mi pedig hiszünk a szavaiban. Ezért vagyunk „Krisnások”.
Bob:   Krisnások?
Srila Prabhupáda:   Igen. A mi tudásunk tökéletes. Ha azt mondom, hogy a hő Krisna energiája, ezt nem tudod megcáfolni, mivel nem a te energiád. A te testedben is van bizonyos mennyiségű hő. Ugyanígy a többi hő is valakinek az energiája. S ki ez a valaki? Krisna. Krisna kijelenti: „Igen, ez az én energiám.” Az én tudásom tehát tökéletes. Mivel a legnagyobb tudós álláspontját fogadom el, a legnagyobb tudós vagyok. Lehet, hogy egyébként egy ostoba vagyok, de mivel a legkiválóbb tudóstól származik a tudásom, a legkiválóbb tudós vagyok. Nem igaz?
Bob:   Tessék?
Srila Prabhupáda:   Nem jelent gondot, hogy a legnagyobb tudóssá váljak, mivel a tudásom a legnagyobb tudóstól, Krisnától származik. [Hosszú szünet.] „Ez a föld, a víz, a tűz, a levegő, az éter, az elme, az intelligencia, az ego — ezek alkotják az Én nyolcféle különálló energiámat.”
Bob:   Különálló energiák?
Srila Prabhupáda:   Igen. Mint ahogy ez a tej is. Mert mi ez a tej? A tehén különálló energiája. [Syámasundara és Bob először meglepődnek, aztán elnevetik magukat.] Nem így van? A tej a tehén különálló energiájának a megnyilvánulása.
Syámasundara:   Egyfajta melléktermék?
Srila Prabhupáda:   Igen.
Bob:   Mit jelent az, hogy ez az energia különáll Krisnától?
Srila Prabhupáda:   A „különálló” azt jelenti, hogy a tehén testéből jött létre, de nem egyenlő a tehénnel. Ezt jelenti a különállás.
Bob:   Ez a Föld tehát, és minden más is, Krisnából jött létre, de nem Maga Krisna?
Srila Prabhupáda:   Nem Maga Krisna. Vagy úgy is mondhatjuk, egyidejűleg Krisna is, meg nem is. Ez a mi filozófiánk. Egység és különbözőség. Nem állíthatod, hogy ezek a dolgok különböznek Krisnától, mert Nélküle nem létezhetnének. Ugyanakkor azt sem mondhatod, hogy „Akkor inkább a vizet imádom. Minek imádnám Krisnát?” A panteisták azt állítják, hogy mivel minden Isten, mindegy, mit teszünk, hiszen az úgyis Isten-imádat. Ezt hívják máyáváda filozófiának: mivel minden Istenből áll, ezért minden Isten. A mi filozófiánk ezzel szemben az, hogy minden Isten, ugyanakkor mégsem az.
Bob:   Akkor mi az, ami ezen a földön Isten? Van egyáltalán valami, ami ezen a földön Isten?
Srila Prabhupáda:   Igen. Hiszen minden Isten energiájából áll. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ha az ember egy tetszőleges dolgot imád, akkor Istent imádja.
Bob:   Akkor mi az a földön, ami nem máyá [illúzió]? A
Srila Prabhupáda:   Máyá azt jelenti, hogy „energia”.
Bob:   Energia?
Srila Prabhupáda:   Igen. A máyá szó másik jelentése pedig az, hogy „illúzió”. Az ostoba emberek az energiát az energia forrásának vélik. Ez máyá. Vegyük például a napfényt. A napfény behatol a szobába. A napfény a Nap energiája, de ettől még nem mondhatod, hogy a Nap hatolt be a szobádba. Ha valóban ez történne, akkor a szoba, veled együtt, abban a pillanatban megsemmisülne. Annyi időd sem lenne, hogy felfogd, mi is történt. Nem igaz?
Bob:   De.
Srila Prabhupáda:   De azt sem mondhatod, hogy a napfény nem a Nap. Ugyanakkor mégsem az. A Nap is, meg nem is. Mindkettő igaz. Ez a mi filozófiánk. Acintya-bhedábheda: felfoghatatlan. Anyagi érzékekkel nem lehet felfogni, hogy valami lehet egy időben pozitív is meg negatív is. Ezt nem lehet elképzelni. Ilyen a felfoghatatlan energia is. S mivel minden energia Krisnáé, Krisna bármilyen energiából megjelenhet. Ha tehát Krisnának egy agyagból, kőből vagy valamilyen más anyagból készült formáját imádjuk, az Krisna. Nem mondhatjuk, hogy nem Krisna. Amikor Krisnának ezt a fémből öntött formáját [a templomi murtit] imádjuk, az Krisna. Ez tény, hiszen a fém Krisna egyik energiája, s ezért nem különbözik Tőle. Krisna olyan képességekkel rendelkezik, hogy teljes Lényével meg tud jelenni az energiában. A murti-imádat tehát nem valamiféle pogányság, hanem valóban Isten imádása — feltéve, ha tudjuk, mi ennek a módja.
Bob:   Ha valaki tudja a módját, akkor a murti Krisnává válik?
Srila Prabhupáda:   Nem válik Krisnává, mert már eleve Krisna.
Bob:   A murti tehát Krisna, de csak akkor, ha tudjuk, hogyan kell ezt csinálni?
Srila Prabhupáda:   Igen. Ahogyan ez a villanydrót is áramot jelent. Aki érti a módját, áramhoz juthat belőle.
Syámasundara:   Különben csak drót.
Srila Prabhupáda:   Pontosan.
Bob:   Ha tehát készítek egy szobrot Krisnáról, akkor az addig nem Krisna, amíg
Srila Prabhupáda:   De igen, Krisna, csak éppen ismerned kell azt a folyamatot, melynek révén megértheted, hogy az Krisna. Mert az Krisna.
Bob:   Nem csupán agyag és sár.
Srila Prabhupáda:   Nem. Az agyagnak Krisna nélkül nincs önálló léte. Krisna azt mondja, hogy az az Ő energiája. Az energiát és az energia forrását nem lehet különválasztani egymástól. Lehetetlen. A hőt sem lehet különválasztani a tűztől, pedig a tűz különbözik a hőtől, s a hő is különbözik a tűztől. A hőt fel lehet használni anélkül, hogy az ember hozzáérne a tűzhöz. A tűz, annak ellenére, hogy hőt áraszt magából, megőrzi eredeti azonosságát. Ugyanígy, habár különböző energiái révén Krisna teremt mindent, továbbra is Krisna marad. A máyávádí filozófusok azt hiszik, hogy ha Krisna minden, akkor Krisna önálló léte szükségszerűen elvész. Ez materialista gondolkodás. Ha például kortyonként megiszom ezt a tejet, a végén nem marad belőle semmi — az egész eltűnik a gyomromban. Krisna azonban nem ilyen. Ő mindenható. Mi folyamatosan használjuk az Ő energiáját, de Ő továbbra is ugyanúgy jelen van. Ez olyan, mint amikor egy férfi korlátlanul sok gyermeket nemz, mégis ugyanolyan marad. Ez egy meglehetősen durva példa, de a lényeg, hogy attól nem fog megsemmisülni, hogy száz gyermeket nemzett. Ugyanígy Isten — Krisna —, annak ellenére, hogy végtelen sok gyermeke van, zavartalanul létezik tovább.
purnasya purnam ádáya
purnam evávasisyate
„Mivel Ő a teljes egész, annak ellenére, hogy megannyi teljes egység árad ki Belőle, maradéktalanul megőrzi teljességét.” Ez a Krisna-tudat. Krisna sohasem szűnik meg létezni. Krisna nagyon hatalmas — ezért is vonz mindenkit. Ez Krisna energiájának egyik megnyilvánulása, de Ő végtelen sok energiával rendelkezik. Ha tanulmányozzuk Krisna energiáját, az csak az érem egyik oldala, az egésznek csak egy része. Ha tehát folytatod a Krisnáról szóló tanulmányaidat, akkor ez maga a Krisna-tudat. Ez nem valami humbug — „talán”, „esetleg mégsem”. Egyáltalán nem! Ez létezik, ez valóság!
Syámasundara:   És a tanulmányozásnak soha nincs vége.
Srila Prabhupáda:   Hát persze hogy nincs! Hiszen Krisna energiája


Miért működik valami?

2012.03.14. 01:11


…és miért nem, teszed fel te is sokszor a kérdést.
Természetesen én se tudom mindenre a választ, de egy megvilágítást adok róla.

A három összetevő

Ahhoz, hogy valami megtörténjen bárki(k) életében három fontos dolognak meg kell lennie:
1.    Képesség
2.    Vágy
3.    Felhatalmazás

Nagyon fontos: Krisna, Isten, vagy bármilyen transzcendentális energia ezekhez mind hozzá tud adni és el tud venni, de én most csak egyszerű, praktikus szempontból fogom nézni.

1.    Képesség
Talán ez a legegyszerűbb. Adott vagy nem adott minden képesség, adottság egy feladatra.

2.    Vágy
Megvan az az erő, vágy, szándék, hogy megtörténjen az a bizonyos dolog.

3.    Felhatalmazás
Ez az elég furcsán hangzó dolog a valóságban elég egyszerű: alulról, vagy felülről rád bízzák az adott feladatot tényleg.

Ha ebből bármelyik hiányzik, vagy minimálisra csökken akkor az adott dolog nem történik meg.

Ez miért érdekes?

A címben szereplő örök kérdésre mindig keressük a választ, mert ezt kívánja az elménk nyugalma.
Csakhogy gyakran nem analitikusan közelítjük meg a problémát, hanem érzelmi döntést hozunk. ezért segít ez a felosztás.

Nézünk egy egyszerű példát:
Kiküldenek minket a sarki boltba tejért. Megvan a felhatalmazás, hacsak nem vagyunk betegek a képesség is, és ha nem állunk nagyon ellent a kérésnek, azaz ott a vágy, akkor megtörténik az akció.

Ha mondjuk kitaláljuk, hogy mi leszünk a pénztáros a boltban az nem fog működni, mert bár a vágy ott van a képesség, de leginkább a felhatalmazás hiányzik.

Az életünkre levetítve ez az elemzés sokszor kínos.

Általában az általános kihívásokra meg van a felhatalmazásunk, sőt majdnem mindig a képességünk is csak a vágy hiányzik. Csakhogy ezért nem lehet mást, másokat hibáztatni, mert ez a mi ügyünk.

Ezt hívják úgy, hogy lustaság…

Tegnap felírtam a facebookra egy idézetet, amit sokan nem értettek:
„Vágyjunk arra, hogy legyen vágyunk arra, hogy legyen vágyunk.”

Talán már így érthetőbb :)

Kisfilm a suliról

2012.03.13. 01:58

Majdnem azt írtam, hogy "új", pedig ez az első. Képek már voltak bőven, de mozgó film még nem.

Most az operatőr is én voltam, meg a vágó is és a rendező is, hogyha véletlenül Oscar-díjat kapunk akkor az összes az enyém legyen :)

Mondjuk a szereplők a legjobbak...

Emlék

2012.03.12. 01:59

Kb. 3 éve, hogy jó néhány magyar bhaktával kint jártunk a bombay-i Chowpatty templomban és volt egy nagyon emlékezetes beszélgetésünk H.H. Radhanatha Maharajal.

Mostanában megint eszembe jutott, így újra megosztom veletek.

Itt egy részlet a beszélgetésből és itt tudjátok az egészet elolvasni:

1.    rész,     2. rész,     3. rész,      4. rész

"Nekem az a megvalósításom, hogy részt vehetünk sok szemináriumon, sok könyvet elolvashatunk, megtanulhatunk számtalan különböző technikát, mindezek a dolgok hasznosak. De van egy elv, ami mindennél fontosabb, amikor arról van szó, hogy törődjünk a bhaktákkal. Ha mi igazán akarunk törődni a bhaktákkal, ha igazán akarunk segíteni a bhaktáknak akkor mindannyiunk szívében Krisna fel fog hatalmazni minket, hogy csodálatos dolgokat tegyünk ezekért a bhaktákért. Ezt semmi más nem pótolja. Valóban kell törődnünk velük.

Amikor Srila Prabhupada Amerikába jött, vagy amikor bárhova ment Amerikában…ott volt vele a siddhanta, a parampara…és igazán mélyen gondoskodott rólunk. Ő para dukha dukhi volt. Szenvedés volt számára látni mások szenvedését és mások boldogsága volt az Ő öröme. Valóban érezte annak a szükségességét, hogy odaadja nekünk Krisnát, mert szeretett bennünket. Ez az a standard amit Ő létrehozott. Természetesen egyikünk sem fogható Srila Prabhupadához, még porszemek sem vagyunk a lótuszlábán. De az elv ugyanaz. Szívünkben valódi gondoskodás kell, hogy legye, hogy a bhakták közössége védelemben érzi magát, boldog és lelkes Krisna-tudatban van. Ha ez valóban fontosak nekünk, valóban törődünk velük, akkor Krisna fel fog hatalmazni bennünket.

A bhakti azt jelenti, hogy a szívedet beleteszed valamibe. Nem tudunk azért törődni a bhaktákkal, azért prédikálni az embereknek, mert ezt kell csinálnunk, vagy mert ezt várják tőlünk, hanem valóban ezt kell éreznünk. Ez jellemző egy bhaktára. Ha szépen japázunk, figyelmesen tanulmányozzuk a Srimad Bhagavatamot, szépen szolgáljuk a Vaisnavákat, akkor a törődésnek és az együttérzésnek ez a mély érzése fel fog ébredni a szívünkben. Így lesz valódi a lényeg. Ha valaki megmondja, hogy mit kell tenned, akkor lehet, hogy megcsinálod. De ha valóban érzed, hogy ez a személy tényleg törődik veled, akkor akár az életed is odaadod, hogy megcsináld azt a szolgálatot, amit kér tőled.

Valójában bármi, amit itt láthattok, amit esetleg lejegyzeteltek vagy tanultok, mindez, lehet, hogy segít. (Nevetés) Én remélem és imádkozom, hogy a segítségetekre legyen. De meg kell értenetek, hogy az alapelv, ami itt mindent működőképessé tesz az az, hogy a tanácsadók és a vezetők igazán, igazán hajlandók áldozatot hozni azért, mert törődnek a vaisnavákkal és segíteni akarnak nekik.… És akkor Krisna hihetetlen módon felhatalmaz bennünket, hogy csodálatos szolgálatot végezzünk."

süti beállítások módosítása