Vélemény

2012.09.06. 01:51

Érdekes téma.

Egyfelől mindig nagyon fontosnak éreztem (és ez így van most is) mások gondolatait, mert ennek ismerete nélkül olyan az ember, mint egy vak buldózeres, aki megy amerre (nem) lát.

Ez a korszak amúgy is erről szól. Kezdődött az internetes fórumokkal, hozzászólásokkal, chat-szobákkal és most itt a facebook, twitter és kitudja még hány fajta csatorna, amin onthatja bárki.

És még persze a blog is egy ilyen műfaj J

Régen hallottam egy bölcs mondást: „A vélemény olyan, mint a köldök. Mindenkinek van, még se mutogatja.”

Persze ez egy régi mondás, amikor még nem volt divat úton-útfélen mindenkinek mutogatni mindent. Ez is megváltozott.

Mint ahogy az is, hogy minden féle gondolkodás-, és ami a legfontosabb TISZTELET nélkül mondanak emberek véleményt szinte bármiről.

Ezt baráti-körben úgy hívtuk, hogy „Döme-szindróma”.

„Döme” Détári Lajos, magyar futballista beceneve, aki a 90-es években világválogatott is volt és olyan csapatokban játszott, mint a Juventus. Ez azóta se sok magyarnak sikerült.

Tehát ül az ember a TV előtt, amit alig lát a sörhasától, és egy 25-30 méterről elvégzett szabadrúgást Détári egy kicsit mellé kanyarint.

Erre ő: „Mit csinálsz Döme! Ezt még én is berúgtam volna!”

Gyerekkoromban én is így gondoltam.

Egy darabig. Amíg egyszer el nem jutottam egy igazi focipályára és rá nem jöttem, hogy akkorát se tudok belerúgni a labdába, hogy elmenjen a kapuig. És akkor még nem beszéltem a sorfalról és a két méteres kapusról.

Szintén a pályán jöttem rá, hogy csak egyszer végig futom a pályát és már levegőt se kapok.

Mit mondjunk akkor a sörhasú okos barátunkról?

Semmit.

És akkor el kezdtem tisztelni még a leglustábbnak, vagy a legbénábbnak gondolt focistát is.

Mert közel se tudom megcsinálni amit ők.

És ezért nincs alapja a véleményemnek.

Nekem ez a véleményem…

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr305143122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása