Már nagyon sok dolgot meséltem magamról, de szerintem ez lesz a legmélyebb titok, persze ha érted miért.

Egy kedves barátom pár éve tett egy kijelentést, ami akkor nagyon meglepett és elgondolkoztatott.
Így hangzott:
„Tudod, neked az a gondod, hogy bahmanának (pap, lelkész) túl szenvedélyes vagy, ksatriyának (harcos, vezető) viszont túl lágyszívű”.

Nagyon telibe talált.

Hihetetlenül közel áll hozzám a békés, nyugodt, gondolkodó :-) élet, de képtelen vagyok tétlenül, szó nélkül tűrni az igazságtalanságokat, hülyeségeket. Pedig tényleg komolyan próbáltam olyan lenni, (mint akár Lilasuka prabhu, ha valaki ismeri) de rá kellett jönnöm, hogy én nem leszek az.

Vezetőként végre tudtam tenni is valamit, de nagyon nehezen bírtam mások durva nyomulását, öv alatti ütéseiket, rúgásaikat. A hatalom, a befolyás sohasem érdekelt, ez csak egy szükséges összetevő az adott feladat megoldásában.
Sokszor legszívesebben csak „okos enged” alapon ráhagynám az erőszakos emberekre a dolgokat, de ezt nem mindig lehet megtenni, mert bizony ebben a csúnya világban védeni kell mások és saját érdekeidet.

E kettőség miatt sok fejfájásom volt/van. Mert ez természetesen (mint ahogy a természetem) nem változott meg. Jobban együtt tudok vele élni és kezelni a helyzeteket, de ilyen vagyok.

Próbálom a pozitív oldalát nézni és használni. Meg van bennem a szükséges dinamizmus, kreativitás és tettvágy, de nem kellenek dolgok, pozíciók mindenáron, és az emberi értékek mindig többet fognak nekem jelenteni az egyszeri győzelmeknél.

Ennyi a "titok". Béke legyen veletek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.