Itt tudod elolvasni az előző részt.

Ott hagytuk abba, hogy meghódolás.

Ez sokszor furcsán, idegenül, sőt néha félelmetesen hangzik.
Alávetem magam valaminek, amit (lehet, hogy) nem szeretek.

Pedig nem annyira fura dologról van szó, hisz átszövi az életünk minden pontját.
Millió és millió szabályt és kötöttséget fogadunk el a társadalmi életünk minden pontján. Igazából erről szól a felnőtté válás, de ebbe most ne menjünk bele.

A fő Szentírásunk, a Bhagavad-gíta két fő verse így szól:

„Gondolj mindig Rám, légy az Én hívem! Imádj Engem, és ajánld tiszteletedet Előttem, s így kétségtelenül el fogsz jutni Hozzám! Ezt megígérem neked, mert nagyon kedves barátom vagy.

Add fel a vallás minden változatát, s hódolj meg egyedül Énelőttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj!” Bg.18.65-66.

Szóval fontos dolog a meghódolás a megfelelő eredmény eléréséhez, de ott van még egy komoly tényező: a menedék.
„el fogsz jutni Hozzám”
„megígérem neked”
„nagyon kedves barátom vagy”
„megszabadítalak minden bűnös visszahatástól”
„ne félj”

Ahogy meghódolás nélkül nincs eredmény, úgy menedék nélkül se lesz meghódolás. Elsőre ez egy kicsit biznisz-szagúnak tűnik, de nem az, csak törvényszerű. Persze mondhatod, hogy ott a feltétlen szeretet, szerelem. De annak mi az alapja? Ok nélkül nem szeretünk senkit.
Minden ugyanaz, csak nem egy azonnali árucseréről van szó és inkább az „adok”-on van a hangsúly és nem a”kapok”-on.

Egy egyszerű alkalmazottnak a fizetés, a megélhetés biztosítása a menedék. Legalábbis a durva anyagi. Sok kutatás mutat rá, hogy nyilván meg kell élni valamiből, de nem ez minden.

Gyakran a statisztikákban megelőzi ezt a személyes megbecsülés és a jó hangulat.
Nem véletlenül, mert ezek sokkal kifinomultabb igények a puszta létfenntartáshoz képest.

Ezt nagyon fontos tudni amikor emberekkel bánunk, legyen szó akár munkatársról, bhakta-társról, családtagról, vagy bárkiről.

Sokszor természetesnek veszünk dolgokat, amiért más nagy erőfeszítést tett, nem értékeljük, sőt egy-két megjegyzéssel a hangulatot is a padlóra küldjük. Ezt még megfűszerezzük egy kis „örüljél, hogy itt vagy” mantrával és már is kész a motiválatlan rabszolga mintapéldánya.

Érzelmi, anyagi, társadalmi, stb. elkötelezettség még tudja egy darabig korrigálni a bunkóságot, de a hatékonyság zuhanni kezd és előjön a „maximum a minimum” elv a „minimum a maximum” helyett.

Találkoztál már ilyennel?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.