Tudatos autózás

2012.04.17. 02:40

 

Bár már tettem fel hasonló praktikus tanácsokat autósoknak az új évszak és a szinte naponta dráguló üzemanyag aktuálissá teszi.
Tudatosnak lenni mindig jó…
1. Ellenőrizze a gumiban a nyomást! Mindig a megfelelő értékre kell állítani, ugyanis ha alacsonyabb a nyomás, többet fogyaszt az autó. Ráadásul az alacsony nyomás negatívan befolyásolja a gumi élettartamát is: ha az előírtnál több mint 20 százalékkal kisebb a nyomás benne, az élettartama is ennyivel csökken. Az sem jó viszont, ha magasabb a nyomás, mert ilyenkor oké, hogy csökken a fogyasztás, de az autó tapadása is.
2. Kérje meg egy ismerősét, hogy ellenőrizze autójában a gyújtógyertyákat és a légszűrőt. Ha a kettő közül bármelyik nem működik megfelelően, többet fogyaszt az autó.
3. Ha már úgyis megkérte egy ismerősét, hogy segítsen, kérje meg, hogy kísérje önt el motorolajat venni. Az alacsony viszkozitású motorolaj hatékonyabb, mint a hagyományos, és legalább 2,5 százalékkal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és a széndioxid-kibocsátást.
4. A tetőcsomagtartót, díszantennát, az édes kis mütyüröket és az összes oda nem illő vackot le kell szerelni, mert növelik a légellenállást.
5. Ne csak a ruhásszekrényében, a kocsijában is tartson nagytakarítást. Mind az utastérből, mind a csomagtartóból is dobálja ki a felesleget: minél nehezebb az autó, annál többet fogyaszt.
6. Mindig tervezze meg, hogy merre fog menni: próbálja meg egy napra szervezni azokat a találkákat, bevásárlást stb., amit egy irányban el tud intézni.
7. Ha lehet, ne üljön csúcsforgalomban autóba, de ha nincs más lehetősége, legalább kerülje el a várost. Keresse meg (vagy kérdezze meg barátját, ő biztosan fogja tudni) a kerülő- és egérutakat, ugyanis a kocsi akkor fogyaszt a legkevesebbet, ha – akár kertek alatt – egyenletes sebességgel halad. A sok elindulás és fékezés maximum a lábizmaira van jó hatással.
8. Igyekezzen olyan útvonalakat választani, ahol nincsen közlekedési jelzőlámpa. Nincs annál idegesítőbb, mint a pirosnál várakozni; vagy még rosszabb, ha még az ön előtt kígyózó sort is ki kell várni.
9. Tévhit, hogy üresben járassa a motort, míg az eléri az üzemi hőfokot! Indítsa el a motort, és egy-két perc után már indulhat is. Persze ne úgy, hogy tövig nyomja a gázpedált!
10. Tartsa be a követési távolságot, vagy annál nagyobb úthosszt. Teljesen fölöslegesen tapos bele a fékbe, ez is növeli a fogyasztást.
11. Ne használja a fűtést a legmagasabb fokozaton, inkább vezessen kabátban.
12. Állítsa le a motort, ha a barátnőjére vagy gyermekére vár, és tudja, ez legalább félpercnyi rostokolást jelent. Ilyenkorra az újraindítással már kevesebb üzemanyag fogy, mintha folyamatosan járatná a motort.
13. Váltson időben sebességet! Az alacsony sebességfokozaton pörgetett motor zabálja az üzemanyagot.
14. Kapcsoljon minél nagyobb sebességfokozatra: amikor csak lehet, kapcsoljon egy-két fokozattal a szükséges fölé.
15. Ne tegye üresbe a sebváltót, ha gurul! Mindig legyen sebességben az autó. Higgye el, dombról lefelé való száguldáskor is motorfékkel fogyaszt a legkevesebbet! Piros lámpánál viszont lehet üresben a sebváltó.
16. Vezessen megfontoltan, és ne száguldozzon, így a fék helyett tudja használni a motorféket, vagy csak gurulhat a megállásig.
17. Autópályán se nyomja veszettül a gázt. Teljesen értelmetlen, és még egy szép kis csekket is begyűjthet gyorshajtásért. Ha nem siet, a  megengedett 130 km/h sebességet sem feltétlenül célszerű tartani, mert az ideális 90-100 km/h sebességgel sem érkezik sokkal később a célba (maximum 30 perc), viszont minimum 1500 forintot megtakaríthat.
18. Ne csak az utat tervezze meg előre! Például, ha már látja, hogy pirosra fog váltani a jelzőlámpa, ne nyomja tovább a gázt.
19. Hiába drága az üzemanyag, szorítson ki annyit, hogy mindig legalább félig tudja tankolni az autóját, ezáltal nem kell fölöslegesen 2-3 naponta meglátogatnia az egyébként-sem-útba-eső benzinkutat. Tankolásnál arra is ügyeljen, hogy még otthonról ellenőrizze hol a legolcsóbb az üzemanyag lakása környékén, ezzel a technikával akár 20-30 forintot is megspórolhat literenként.
20. Ha egész nap a városban van dolga, inkább tegye le az autóját a legközelebbi P+R parkolóban, ahol nem kell parkolódíjat fizetni, és intézze el gyalogosan a dolgait. Meglátja, milyen kellemes lesz a nap végén beülni a kocsiba és ellazulni.

Bár már tettem fel hasonló praktikus tanácsokat autósoknak az új évszak és a szinte naponta dráguló üzemanyag aktuálissá teszi.

Tudatosnak lenni mindig jó…

"1. Ellenőrizze a gumiban a nyomást! Mindig a megfelelő értékre kell állítani, ugyanis ha alacsonyabb a nyomás, többet fogyaszt az autó. Ráadásul az alacsony nyomás negatívan befolyásolja a gumi élettartamát is: ha az előírtnál több mint 20 százalékkal kisebb a nyomás benne, az élettartama is ennyivel csökken. Az sem jó viszont, ha magasabb a nyomás, mert ilyenkor oké, hogy csökken a fogyasztás, de az autó tapadása is.

2. Kérje meg egy ismerősét, hogy ellenőrizze autójában a gyújtógyertyákat és a légszűrőt. Ha a kettő közül bármelyik nem működik megfelelően, többet fogyaszt az autó.

3. Ha már úgyis megkérte egy ismerősét, hogy segítsen, kérje meg, hogy kísérje önt el motorolajat venni. Az alacsony viszkozitású motorolaj hatékonyabb, mint a hagyományos, és legalább 2,5 százalékkal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és a széndioxid-kibocsátást.

4. A tetőcsomagtartót, díszantennát, az édes kis mütyüröket és az összes oda nem illő vackot le kell szerelni, mert növelik a légellenállást.

5. Ne csak a ruhásszekrényében, a kocsijában is tartson nagytakarítást. Mind az utastérből, mind a csomagtartóból is dobálja ki a felesleget: minél nehezebb az autó, annál többet fogyaszt.

6. Mindig tervezze meg, hogy merre fog menni: próbálja meg egy napra szervezni azokat a találkákat, bevásárlást stb., amit egy irányban el tud intézni.

7. Ha lehet, ne üljön csúcsforgalomban autóba, de ha nincs más lehetősége, legalább kerülje el a várost. Keresse meg (vagy kérdezze meg barátját, ő biztosan fogja tudni) a kerülő- és egérutakat, ugyanis a kocsi akkor fogyaszt a legkevesebbet, ha – akár kertek alatt – egyenletes sebességgel halad. A sok elindulás és fékezés maximum a lábizmaira van jó hatással.

8. Igyekezzen olyan útvonalakat választani, ahol nincsen közlekedési jelzőlámpa. Nincs annál idegesítőbb, mint a pirosnál várakozni; vagy még rosszabb, ha még az ön előtt kígyózó sort is ki kell várni.

9. Tévhit, hogy üresben járassa a motort, míg az eléri az üzemi hőfokot! Indítsa el a motort, és egy-két perc után már indulhat is. Persze ne úgy, hogy tövig nyomja a gázpedált!

10. Tartsa be a követési távolságot, vagy annál nagyobb úthosszt. Teljesen fölöslegesen tapos bele a fékbe, ez is növeli a fogyasztást.

11. Ne használja a fűtést a legmagasabb fokozaton, inkább vezessen kabátban.

12. Állítsa le a motort, ha a barátnőjére vagy gyermekére vár, és tudja, ez legalább félpercnyi rostokolást jelent. Ilyenkorra az újraindítással már kevesebb üzemanyag fogy, mintha folyamatosan járatná a motort.

13. Váltson időben sebességet! Az alacsony sebességfokozaton pörgetett motor zabálja az üzemanyagot.

14. Kapcsoljon minél nagyobb sebességfokozatra: amikor csak lehet, kapcsoljon egy-két fokozattal a szükséges fölé.

15. Ne tegye üresbe a sebváltót, ha gurul! Mindig legyen sebességben az autó. Higgye el, dombról lefelé való száguldáskor is motorfékkel fogyaszt a legkevesebbet! Piros lámpánál viszont lehet üresben a sebváltó.

16. Vezessen megfontoltan, és ne száguldozzon, így a fék helyett tudja használni a motorféket, vagy csak gurulhat a megállásig.

17. Autópályán se nyomja veszettül a gázt. Teljesen értelmetlen, és még egy szép kis csekket is begyűjthet gyorshajtásért. Ha nem siet, a  megengedett 130 km/h sebességet sem feltétlenül célszerű tartani, mert az ideális 90-100 km/h sebességgel sem érkezik sokkal később a célba (maximum 30 perc), viszont minimum 1500 forintot megtakaríthat.

18. Ne csak az utat tervezze meg előre! Például, ha már látja, hogy pirosra fog váltani a jelzőlámpa, ne nyomja tovább a gázt.

19. Hiába drága az üzemanyag, szorítson ki annyit, hogy mindig legalább félig tudja tankolni az autóját, ezáltal nem kell fölöslegesen 2-3 naponta meglátogatnia az egyébként-sem-útba-eső benzinkutat. Tankolásnál arra is ügyeljen, hogy még otthonról ellenőrizze hol a legolcsóbb az üzemanyag lakása környékén, ezzel a technikával akár 20-30 forintot is megspórolhat literenként.

20. Ha egész nap a városban van dolga, inkább tegye le az autóját a legközelebbi P+R parkolóban, ahol nem kell parkolódíjat fizetni, és intézze el gyalogosan a dolgait. Meglátja, milyen kellemes lesz a nap végén beülni a kocsiba és ellazulni."

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr265142976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freel 2012.04.17. 09:50:29

Üdv! Olvastam én is. Rettenetes egy lista. 1. Az általunk ellenőrízhető dolgok (pl. guminyomás) egyébként is a heti rutin részét kell hogy képezzék. 2.3. Az autót sose az ismerősünkkel nézessük át, hanem az autószerelő ismerősünkkel vagy egy autószerelővel. Ha ott lehetünk a szerelő mellett amíg megnézni, kérdezzünk bátran, hogy legközelebb már mi is ellenőrízhessük ugyanezeket. 4. Egy utcai autónál 90-130 km/h mellett a légellenállás szempontjából ezek nem igazán számítanak. 5. Hacsak nem felejtettük a zsák krumplit a kocsiban, akkor nagy gond nem lehet a raksúllyal. 10. A követési távolságot mindig tartsuk be! 11. Kabátban nem jó vezetni, menjen csak a fűtés. Inkább nyáron vegyük lejjebb a légkondit. Ne legyen 18 fok az autóban, és akkor nem is ájulunk el, amikor kiszállunk a 40 fokba... 13.14. Mindig időben váltsunk sebességet. A fokozatokat viszont nyugodtan húzassuk ki, ahogy kéri az autó. Ha mindig túl korán váltunk, akkor sosem lesz nyomaték, és a motornak sem tesz jót. 17. Az autópályán bátran közlekedjünk 120-130 km/h-val. Nem azért megyünk autópályán, hogy 30 perccel később érjünk célba. 20. Ha forgalom van, akkor nem egyszerű ellazulni. Városban pláne lehetetlen. Vannak egyáltalán P+R parkolók? (De nem vagyok autószerelő, tanácsaim helytelenek is lehetnek. Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. :D )
süti beállítások módosítása