Ragaszkodom?

2012.01.14. 01:35

Kedden negyed 8 után 5 perccel tudtam meg, hogy én tartok Srila Sivarama Maharaja helyett leckét, mert megbetegedett.

Persze mondhattam volna nemet a váratlan felkérésre, de az nem én lettem volna… :)

Beszéltem sok mindenről, családról, az ISKCON-ról mint családról, és általában arról, hogyan szeressük egymást. Még kérdés is volt, ami ritka!

Itt tudod meghallgatni és letölteni:

2012-01-10-Vijaya Gauranga das-SB.5.8.25-26. by vgd

„Bharata Mahárája továbbra is úgy beszélt, mint aki eszét vesztette. Feje fölött megpillantva a felkelő holdat díszítő sötét foltokat, melyek egy őzre hasonlítottak, így szólt: „Talán a hold, aki oly kegyes a boldogtalanokhoz, kegyes volt az én őzemhez is, tudván, hogy elkóborolt otthonról és elvesztette anyját? Ő adott menedéket az őznek maga mellett, hogy megvédje az oroszlán rettentő támadásától.”

Észrevette a holdsugarakat, majd folytatta őrült szavait: „Az őz fia annyira átadta magát nekem és annyira kedves volt hozzám, hogy megválni tőle olyan érzés, mintha saját fiamtól választottak volna el. A távollét égető lázától úgy szenvedek, mintha egy erdőtűz lángjai emésztenének. Szívem, ami olyan, mint a földi liliom, most lángokban ég. A hold látja szenvedésemet, ezért ragyogó nektárt önt rám, ahogy egy barát locsolja a vizet barátjára, akinek nagy láza van. Így okoz nekem boldogságot a hold.”


MAGYARÁZAT:   Az Ayur Veda gyógymódja szerint azt, akinek magas láza van, olyan vízzel kell lelocsolni, amivel valaki gargalizált, s a láz így elmúlik. Bharata Mahárája nagyon szenvedett attól, hogy „fia”, az őz távol volt tőle, s azt gondolta, hogy szájából a hold ilyen vizet permetez rá, ami legyőzi majd magas lázát, ami az őztől való távolléte miatt lángolt fel.”


A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr515142875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása