Itt olvashatod az előző részt.

Ebben az évben még távolabb raktak minket, de ennek örülnünk kellett, mert a maradás is nagy eredmény volt. Ma már tudjuk milyen nagy.

Az enyhén eldugott hely ellenére jól pörögtek a dolgok, bár feltűnő volt, hogy a külföldiek aránya egyre nő. Nekik olcsó volt, a magyaroknak drága a belépő.

Nagy újítás volt, hogy vettünk egy saját hangcuccot, mert már 1 milliónál járt az egy hetes akció. Ráadásul unott képű, nem túl segítőkész, sokszor hozzá nem értő embereket raktak oda hozzánk
„krisnásoknak jó lesz” felkiáltással.
Bár az egyszeri beruházás háromszor ennyi volt, de hamar visszahozta az árát, mert más fesztiválokon, Ratha-yatrán, PR vacsorákon, Krisna-völgyi búcsún és még sok helyen lehet bevetni mind a mai napig.

Ráadásul a bhakták között is vannak hozzáértő személyek, akik olyat tudnak kihozni ebből a viszonylag kis cuccból, mint mások soha. Sok kritikus megjegyezte, hogy a Krisna-sátor az egyik legjobban szóló színpad.

Jaya Hari visszatért a Mantrába és a Visnuba is. Ekkor jelent meg az eddigi egyetlen hivatalos cd-je az utóbbi zenekarnak. Jó sok elment belőle akkor és a rákövetkező években. Még most is lehet kapni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.