Szigetes emlékek 2001

2011.11.06. 02:49


Itt olvashatod az előző részt.

Ebben az évben már félelem nélkül, és a korai időpont ellenére rengeteg ember előtt játszott a Mantra. A Replika és főleg a 33 állomásos Tankcsapda turné megtette a hatását.

Komolyan ismertek lettünk és a színpadon is ügyesebben zúztunk.

Az előző napokban jött a felkérés, hogy a Krisna-sátorban is játszunk. A 40 fokos sátor és az ugrabugrálás miatt teljesen kész voltunk, de ezt nem lehetett visszautasítani.

Mivel a szerződésünk miatt nem játszhattunk Mantra név alatt többször a Szigeten, így megszületett a Visnu. Jaya Hari a Mantra előtt ezen a néven jammelt zenész barátjával, így talonban volt az ötlet.

Szinte a színpadon találtuk ki a számokat, és azt, hogy lejjebb hangoljuk a gitárokat a szokásosnál, hogy durvább legyen a hangzás. Az lett.

A kezdeti izgalom után hatalmas buli lett belőle. Akkor még nem tudtuk, hogy ez az utolsó koncert ebben a felállásban…

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr805142769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása