Itt olvashatod az előző részt.
Már elég komolyan kezdték szervezni a fesztivált, komoly nagyszínpaddal, sőt külföldi előadókkal.
A Krisnás sátor is arrébb került egy fás, bokros területre, hogy nekünk jó egy nyugis hely.
Abból a szempontból tényleg jó volt, hogy árnyékos és viszonylag csöndes volt, viszont az átmenő forgalom minimálissága miatt kevesen voltak.
Ebben az évben vett az Egyház egy saját 10x20 méteres sátrat, melyet segítettem felállítani és lebontani. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel sok évre megpecsételődik a sorsom.
Ugyanis a két eredetileg betanított személy kihullásával mindenki úgy könyvelte el, hogy én vagyok a „sátras”.
Persze ezzel semmi baj nem lett volna, hisz én személy szerint szívesen csináltam/csinálok bármit, de a legtöbbször hiányoztak az eszközök és főleg az emberek. Ebben az évben például a Tömő utcai ingyenkonyhából (azaz az utcáról) hoztam az embereket a dög nehéz vasszerkezet összeállítására.
Komoly volt…
Visszatérve a programra: bhajanozott kint Sivarama Maharaja, B.B. Govinda Maharaja, Gunagrahi Mahara és még sokan mások, de már érezni lehetett, hogy esténként a tradicionális hangszerek nem elegendőek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.