„Az én bhaktám” 6. rész

2011.07.10. 03:21

"Azok, akik az odaadó szolgálat e maradandó útját járják, s Engem tekintve legfelsőbb céljuknak nagy hittel teljesen elmerülnek ebben, azok nagyon-nagyon kedvesek Nekem.

MAGYARÁZAT:   Ebben a fejezetben a második verstől (mayy ávesya mano ye mám, „elméjét Rám szögezve”) az utolsóig (ye tu dharmámritam idam, „az örök hivatás vallása”) a Legfelsőbb Úr a transzcendentális szolgálat folyamatait magyarázta el, melyek által elérhetjük Őt. Ezek a folyamatok nagyon kedvesek az Úrnak, s elfogadja azt, aki valamelyiket követi. Arjuna azt kérdezte: „Ki a jobb? Aki a személytelen Brahman útját járja, vagy aki személyesen szolgálja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét?” Az Úr válaszából egyértelműen megtudhatjuk, hogy a lelki megvalósítás valamennyi folyamata közül kétségtelenül az Istenség Személyiségének végzett odaadó szolgálat a legjobb.

Ez a fejezet tehát elmondja, hogy a megfelelő társaság hatására az emberben vonzalom ébred a tiszta odaadó szolgálat iránt, aminek eredményeképpen elfogad egy hiteles lelki tanítómestert. Az ő irányításával gyakorolni kezdi a hallás és az éneklés folyamatát, majd hittel, ragaszkodással és lelkesedéssel követni kezdi az odaadó szolgálat szabályozó elveit, s ily módon az Úr transzcendentális szolgálatához lát. Ezt az utat ajánlja ez a fejezet. Kétségtelen tehát, hogy az odaadó szolgálat az egyetlen abszolút út, amely az önmegvalósításhoz és az Istenség Legfelsőbb Személyisége eléréséhez vezet.

A Legfelsőbb Abszolút Igazság személytelen felfogása, amelyről e fejezetben olvashattunk, csupán addig ajánlott, amíg az ember át nem adja magát az önmegvalósításnak. A személytelen felfogás tehát csak addig hasznos, amíg az embernek nincs lehetősége arra, hogy egy tiszta bhakta társaságát élvezze. Az Abszolút Igazságot személytelennek vélő ember nem cselekszik tettei gyümölcséért, meditál, s a lélek és az anyag megértése érdekében a tudás elsajátítására törekszik. Ez addig szükséges, amíg nincs lehetőség egy tiszta bhakta társaságára.

Szerencsére ha valaki arra vágyik, hogy közvetlen, tiszta odaadó szolgálatot végezzen a Krisna-tudatban, akkor nincs arra szüksége, hogy a lelki megvalósítás előző lépcsőit fokról fokra végigjárja. Az odaadó szolgálat — amit a Bhagavad-gíta középső hat fejezete ír le — sokkal célravezetőbb. Az embernek nem kell aggódnia amiatt, hogy testét-lelkét fenntartsa, mert az Úr kegyéből minden természetesen történik."

Bhagavad-gíta 12. fejezet 20. vers

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr585142655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása