Amikor találkoznak az utak

2011.06.16. 03:50

Igazán nem gondoltam volna, hogy egy ártalmatlan Gandhi idézethez kapcsolódó kérdés-válaszra lesz az eddigi legnagyobb facebook-kommenthegy.

Eredetileg az volt a tervem, hogy egy történetet mondok el.
Most megteszem.

Még élt a dédnagymamám, mikor bhakta lettem. Mivel ő még ilyen régi vágású volt, mindig meg akart etetni amikor hozzá mentem, így észlelte a változást.

Kislány kora óta templomba járó katolikus volt, még a kórusban is énekelt. Szinte ő volt az egyetlen vallásos a családban, de senkit nem próbált téríteni.

Az én érdeklődésemet/hitemet úgy tűnt nem fogadja osztatlan lelkesedéssel, ami egyébként nem volt meglepő a 90-es évek elején, de nem beszéltünk róla semmit.

Egyik alkalommal tejbegrízt csinált nekem. Elkezdtem kanalazni és az meg furcsán kezdett nyúlni. Megszagoltam, és a szaga is furcsa volt.

„Mi ez, Dédi? Ez nagyon furcsa…” kérdeztem.
„Raktam bele tojásfehérjét.” vallotta be elpirulva. „De csak azért, mert aggódok az egézségedért”

„Jó, akkor soha többet nem eszek nálad” álltam fel az asztaltól.
„Ne, kisunokám, ígérem, soha többet nem teszek ilyet!” kérlelt a dédnagymamám.

Leültünk és megbeszéltük az addig elhallgatott dolgot.

A következő alkalommal elvittem neki Isvara Krisna prabhu „Kereszténység és Krisna-tudat” című könyvét ami akkortájt jelent meg. Nem fűztem hozzá nagy reményt, de gondoltam megpróbálom.

Pár hét múlva, mikor megint nála jártam láttam, hogy elöl van a könyv és úgy tűnik olvasták is.
„Kiolvastam” szólalt meg a dédikém.
„Én úgy gondolom, hogy ti ugyanazt tanítjátok és gyakoroljátok, mint az én Jézusom mondott, csak ti még sokkal szigorúbbak vagytok. És ez jó.”

Teltek az évek és nem beszéltünk erről szinte semmit, de érezhetően jó volt a kapcsolatunk.

1997-ben mikor 94 évesen sokadszorra is kórházba került már látszódott, hogy nincs sok hátra neki itt a földön.
Feküdt az ágyban és már gyakorlatilag nem látott. Én dhotiban voltam.

Összeszedtem a bátorságomat és egy olyan kérdést tettem fel, amit még soha.
„Dédi, hívjak papot?”
Váratlanul megfogta a kezem és azt mondta:
„Nem, kisunokám. Nem kell nálad jobb pap.”

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr895142652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ricsi 2011.06.16. 07:16:30

Szia! Van lehetőség megtekinteni a FB-os kommenthegyet is? :) Mert az még teljesebb képet adna? Éppen az érdekelne, úgy ahogy van, persze nem "kiválogatva". Köszi a válaszodat - bejegyzést is, bár igazán előrébb e kérdésben nem nagyon jutottam abból, azért is kérdezek ezzel kapcsolatban ismét. Köszi szépen!

Ricsi 2011.06.22. 13:58:37

Kicsit csalódtam a blog írójában azt illetően, hogy nem vállalja megosztani a "teljes képet", ami előbbre segítene abban, és ami igazán választ adna korábbi kérdésemben - vagyis azt a híres-nevezetes facebook komment-hegyet. De köszönhetően egy jó barátomnak, akinek FB-ja is van (mert nekem az sincs :) ), volt szíves kimásolni a beérkező kommenteket, amikből egyértelműen lejön számomra, hogy még a krisnások között sincs igazi egység. Egy bizonyos Amala das csak azt ismételgeti, győzködve egy másik krisnást (!), hogy "Nincs más út! Nics más út! Nincs más út!" Most már értem, miért nem érkezett itt válasz. Ugyanakkor köszönöm ezt a komment-részletet: "Vijaya Gauranga Das Sajnos igaza volt a kérdezőnek. június 15., 16:47 Sajtos Sándor Mire gondolsz? június 15., 16:49 Vijaya Gauranga Das „Érdekes ezt a Gandhi-idézetet éppen egy krisnás blogban olvasni! Ugyanis nekem van olyan személyes tapasztalatom, amikor krisnások próbálnak győzködni, hogy de igenis, ebben a Kali-yugaban egyedül, csakis a Maha Mantra (Hare Krsna) éneklésével érhető el a megszabadulás." június 15., 16:53" Ez még egyértelműbbé tette, hogy miért nem érkezik válasz itt. Mert ugye van, aki ki meri mondani még krisnások körében is, hogy egy nemkrisnás iselgondolkodtatja. Persze hiúsága, buszkesége nem engedi a krisnásnak, hogy ezt saját körön kívül is felvállalja. Azért eléggé nagy a káosz, egyet nem értés krisnás körökben! Amikor már a krisnás győzködi a krisnást, az kezd ciki lenni. DE természetesen NEM kívánok általánosítani, ugyanis vannak krisnás barátaim, akik valóban nem győzködnek soha, ugyanúgy élnek mint más, nem-krisnás, csak ugye a szabályokat tartják...mindezt csendben teszik, nem kérkedve.

Ismeretlen_117989 2011.06.23. 09:19:32

Kedves Ricsi! Nem szándékosan nem tettem ki a fb-kommenteket, csak kiment a fejemből. Most már úgyis láttad. Nem fekete-fehér a kérdés és a válasz, és sok ember sokszínűen gondolkodik, néha vitázik is egymással. Ami szerintem ha kulturált keretek között történik teljesen oké.

Acyutananda das · http://www.lepnikell.hu 2011.06.28. 20:06:12

"Annak ellenére, hogy vannak különbségek a különféle vallások között, az egyetlen valódi vallás a tiszta szeretet. Ez a vallás végső célja. Ezért ne vitatkozzunk a külsődleges különbségek miatt. Ha egy vallás célja a tiszta szeretet, a többi dolog ezzel összhangban lesz. Az ateizmus, szkepticizmus, politeizmus, materializmus, panteizmus és imperszonalizmus azonban természetéből adódóan a szeretet akadálya." - Bhaktivinoda Thákura (A Krisna Tudat kiemelkedő tanítója)
süti beállítások módosítása