Randóti Miklós: Töredék


Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.



Oly korban éltem én e földön,

mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,

az áruló, a rabló volt a hős, -

s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,

már azt is gyűlölték, akár a pestisest.



Oly korban éltem én e földön,

mikor ki szót emelt, az bújhatott,

s rághatta szégyenében ökleit, -

az ország megvadult, s egy rémes végzeten

vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.



Oly korban éltem én e földön,

mikor gyermeknek átok volt az anyja,

s az asszony boldog volt, ha elvetélt,

a élő irigylé a férges síri holtat,

míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.

...........................................


Oly korban éltem én e földön,

mikor a költő is csak hallgatott,

s várta, hogy talán megszólal újra -

mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -

a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.