Van egy autóm

2010.06.13. 05:13

Nem túl transzcendentális hír a fenti, de számomra érdekes.

Már kb. 20 éve vezetek autót, mindig az adott kornak és lehetőségnek megfelelőt.

1996-ban váltam meg az utolsó saját néven lévőtől (Trabant kombi), aminek az ára egy indiai zarándoklatba folyt bele.

autómAzóta az Egyház különböző járműveit használtam, de most úgy alakult, hogy saját nevemen lesz a mellékelt képen látható 5 éves autócska.

 

Számomra nem nagy különbség, hisz eredetileg minden az Úr Krisnáé, így bárki legyen hivatalosan a tulajdonosa, sem kisajátítani, sem hanyagolni nem szabad.

Remélem ezt mindig észben tartva fogok eljárni (szó szerint) vele. 

Ki a guru?

2010.06.12. 05:50

Sokakat érdeklő misztikus (néha botrányos) téma a guru személye.Rupa Goswami

Mivel távol van a velünk élő keresztény kultúrától, a cinikus ateizmustól meg még jobban, nem árt feleleveníteni, hogy mi a meghatározása Rupa Goswami szerint:

„Az a józan személy, aki képes eltűrni a beszéd késztetését, az elme ösztönzését, a düh tetteit, valamint a nyelv, a gyomor és a nemi szervek késztetését, alkalmas arra, hogy tanítványokat fogadjon el az egész világon.”

Upadesamrita (A tanítások nektárja) 1. vers

Építkezés

2010.06.11. 05:17

Hamarosan elkezdődik a Bhakti építkezés és találtam egy aranyos viccet a témáról.

Remélem nem lesz aktuális…

"Egy fickó üvöltve rohangál az építkezésen.

- Mi történt? - kérdezte tőle a mester.

- Egy tégla ráesett a lábamra.

- Ezért kell így üvöltened? A Józsira tegnap rádőlt az egész fal, és még csak meg se mukkant."

Egy jó dal

2010.06.10. 05:54

Már többször tettem (és még fogom), hogy barátom Nitaibhavana (Csató Péter) Replikás szövegeiből idézek.

Ez a „Testbe zárt lélek” albumról van és bár úgy tűnhet, hogy ezt már Krisnásként követte el, de nem.
Ezt az albumot bemutató turnén kaptuk el az „öreget” :). 

Nem minden akkor kezdődik amikor úgy tűnik…

Az utolsó versszakot még leckén is idéztem annyira találó.

NEM VAGY BIZTONSÁGBAN
(2000. Testbe zárt lélek)

Miért ragaszkodsz az elnyomáshozReplika: Testbe zárt lélek
Miért ragaszkodsz úgy hozzám
Miért ragaszkodnál a falakhoz
Amit magad köré raktál

Úgysem vagy biztonságban

Egész vagy magadban
Senki sem rakhat hozzád
Szabadítsd meg magad a félelmektől
Amit másoktól kaptál

Mert így nem vagy biztonságban
Úgysem vagy biztonságban

Szabad akkor vagyok,
Ha nem ragaszkodom
Az abszolút szabadság
Ilyen egyszerű dolog

Ilyen is van

2010.06.09. 05:43

Néha egy kicsit elzárva a saját békés világunkba, környezetünkbe nem látjuk, hogy mennyire durvul a világ.

Az index.hu-n találtam erre a cikkre. Ezt most nem másolom be és csak erős idegzetűeknek ajánlom, hogy megnézzék. A hangvétele és szóhasználata brutális.

A téma pedig India, annak a kultúrája, Szentírásai. A kommentekben mi, Krisnások is felbukkanunk.

Tényleg gondolkodtam egy darabig, hogy berakjam ide, de hát ez a valóság. Attól, hogy nem veszünk róla tudomást még létezik.

A kommenteknél akinek van kedve lehet csatázni, de én személy szerint sok értelmét nem látom, valószínűleg csak a sértéseik számát gyarapítják így.

A fiú

2010.06.08. 05:59

Ott ült a fiú édesanyjával az igazgatóhelyettesi iroda előtt. Mindketten idegesek voltak és izgultak, hogy vajon miért hívatták őket.

Élénk és folyton dumáló gyerekként becsúszott már egy pár intő, de nagyobb dolgokba nem szokott belekeveredni. Mivel jól vágott az esze, általában mindenből ötös volt, így ez sem volt magyarázat a bekéretésre.

Végre nyílt az ajtó és bemehettek.

Az igazgató helyettes rögtön a tárgyra tért:
- Kedves hölgyem, jól meggondolták a gyerek továbbtanulását?
- Hát amennyire lehet egy 14 éves gyereknél, igen. – válaszolta az anyuka
- Miért pont épületgépész szakközép?
- Azt szerettük volna, hogy legyen érettségije és szakmája is. Mindig házakat rajzol, de nem csak kívülről, mint a többi gyerek, hanem alaprajzokat és metszeteket.
- Szerintem viszont gimnáziumba kellene mennie. - tért a tárgyra az ig.h. – Úgy látom, hogy nagyon jó tanár lenne belőle, de arra csak gimnáziummal van esélye. Gondolja meg asszonyom. A többi tanárának is ez a véleménye.én

Az anyuka zavarba jött. Mégis csak a gyereke jövőjéről volt szó. Hol a fiára, hol az igazgatóhelyettesre nézett.

Ekkor, az eddig némán hallgató fiú szólalt meg:
- Nem akarok tanár lenni.
- Miért? – törte meg a határozott kijelentés utáni döbbent csendet az ig.h
- Két ok miatt:
1. Nem akarok olyan dolgot tanítani, amivel nem értek egyet.
2. Nem szeretnék olyan embereket oktatni, akik ezt nem akarják.

Az igazgatóhelyettes sok-sok évnyi tanítással a háta mögött erre nem tudott mit mondani. Legbelül igazat adott a fiúnak, de nem mondhatta.

                                           *     *     *

Azóta sok év telt el, és a fiú talált egy csodálatos dolgot, amit bátran át mer adni másoknak.

És ugyan változó létszámban, de mindig vannak egy páran, akik akarják is hallani.

Mantra koncert plakátEz a budapesti koncert plakátja. Szerényen magunkat tettük az előtérbe.

Kérlek, terjesszétek mindenfelé, hogy a jó hangulathoz ti, a nézők se hiányozzatok.
Utólag mindig könnyű sopánkodni, hogy mikor lesz Mantra koncert…

A Rocktogon egyébként nagyon kulturált hely és 23:00-kor befejeződik a buli, így kevésbé edzettek is megkockáztathatják az eljövetelt.

Ráadásként itt a teljes Hegyalja-fesztiválos program (amiben még lehetnek apróbb változások), Mantra és Visnu koncerttel:

 

Délutáni program 14.00-tól:
Mantra-ösvény
Henna
Goranga szerencsekerék
Filmvetítés
Jóga sátor
Horoszkópkészítés

Vegetáriánus ételosztás:
szerda - 18.00
csütörtök, péntek, szombat - naponta kétszer 14.30 és 18.30 órakor


Színpadi programok:

14. Szerda

18.30 - 19.45 Nadia Kirtan Band
20.00 - 21.15 Autentikus Indiai Bhajan Show
21.30 - 23.15 Visnu Meditation Band
23.30 - 00.30 Crasing Days
00.50 - 01.45 Tisztán a Cél Felé

15. Csütörtök

15.00 - 18.00 Filmvetítések
18.30 - 20.10 Visnu Meditation Band
20.30 - 22.40 Nadia Kirtan Show
23.00 - 00.00 Tisztán a Cél Felé

16. Péntek

15.00 - 17.30 Filmvetítések
18.00 - 19.15 Nadia Kirtana Show
19.30 - 20.45 Visnu Meditation Band
21.00 - 22.00 Mantra
22.15 - 23.15 Visnu(metál)
23.30 - 00.45 Carana Padma
01.00 - 02.00 Tisztán a Cél Felé

17. Szombat

15.00 - 17.00 Filmvetítések
17.00 - 17.40 Relaxációs Mantra Meditáció
18.00 - 19.45 Nadia Kirtan Show
20.00 - 21.40 Visnu Meditation Band
22.00 - 23.15 Visnu(metál)
23.30 - 00.30 Tisztán a Cél Felé

süti beállítások módosítása