Az életről

2010.06.06. 05:18

Platón„Csak az ellenőrzésünk alatt tartott élet érdemes arra, hogy éljük.”

 Platón

Lehet, hogy ez az első értelmes kijelentése az ENSZ-nek.

Remélem folytatják: "Japázzunk többet, hogy megmentsük az emberiséget."

„Az ENSZ szakértői jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásáért elsősorban a fosszilis üzemanyagok, valamint az élelmiszer-termelés felelős.védd a földet - legyél vegetáriánus

Az ENSZ által megbízott szakemberek a Telegraph tudósítása szerint leszögezik, hogy míg a hagyományos energiaforrásokat megújulókra cserélhetik, addig a mezőgazdaság terén akkor következhet be változás, ha alapvetően megváltozik a lakosság étkezési kultúrája.

Az élelmiszerek előállítási az üvegházhatású gázok 18 százalékának kitermeléséért felel, a globális édesvíz 70 százalékát, a földterületek 38 százalékát használják erre a célra. Az ENSZ szakértői úgy látják, jelentős változás csak akkor érhető el, ha az egész világ változtat étkezési szokásain, nevezetesen: kevesebb húst eszik.

Achim Steiner, a program vezetője elmondta: a hétköznapi emberek is segíthetnek azzal, ha csökkentik húsfogyasztásukat. Sőt, a kormányzatok elősegíthetik a változást azzal, hogy az adórendszer átalakításával csökkenti a vegetáriánus élelmiszerek árát.„

Angyalnak ajánlom

2010.06.04. 05:56

kisorangyalKedves Ninjutsu oktatom, és barátom Kisora das most épp angyal szeretne lenni és kérte, hogy segítsek neki.

Ha valaki ismeri, az tudja, hogy erre semmi szüksége, hisz már most az.

De hogy a világ is felismerje ezt az egyszerű tényt, kérlek ugorjatok el az oldalára (ha még nem tettétek meg) és kövessétek az útmutatásait.

Hajrá!

Ígértem, hogy lesz beszámoló a kis csibész friss ténykedéseiről.

Itt a jó idő (remélem, amikor olvasod akkor tényleg) és így egyre több helyre eljutottunk.

Voltunk a Közlekedési Múzeumban és ahogy látni teljes extázisban szaladgál a nagy kedvencek, a vonatok között.

Aztán autót is vezettünk, majd a korábban már beharangozott Krisna-völgyi látogatásról vannak felvételek, ahol a nevéhez illő módon a tehenészet és a bocik voltak a nagy kedvenc.

Ime:

James HetfieldMár korábban szóbakerült itt a blogon a Metallica, mint régi motorosok és sokak példaképe.

Jó hír, hogy a frontember, James Hetfield a hír szerint jobb, egy kicsit tisztább irányba tereli az életét. A cikkben az alkoholizmust említik, de a vadászat volt a kedvenc hobbija és szívesen fotózkodott nagy szivarokkal.

Így utólag kár, hogy nem a Mantra volt az előzenekar amikor itt játszottak. Jól megetettük volna őket prasadammal. Kirk Hammett, a másik gitáros már amúgy is nagyon rég vegetáriánus.

Tudom, hogy ez nem minden, de ha csak egy páran követnék már jó lenne…

„Köztudott, hogy James Hetfieldnek, a Metallica énekesének, régebben elég sok gondja akadt az alkohollal. Elmondása (és a Some Kind Of Monster című film) szerint függősége miatt a 2000-es évek elején a zenekara is majdnem feloszlott. Hetfield azonban elvonóra ment, állítólag ma már teljesen tiszta, és ezt azzal tette emlékezetessé, hogy egy nagy X-et tetováltatott az egyik csuklója fölé a karjára.James Hetfield

Aki nem tudná, az X, a leginkább hardcore stílus körül található straight edge mozgalom jele a kézfejen hordva, ők pedig nem isznak, nem drogoznak, nem dohányoznak, vegetáriánusok, és úgy általában, igyekeznek erkölcsös életet élni. Hetfiled azonban elmondja a So What című újságban (ez a Metallica-fanclub magazinja), hogy nem igazi straight edge ő, mert az igaziak egész életüket ezen elvek szerint élik, ő viszont ugye csak nemrég "tért meg". Inkább újjászületett streight edge-nek tartja magát.”

Gondolat

2010.06.01. 05:37

ajtó"Az igazat nem mondhatom

Hazudni nem tudok

Mit tehetek

Csendben hallgatok"

A Bhakti-jóga alapja

2010.05.31. 05:50

rupa goswami„Az ember odaadó szolgálata megsemmisül, ha túlságosan belebonyolódik a következő hat cselekedetbe: (1) a szükségesnél több evés vagy a szükségesnél több anyagi dolog felhalmozása; (2) túlzott igyekezet nehezen megszerezhető anyagi dolgok eléréséért; (3) szükségtelen beszéd világi témákról; (4) az írások szabályozó elveinek gyakorlása pusztán követésük, nem pedig a lelki fejlődés kedvéért; vagy az írások szabályozó elveinek elvetése és a tőlük független, szeszélyes cselekvés; (5) társulás olyan világi gondolkodású emberekkel, akiket nem érdekel a Krisna tudat; (6) mohó vágy anyagi eredményekre.

A tiszta odaadó szolgálat végzését hat dolog segíti kedvezően: (1) lelkesedés, (2) bizalommal teli törekvés, (3) türelem, (4) a szabályozó elvek szerinti cselekvés [mint sravanam kirtanam visnu smaranam — hallás és éneklés Krisnáról, emlékezés Krisnára], (5) az abhaktákkal való társulás kerülése, (6) az előző ácáryák lábnyomainak követése. Ez a hat dolog minden kétséget kizárva biztosítja a tiszta odaadó szolgálat teljes sikerét.”

Srila Rupa Goswami : A tanítások nektárja 2. és 3. vers

süti beállítások módosítása