Ez egy hihetetlenül fontos téma mindkét nem számára.
Ha nem érted miért, akkor pont azért.

Találtam egy erről (és még sok minden másról) szóló interjút Feldmár Andrással.
Itt olvashatod az egészet, itt pedig az idevágó részt:

„…Nagyon fontos téma szerintem, mert egyre több olyan férfit lehet látni a világban, aki fiú marad.

Mi ennek az oka?

Például az, hogy a mi kultúránkban nincs egy olyan beavatási rítus, ami a fiúk esetében egyértelmű belépést jelentene a férfilétbe. A nőnek van, mert ha máskor nem, akkor legkésőbb amikor állapotos lesz és gyereket szül, akkor a lányból nő lesz.

De ha gyereket szül, anya lesz belőle és nem nő...

De már nem lehet lány. A fiúnál pedig ez nincs meg, holott minden fiú arra vágyik, hogy egy felnőtt férfi átölelje a vállát, és azt mondja neki, hogy na, most már te is olyan vagy, mint mi. Vannak például olyan kultúrák, ahol a férfiak éjjel elrabolják a fiút az anya házából, és attól a pillanattól kezdve a férfiakkal él és teljes jogú tagja a férfitársadalomnak. Nálunk sajnos ilyen rítus nincs. Gyakran lehet találkozni azzal a problémával, hogy a férfi inkább marad a szülei fia, mint a felesége férje.

Ebben talán közrejátszanak azok a trendek, amelyek a férfias minőségek meggyengítésére törekszenek, nem?

Igen, valamint az, hogy az elmúlt negyven év feminizmusa olyan férfit akart definiálni, akitől a nőknek nem kell félniük. Ami egy olyan képzetet keltett a férfiakban, hogy a valódi férfi kvalitásokra inkább nincsen szükség.

Mik lennének az eredeti férfi minőségek?

Elmesélem, hogy mi történt velem. Miután kisgyerekkoromban eltűnt az apám, onnantól kezdve egyszer egy héten láttam őt, anyámmal és nagyanyámmal éltem. Az apámat és a férfiasságot az anyám szemén keresztül kaptam meg. És egy nőnek az elképzelése arról, hogy milyenek kell lennie egy férfinak, az tulajdonképpen egy karikatúra. Ha nem vigyáztam volna, és nem ébredtem volna rá arra, hogy valami baj van, akkor valószínűleg egy olyan férfivá váltam volna, akiről egy nő álmodik.

Ahhoz, hogy megtudjam, mi a férfi, az kellett, hogy 34 éves koromban találkozzak a tanítómesteremmel, R. D. Lainggel. És ő – nem akarattal, vagy céltudatosan, hanem azzal, ahogy volt a világban – adott egy modellt, hogy úgy lehet férfinak lenni. És ebben voltak olyan kvalitások is, amiket az anyám nem akart bennem. Például a bátorság. Az anyámnak fontosabb volt az, hogy vigyázzak magamra, mint az, hogy bátor legyek.

Annak idején a hároméves fiammal és a feleségemmel a tengerparton játszottunk a homokban. Teljesen békés volt a hely, nem voltak autók, nem volt semmiféle veszély. A fiam egyszer csak fölállt, és elindult a móló felé. Ahogy távolodott, nem nézett vissza, csak ment. Nagyon büszke voltam rá, a feleségem meg sírt.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.