Kérdés:  A kora reggeli felkelést rá kényszeríthetjük-e az őszinte, de „gyenge” bhaktákra?

Srila Sivarama Maharaja: Az első dolog az, hogy itt a Krisna-tudatban nem kényszerítünk senkire semmit. Különböző szinten álló vaisnaváknak más és más standardot ajánlunk. Ha valaki önkéntes szeretne lenni, akkor beköltözhet egy templomba, de meg kell felelnie az ottani elvárásoknak: korán felkelni, 16 kört japázni, négy szabályt betartani, mert ha valaki elhatározta, hogy ezt vállalja, akkor ez elvárható tőle.

Ha valaki nem tud kora reggel felkelni, akkor ne költözzön be egy templomba. Ne legyen egy teljes idős bhakta vagy egy egyházi személy vagy szerzetes. Inkább legyen egy támogató, segítő vagy szimpatizáns, és annak megfelelően gyakorolja a Krisna-tudatot. Amilyen mértékben képes valaki követni, akkor olyan mértékben fogadjon el lemondásokat. Mi nem kényszerítünk senkire semmit.

Valamikor azt gondolják a bhakták, hogy a kényszer az, amikor elvárjuk valakitől, – aki elhatározta magát egy lelki standardra , például avatást szeretne kapni vagy avatási fogadalmat tett – hogy betartsa az elvárásoknak megfelelő fogadalmakat. De még itt sem lehet kényszeríteni senkit sem, de mégis aki a fogadalmat tette, az megígérte, hogy például nem fog kábítószerezni.

Ha ezt a fogadalma ellenére megteszi, akkor mondhatjuk neki, hogy ezt most ezt te nem teheted, de mi nem fogjuk arra kényszeríteni, hogy ne tegye. De elképzelhető, ha valaki nem tartja be a saját részéről a „szerződést”, akkor másik oldalon a vezetők nem engedik, hogy olyasféle szolgálatot végezzen, amit például az avatott bhakták végeznek. De még lehet az, hogy a lelki tanítómester dönt úgy, hogy például a második avatását visszavonja az illetőnek.

Szóval, ez nem kényszer, de egy őszinte elvárás attól, amit valaki saját maga ígért meg. Nagyon óvatosak legyünk, mielőtt megígérünk valamit: valamilyen lelki gyakorlatot, mint például a korai felkelés. A korai felkelést Prabhupáda úgy is nevezi, mit egyféle lemondás. De bhakták nem tudják megtapasztalni e nélkül, hogy mi az igazi Krisna-tudat. Tapo-divya – sokszor szoktam ezt a verset idézni, mert lemondást mindenkinek kell gyakorolni, mert a lelki élet nem lemondás lelki élet nélkül. A Srimad-Bhagavatam (5.5.1) így ír ezzel kapcsolatban:   
 

 „Kedves fiaim, ebben az emberi létformában semmi értelme minden erőnkkel az érzéki örömökért dolgozni. Az efféle boldogságra még az ürülékevőknek [disznóknak] is lehetőségük van. Ehelyett életetek során vállaljatok vezekléseket, mert ezáltal létetek megtisztul, s így soha véget nem érő transzcendentális gyönyört élvezhettek majd!”

Itt nem csak arról van szó, hogy csak úgy korán kell kelni, mert az egyféle lemondás, hanem ez ad egyféle minőséget a lelki gyakorlatnak. Amikor későn kelünk, addigra már beindult az élet, és akkor már idő megfelelő minőségű japára, gurupujára, és ezek nélkül pedig nincsen lelki erő. Így nézve nem csupán csak egy lemondás a felkelés, hanem egy tapasztalat arról, hogy miről szól a lelki élet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.