Érdekes cikket találtam a fenti címmel.

Mivel a betegség mindenkit megtaláló probléma, az hogy hogyan gyógyítsuk szintén közös. Jómagam is a természetesebb gyógymódok pártolója vagyok, de valóban óvatosnak kell lenni és szakértőhöz kell fordulni.

Ezt úgy hívják, hogy orvos. Ez nem mi vagyunk (tisztelet a kivételnek), és nem az önjelölt ismerősünk, hanem aki kellő szaktudással és vizsgákkal rendelkezik. Személyes véleményem szerint olyan orvost érdemes keresni, aki valóban az, de nyitott, és alkalmazza a keleti természetes dolgokat is.gyógyszer

"Sokan használnak gyógyszerek helyett természetgyógyászati készítményeket, mert azt hiszik, hogy azok hatékonyak mellékhatások nélkül. Egy ausztrál patológus által a Journal of Forensic Sciences című folyóiratban közölt tanulmány azonban, arra figyelmeztet, hogy a növényi gyógymódok is okozhatnak halálos mérgezést.
Roger Byard, az adelaide-i orvostudományi egyetem törvényszéki kórbonctan professzora most közölt tanulmányában fölhívja a figyelmet arra, hogy igen sok, gyógyszerként is alkalmazott növény, adagtól vagy elkészítéstől függően mérgező, sőt akár halálos is lehet, miközben ezeknek rendszeres fogyasztói azt hiszik, hogy a gyógynövény mindenképp ártalmatlan.

"Sokan úgy gondolják, hogy a természetes, növényi gyógyhatású készítmények biztonságosabbak, mint a gyárilag előállított patikaszerek, pedig valójában sok növényi alapanyag akár halálos adagban tartalmaz arzént, higanyt vagy ólmot" - mondta a professzor. "Ezek az anyagok súlyos betegségekhez vezethetnek, ronthatják a szervezetben lappangó kóros állapotokat, és akár halált is okozhatnak, különösen akkor, ha nem szájon át, hanem injekció útján jutnak a szervezetbe".

Külön gondot okozhat, hogy a természetgyógyászati szerek és az esetleg orvos által receptre fölírt készítmények kölcsönhatásba kerülhetnek. A gingko biloba sokak tudatában valóságos csodaszer, pedig súlyos vérzést okozhat, ha a beteg alvadásgátló tablettát, vagy akár csak hasonló hatású aszpirint vesz be.

A természetgyógyászati szerekről a betegek nagy része kezelőorvosának nem is beszél, mert úgy véli, ennek nincs jelentősége, vagy mert fél, hogy az orvos esetleg kuruzslásnak hiszi. A felmérések ugyanakkor igazolják, hogy szinte minden, európai országban a kezelésre szorulóknak csaknem a fele használ gyógyhatású készítményt.

Az Egyesült Államokban 251 növényi gyógyszerből 36-ban arzént, 35-ben higanyt és 24-ben ólmot találtak. A professzor leírja annak a gyereknek az esetét, aki négy éven át szedett tibeti növényi vitamint, és ettől súlyos ólommérgezést kapott. Egy torokfájásra adott kínai szer olyan gombák kivonatát tartalmazza, melyek akár szívmegálláshoz is vezethetnek.

A növényi anyagok károsíthatják a májat, vesét, szívet és súlyos görcsrohamokat is okozhatnak."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr335142151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Napraforgó 2010.02.23. 13:24:54

Haribol, természetesen mint mindent, a természetgyógyászati módszereket is ésszel, még inkább egy hozzáértő személy tanácsának kikérésével praktikus alkalmazni. Ettől függetlenül, szerintem ez a felmérés, tanulmány némi összefüggést mutathat azzal a ténnyel, hogy egyre többen vásárolják a különböző gyógynövényeket,stb., és a gyógyszergyárak feltételezem, ezt nem nézik túl jó szemmel. Az orvosok többsége a mai napig nem fogadja el, és nem hajlandó ötvözni a két, egymást akár segítő módszert, így az emberek sutyiban vásárolják össze-vissza a kiegészítő, gyógynövényes termékeket. Tisztelet a kivételnek, természetesen. Azért arról is készülhetne egy tanulmány (akár több is), hogy a különböző kemikáliák, gyógyszeripari termékek mégis milyen mértékben károsítják a szerveket, pl. a májat, a vesét, a szívet, és így tovább. Valaki beszed egyfajta betegségre egyfajta gyógyszert, azzal legalább két másik betegség útján indult el egy szépen irányzott kezdőrúgással...

Ismeretlen_117989 2010.02.24. 09:13:13

Amikor idézek egy cikket, azzal általában nem értek egyet 100%-ig. Ezzel sem. De ahogy te is mondod, fontos, hogy hozzáértő személy ajánlja. Én főleg ezt akartam hangsúlyozni, mert nagyon hajlamosak túlzásokba esni egyik, vagy másik irányban.

Napraforgó 2010.02.25. 09:27:18

Probléma még, hogy sajnos igazából mindkét ágra komoly üzlet- és érdekhálózat épült fel (mire nem?!), elárasztanak bennünket töménytelen mennyiségű csillagokat csapkodó árú, többségében "kamu" termékkel...

Szőnyeg takarítás · http://www.szonyegtakaritas.org 2010.04.22. 10:35:26

Én a talajban és az esővízben található anyagok miatt aggódom, szerintem ezek beépülése a növényekbe a legnagyobb probléma. Még jó hogy nem bírja a vesénk , a májunk. Többet árt mint használ. De gondolom itt is a mértékletesség a megoldás
süti beállítások módosítása