Itt egy érdekes történet Satsvarupa Maharaja: Prabhupada-nektár című könyvéből:

Prabhupada elmesélte, hogy amikor a lelki tanítómestere Burmába ment, hogy megnyisson egy Krisna-tudatú központot, nagyon finom ghíben sült purit készített. Erre a ház összes lakója előjött, és az orrát befogva panaszkodott:
- Mit főzöl? Mi ez az undorító szag?

Volt egy kedvenc étele az ottaniaknak, a nakil. Minden porta előtt volt egy nagy, letakart hordó, és ha valamilyen állat elpusztult a közelben – kutya, macska, patkány, bármi – beletették ebbe a hordóba. Két-három éven belül a tetemek elrothadtak, folyékony anyag lett belőlük. Ezt a folyadékot aztán leszűrték, üvegekbe zárták, és ünnepekkor ezzel ízesítették az ételt. Amikor valaki kinyitott egy ilyen edényt, az egész környéket napokra undorító bűz árasztotta el. De hiába, ők ezt szerették, nem a ghí édes illatát.

- Látjátok, hogy működik a természet? – mondta Prabhupada. Nyakon csípi és megbünteti őket. Nem engedi, hogy finom ételeket ehessenek. A természet azt parancsolja: „Csupa utálatos dolgot kell ennetek, akár a disznóknak!” Ezek az emberek nem ehetnek ízletes ételeket, mit a raszagula vagy a szandes. Az ürüléket jobban kedvelik.

Az igazi csattanó az, hogy ez nem csak Burmában van így, hanem Budapesten is. A Govinda Éttermünk egy belvárosi bérház aljában van és a lakók állandóan panaszkodtak a ghí szagára, be akarták záratni miatta.

Bezzeg a napokig fövő pacalnak guszta illata van. És a többiről ne is beszéljünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.