A Srimad Bhagavatam 7. énekében egy elgondolkodtató számítást találunk. Prahlada, aki egy szent kisfiú volt így tanította az osztálytársait:

„Az emberi lény legfeljebb száz évig élhet. Ám aki nem képes uralkodni az érzékein, az az évei felét végérvényesen elveszíti, mert amiatt, hogy a tudatlanság keríti hatalmába, tizenkét órát alszik éjszaka. Az ilyen ember így csak ötven évet él.

Az ember tíz évet tölt el kisgyermekként, s ebben a korban mindenkit illúzió tart fogva. Ifjúkorában sportol és játszik, s ekképpen tölt el még tíz évet, ezzel együtt már húsz évet elvesztegetve. Öregkorában, amikor megnyomorodik, s még anyagi tettekre is képtelen, újabb húsz évet veszít el.” /6. fejezet 6-7 vers/

 Ha belegondolunk, hogy nekünk valószínűleg 100 év sem adatott meg, akkor hamar ellőjük a rendelkezésre álló időt

Srila Prabhupada az alábbi magyarázatot fűzi még hozzá, hogy teljes legyen a kép:

„Krisna-tudat nélkül az ember húsz évet veszteget el kisgyermekként és ifjúként, s egy másik húszat öregkorában, amikor képtelen anyagi tetteket végrehajtani, és örökös aggodalom gyötri amiatt, hogy mi lesz fiaival és unokáival, és hogyan fogja megvédelmezni a vagyonát. Ezeknek az éveknek a felét alvással tölti, s aztán további harminc évet veszít el azzal, hogy az élete fennmaradó éveiben éjszaka alszik. Aki tehát nem ismeri az élet célját, és nem tudja, mire kell használnia ezt az emberi létformát, száz évéből hetvenet elveszteget.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.