Élettörténetem 2. rész

2009.08.24. 07:48

Már ebből az időből emlékszem egy olyan dologra, ami sokszor megkeserítette az életemet: apám és néhány más rokonom alkoholfogyasztása. Nagyon sokszor mondta anyukám, hogy nem azért ment hozzá apámhoz, mert szerelmes volt belé (biztos örült, amikor hallotta), hanem mert akkor egyáltalán nem ivott alkoholt. Anyukám gyerekkorát is megkeserítette ez, ezért elhatározta, hogy vele nem így lesz. Tévedett.

Akkoriban még nem sokat fogtam fel a dologból, de a veszekedéseket, jeleneteket akár szavak nélkül is értettem volna. Persze, én is fogadalmat tettem, hogy nem nyúlok soha a pohárhoz, de erről majd később.

Ahogy jött a suli a szemem és a hajam is bebarnult és már elkezdtem hasonlítani a mostani formámhoz. Általában jó tanuló voltam, vágott az agyam, a 8 évből 5-ször voltam kitűnő. Egyedül a magatartásommal volt baj. Állandóan izegtem-mozogtam, forgolódtam és dumáltam.  Vittem haza sorban az intőket.

Édesanyám mindig az igazmondásra nevelt. Én mindig szépíteni akartam az eseteket, de ő nem hagyta. Inkább előre aláírta intőt, de utána az igazat akarta tudni. És utána sem kapta fel a vizet, hanem nyugiban megbeszéltük, hogy máskor mit ne csináljak. Ha rossz jegyet vittem nem őrjöngött, hanem azt kérdezte, hogy hogyan fogom kijavítani.

Ezek nagyom mély nyomott hagytak bennem és azóta is próbálok én is így bánni másokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr995141961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása