Amikor felraktam a Szamuráj-meditációs rajzfilmet, akkor jeleztem, hogy ennek van más aktualitása is, amit majd később osztok meg veletek. Persze nem egy hatalmas titok (a bhakták között ilyen úgy sincs) csak egy új oldal, amit próbálgatok.

Kb. 2 hónapja különedzést tart velem bh. Ádám, ismertebb nevén Mc. Abból indult ki, hogy gyerekkorom óta nagyon vonzott minden, ami a kardokkal kapcsolatos és főleg a japán harcosok, akikről egyből éreztem, hogy ők a legjobbak. Csak valahogy sohasem adódott rá lehetőség.
Aztán mostanában sűrűn összefutottam a fennemlített harcművészetet is komolyan gyakorló úriemberrel, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem, hogy nincs e kedve mutatni valamit. „Persze” mondta ő fülig érő szájjal „edzeni mindig van kedvem”.  

Aztán kiderült, hogy ez nem csak a kardot jelenti, hanem mindent. Meg kell tanulni másképp használni testet, másképp gondolkodni. Persze szó sincs róla, hogy a Krisna-tudatról gondolkodnék máshogy, inkább az előttem álló problémákról, kihívásokról. De erről majd később többet.

Ami még aktuálissá teszi a dolgot, hogy a napokban kezdjük a magánedzéseket nyilvánossá tenni. Egyrészt kimegyünk a szabadba, másrészt mindenki jöhet. Itt olvashattok róla többet.

Zárásképpen itt van két szuper videó, ami a témába vág, és amin én nagyokat röhögtem, remélem ti is.

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr435141817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_62662 2009.04.09. 19:46:40

Ma, ahogy hévvel jöttem haza a Bhaktiról, a bizonyos parkban lehetett látni néhány fekete ruhást egymással szemben. :) Jó edzést mindenkinek! Gouranga

syam 2009.04.10. 17:40:55

domo, kono eiga wa totemo tanosii deshta.

Ismeretlen_117989 2009.04.10. 20:41:43

Ez mit jelent?

Ismeretlen_24757 2009.04.11. 10:31:12

Köszi a pozitív reklámot, meghogy jó hírem kelted. :) Rádhe-Rádhe
süti beállítások módosítása