Itt olvashatod az előző részt.
Valóban, a kés a megfejtés.
Mint egyetlen anyagi példa, ez sem tökéletes, de jól példáz néhány dolgot.
Vannak, akik rettegnek a késtől, (néha még ők se tudják, hogy miért) és vannak olyanok, akik meg betegesen rajonganak érte. Persze a legtöbben a kettő között vannak, de a két végpont is gyakori. Pláne ha történik valami, amivel a hangulat billenti a mérleget.
Az egészséges helyzet az, amikor tisztában vagyunk a lehető legtöbb előnyéről, nyereségéről, hátrányáról, kockázatáról egy dolognak. Aztán ennek ismeretében hozzuk meg a higgadt döntésünket.
Ha valakinek van olyan szerencséje, hogy kapcsolatba kerül egy ősi, hiteles Szentírással, vagy tradícióval, akkor az abban felhalmozott tudást is felhasználhatja.
Nem kell mindig mindent a nulláról kezdeni és a saját fájdalmas emlékeinkre támaszkodni.
Aztán még ott vannak a bölcsek, személyek, akik az adott dologban tapasztaltak, előttünk járnak. Ők nagy segítségünkre lehetnek abban, hogy a leírt elveket, saját tapasztalatainkat is higgadtan és jól tudjuk értelmezni.
Erre alapul az összes keleti kultúra. A lehető legtöbb ismeret birtokában megadni a tiszteletet mindenkinek és mindennek. Nem véletlen, hogy az embereket ott nem olyan könnyű manipulálni, mint itt.
Mert hogy az egyoldalú megítélések (fekete-fehér) mögött mindig valami ügyeskedés van.
De erről majd a következő részben lesz szó.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.