"Néha a csend is lehet olyan csodálatos, mint bármilyen dallam."

Rob Thurman

El van hülyéskedve a dolog, de egyébként elég hajlékony, szóval menne neki :)

Mivel közelegnek a Lélek-kapu fesztivál időpontjai egyre sűrűsödnek a dolgaim.

Most elindult a honlap, ami bár még rendesen béta, de a fő infók elérhetőek róla. Folyamatosan fejlesztgetjük.

Végre sikerült Veres Gábor (WMD énekes) barátomból a lógó után egy alap arculatot kisajtolnom, amire most a szórólap és plakát szövegeket pakolom és küldöm a nyomdába.

Ilyen lesz:

Régi harcos társam (akivel már voltunk a barikád mindkét oldalán) Kisora das egy nagyon elgondolkodtató történetet tett közzé.

Itt most változatlanul közlöm az ő kommentárjával, majd én is fűzök hozzá egy-két szót. Aztán te is megteheted a kommenteknél...

"Volt egyszer egy férfi, aki imádta a mangót. Egy napon úgy döntött, megszerzi a lehető legédesebb mangót egyenesen a fa tetejéről. Az a gyümölcs, amit közvetlenül ér a napfény, a legédesebb. Így hát felmászott a fára egészen odáig, ahol már csak vékony ágakat talált, majd sikerült is néhány pirosas gyümölcsöt megkaparintania, de amikor megpróbált lemászni, megcsúszott és zuhanni kezdett.Szerencsére elkapott egy ágat, miközben zuhant, ennek dacára tehetetlenül csüngött le fáról. A helyi falusi emberek segítségéért kiáltott, jöttek is azonnal és hoztak egy létrát és botokat, de nem igazán tudtak neki segíteni.

Nemsokára arra járt egy megfontolt, jól ismert bölcs, aki egy egyszerű kunyhóban élt a közelben. Az emberek nagyon kíváncsian figyelték, mit tesz, mivel úgy hírlett, a környéken sok embernek orvosolta már a gondját-baját, néha igen szövevényes eseteket is beleértve. Egy percig néma csendben állt, aztán felkapott egy követ, elhajította és eltalálta vele a fán lógó férfit.

Mindenki meglepődött. A mangó rajongó elkezdett üvöltözni:
- Mit művelsz? Megőrültél? Azt akarod, hogy kitörjem a nyakamat?
A bölcs mélyen hallgatott. Aztán ismét felemelt egy követ, hogy megdobja vele a fán csimpaszkodó férfit. A pórul járt ember begurult.
- Ha le tudnék jönni, ellátnám a bajodat!
Mindenki azt akarta, hogy lejöjjön, de hogyan? Feszülten figyeltek és vártak, mi fog történni. Néhányan le akarták szidni a bölcset, mégsem tették. A bölcs fogott egy másik követ, majd a férfihoz vágta, ezúttal erősebben. A fán rekedt szerencsétlen már tajtékzott, ezért eltökélte, hogy lemászik valahogy és bosszút áll.

Minden erejét és ügyességét latba vetve valahogy elérte a biztonságos ágakat, melyek segítségével le tudott mászni. Mindenki nagy ámulatára sikerült neki!
- Hol van az a risi? – kiáltotta a megmenekült férfi.
- Elég bölcs volt ahhoz, hogy ne várja meg, míg lemászol és agyonvered. – felelték a falusiak.
- Tényleg agyonütöm, ha egyszer a kezeim közé kerül. – replikázott a férfi.
- Állj meg egy pillanatra! Csak ő tudott neked segíteni. Provokált téged, így elérte, hogy magadon segíts.
A mangó őrült megtorpant egy pillanatra és elgondolkozott.
- Igazatok van. Minden jó szándékotok és együttérzésetek ellenére sem tudtatok rajtam segíteni, a bölcs azonban hozzáértő módon arra ösztökélt engem, hogy hozzam ki magamból a legjobbat és mentsem meg saját magamat. – ismerte be. – Inkább hálásnak kellene lennem, semmint dühösnek.

Ez a vezetőkről szóló tanmese. Egy igazi vezető vagy tanár néha különleges módszerrel segít neked, hogy valamit kezdj az életeddel. Előre kell nézned. Meg kell tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy különleges eredményt érhess el. A legjobb vezető segít neked abban, hogy vállald a felelősséget a saját életedért."

Sok mindent megélt vezetőként négy megjegyzésem van hozzá:

1.  Míg a bölcs szabadon dönthetett, hogy közbeavatkozik a szituációba, a vezetőnek ez kötelessége, elvárás vele szemben. Gondolj bele: más csinál magának egy hülye szituációt és ő van kényszerítve, hogy oldja meg. Persze fájdalommentesen...

2. A másik nagy különbség az, hogy míg a bölcs eltűnhetett, leléphetett a hirtelen harag elől, a vezető ezt nem teheti meg. Ott kell maradnia és be kell nyelnie a segítsége "jutalmát".

3. Fordított eset is előfordul gyakran: amikor kapja a segítséget hálás, de aztán idővel rájön, hogy neki fájt az a kő.

4. Bárcsak mindenkinek megjönne az esze egy idő után...

Itt olvashatod az előző részt.

Szeminárium a templomi kongregáció fejlesztéséről

Őszentsége Radhanatha Swami

Oroszország, 1998.

"MIT TEGYÜNK, HA VALAKI NEM AKARJA KÖVETNI A RENDSZERT

Q.: Csak kíváncsi vagyok, mert próbáltunk csinálni valamiféle rendszert a képzés és a tanulás
terén a templomi bhaktáknak, néha talán Krsna teremti ezeket a lelki akadályokat, de
valahogyan nehézségünk van abban, hogy megváltoztassuk az embereknek, és azoknak a
brahmacariknak az elméjét, akik itt élnek a templomban. Kötelező tanulniuk, hogy itt
maradhassanak, de néhányuk nem akarja. Azt mondják, „csinálom a szolgálatomat, csinálom
a sevámat, csak olvasom a könyvet, ez minden.” Valahogy próbálják kikerülni a folyamatot.
Te mit tennél?

RS.: Mit tennék én? Több dolog is van, amit lehet tenni. Az egyik, hogy a fejedre teszed ezeknek a bhaktáknak a lábáról a port és kéred őket, hogy tanuljanak. „Ez az én alázatos
kérésem, a szolgád vagyok. Ez a kötelességem Srila Prabhupada és a vaisnavák felé, hogy te első osztályú bhaktává válj és visszamenj Istenhez. Fűszállal a fogaim között imádkozok hozzád.” Ez az egyik módszer. A másik az, hogy csinálunk egy ashrami sztenderdet.
Mindenki lehet bhakta és a kongregációban élni egy nagyon tiszteletreméltó módja annak, hogy valaki bhakta, de ashramban élni egy nagyon különleges privilégium és van egy
sztenderd az ashram számára. Bárkit, aki szigorúan akarja követni ezt a sztenderdet, azt szívesen látjuk, hogy éljen itt. Bárki, aki nem akarja követni ezt a sztenderdet, annak egy
kongregációbeli tiszteletreméltó bhaktának kell lenni. És van egy más módszer, ahogyan ezt a kérdést megközelítheted. Az, hogy van két része az ashramnak. Az egyik azoknak, akik
nagyon őszinték és akarják kultiválni a krsna-tudatos felsőfokú képzést. Meg kell adni nekik minden lehetőséget és azoknak a bensőséges társulását, akiknek szintén ez az elképzelésük. A
másik pedig azoknak az őszinte bhaktáknak, akik nem nagyon érdeklődőek vagy hajlamosak a felsőfokú képzésre és csak dolgozni akarnak. És nekik lehet saját csökkentett programjuk a tanuláshoz. Ezek mind nagyon ésszerűek. Mi a véleményed? Én mindegyiket csináltam.

MENNYI NYOMÁST HASZNÁLJUNK A RENDSZER ALKALMAZÁSÁRA

Q.: Milyen fajta külső nyomás szükséges ennek a rendszernek az alkalmazásakor, mert ha
megpróbáljuk magunk csinálni, akkor ott van ez a tétlenség, ami nagyon nehézzé teszi, hogy
felülkerekedjünk rajta.

RS.: Úgy érted, külső bhakták? Mennyi nyomás szükséges? Hari bol. Bármilyen nyomást
használhatsz, amit Krsna rajtam keresztül mond ki. Hari bol. Ha a vezetőket inspirálja egy jó
elképzelés és ezt elsődlegessé teszik, akkor határozottan lesz siker, de nem kemény munka
nélkül. Jó dolgok nem történnek automatikusan. A jó dolgok áldozatból jönnek, hogy kész
vagyunk az áldozatra. Még a mi templomunkban, ahol elkezdtük ezt a programot, kétszer
adtuk fel. Megálltunk. Kellett nyomni őket, hogy kezdjék el újra és azt gondolták, ez túl
nehéz, sok más dolgom van, amit kéne csinálnom. A brahmacarik azt gondolták, „olyan sok
szolgálatom van.” És a grhasták azt gondolták, „olyan sok gazdasági és családi felelősségem
van plusz a sadhanám plusz a szolgálatom a templom felé.” És nem volt egy másik templom,
ahol ezt csinálták volna, szóval nem tudtuk, hogy fog-e működni, bár ez a krsna-tudat
gyakorlásának természetes módja Srila Prabhupada tanításai alapján. Az idősebbek segítsenek
felemelni a fiatalabbakat a lelki életükben, és másokat felemelve te is fel fogsz emelkedni. A
krsna-tudatban mindenkinek vannak feljebbvalói, de mindenki az alázatos szolga
hangulatában van, bárkit is szolgál. Szóval feladták, mert nehéz volt. „Nem, nem, csinálnunk
kell”, szóval újra elkezdték és néhány hónap után feladták. „Nem működik. Nem működik.”

De aztán megint nyomtuk őket. És aztán amikor megvalósították, hogy csinálni kell, akkor a
legdicsőségesebb és legcsodálatosabb felajánlássá vált. Most már a világ minden kincséért
sem fogják feladni. Szóval ha a vezetők inspiráltak és ott van két fajta külső nyomás. Egyik a
példa, hogy működik, egy modell formájában. A legfontosabb, hogy minden elképzelés ott
van Srila Prabhupada könyveiben és minden írásban, nekünk csak meg kell próbálni teremteni
egy formális elrendezést rá. Ez a pozitív nyomás. A másik nyomás az, hogy látjuk, hogy ha
nem vigyázunk a bhaktákra, akkor mennyi ember elmegy. Mennyi ember odaadó növénye
elszáradt a törődés és képzés hiányában? A nyomás ott van. Nem mondtam, hogy ezt a
rendszert kell követnetek. Ez nagyon egyszerű és természetes, de a legfontosabb dolog a
képzés és a gondoskodás, ami a társadalmunkban minden egyes bhaktának a lehető
legnagyobb mértékben kell adni. És ez az, amiért imádkoztam a vezetőimhez, hogy nagy
figyelemmel koncentráljanak erre. Nemzetközi szinten csinálni ezt nagyon nehéz és nagyon
teoretikus dolog, de helyi szinten, ha komolyan veszed, akkor ez a legpraktikusabb és
lehetséges.

HOGYAN KEZDJÜK, HA HIÁNY VAN KÉPESÍTETT BHAKTÁKBÓL

Q.: Beszéltél erről a rendszerről, hogy ez alapján szervezzük az embereket és mi akarunk
hangsúlyt fektetni a módszerekre vagy a képzésre vagy az emberekre, akik ezzel a képzéssel
foglalkoznak, mert úgy tűnik, hogy nem vagyunk elég magas szinten ahhoz, hogy oktatókat
biztosítsunk, és ilyen módon az egész folyamat meg van állítva. Kell-e ez is prioritásként
figyelembe vennünk?

RS.: Elkezdhetitek kicsiben is. Kezd el valahol nagy eltökéltséggel. Ha van már csak néhány
bhakta, akiknek van egy alapvető megértése a filozófiánkról és akik példamutatóak a saját
lelki életükben és az ashramukban, ezek a személyek tudnak önkéntesen vállalni, és akarnak
majd segíteni másoknak. Azokkal, akik akarják ezt a segítséget, együtt elkezdhetik ezt a
szolgálatot. És ezek a bhakták fejlődni fognak - azok is, akik tanárok és azok is, akik ezeknek
a tanároknak a felügyelete alatt vannak. Ez lassanként biztos még több embert fog inspirálni
arra, hogy tanítson és hogy tanítva legyen.

Amikor Mayapurba mentünk, 300 brahmacari volt ott. Újra és újra kérték, hogy segítsünk
nekik megalapozni a vaisnaváknak ezt a szolgálatát. Azt hiszem 40 brahmacari van ott, akik
tanácsadók. Mindegyiküknek van egy kis csoport brahmacari, akiknek segítenek. Igazából kb.
400 brahmacari van ott. Minden nap van lecke, a mi bombayi bhaktáink csinálják, most már
hat hónapja, mindennap megcsinálják a lecke vázlatának formáját. A tanárnak még csak fel se
kell készülnie a leckére. Van neki egy áttekintés, és csak ebből az áttekintésből kell tanítania -
sadhana, olvasás, japa, vaisnava etikett. Akár hetente egyszer vagy mindennap van, nekünk
valójában megvan minden információ hozzá. Ez nagyon könnyűvé teszi a tanácsadók számára
a találkozókat, mert már minden ott van. Ezek igazából olyan dolgok, amiket mindannyian
tudunk, de ez olyan formában van, hogy nagyon könnyűvé teszi a tanítást. Ha egy ilyen típusú
tanácsadói rendszerben akarjuk csinálni, nekünk ahhoz is van információ. Ez segít a
tanácsadónak. Ez nem nehéz. Az anyag, amit tanítani kell, ott van. Nagyon egyszerű és
rendszerezett. A fontos az, hogy a személy akarjon áldozatot vállalni, hogy segítsen
másoknak, és törekedjen arra, hogy jó példát mutasson. Ha csak néhány ilyen ember van,
akkor is elkezdhetjük. Ha nagyon őszintén csináljuk, akkor meg fog erősödni és ki fog
terjedni."

Most vettem észre, hogy készült egy pár jó kép a Szekérfesztiválon, amit nem tettem közzé.

Akkor itt vannak: