"Az életnek is vannak állomásai, mint a vasútnak. Csak épp hogy a vasúton tudjuk, melyik a végső állomás, ahol kiszállunk.

Az élet nagy útján azonban mindig azt gondoljuk végső állomásnak, amelyik csak forduló. Kezünkben nincs sem az irányzó-kerék, sem a vészfék, mely a tébolyult vonatot megállíthatná."

Gárdonyi Géza

Érdekes témákat feszegettem a pénteken tartott leckémben.

Itt tudod letölteni, itt pedig meghallgatni:

“A gyaloghintót vivő szolgák Rahugana Maharaja fenyegető szavai hallatán megrémültek, hogy uruk megbünteti őket. Így szóltak hozzá:

MAGYARÁZAT:   A politika tudománya szerint a király néha megbékíti, néha megszidja, néha kigúnyolja, néha pedig megjutalmazza alattvalóit — így uralkodik felettük. A szolgák, akik a gyaloghintót vitték, megértették, hogy a király haragos, és meg fogja szidni őket.”

Srimad Bhagavatam 5. ének 10. fejezet 3. vers

Replika : A tükrön túl

Magadba nézz, mi az amit látsz
Mondd mitől félsz

Nézd, a test hogy porlad szét
A szó hogy válik semmivé
Minden nap minden percében
Úgy múlunk el
Hogy nem vesszük észre
A boldogság nem holnap jön el

Magadba nézz, mi az amit látsz
Ez az üresség a valóság
Képmutatás az egész világ
A tükrön túl van az igazság

Miért pusztítasz mindent el
Mert félsz, holnapra már te sem leszel
Eljön a nap
El kell számolnod minden tetteddel
Önmagadba nézel, keresed a választ
De senki nem felel

Magadba nézz, mi az amit látsz
Ez az üresség a valóság
Képmutatás az egész világ
A tükrön túl van az igazság

Nemrég írtam az első avatásomról, és többször a korábbi zenélésről.
Most itt van mind a kettő egyben.

A fenti képen Szandrik László és Lakatos László, a Fantom gitárosa és dobosa.

A lenti képen Braja Ballabhi Ballabha 2., és Vijaya Gauranga das 1. avatás után.

Van némi különbség… :)

Tegnap jóga órán (némi taposás után :) az óra vége felé sikerül a képen látható módon összekulcsolni a kezem. Kis sikerélmény…:)

Aztán még jött egy bölcsesség a „habkönnyű” jógatanárnénitől, Lóvász Anditól:

„Ami nem öl meg az erőssé tesz.”

Kevesen tudják, hogy a Templomtól nem messze, az új ovi-suliban reggel 9-kor lelkes kírtant tartanak a gyerekek.

A nagyobbak közül minden nap más vezeti az éneklést, a óvó- és tanító nénik csak terelgetik őket.

Itt egy kép ami mostanában a vidám kis csapatról.

Itt olvashatod az előző részt.

1998. július 16-án kaptam 2., brahmana avatást. Már egy évvel az első után, 96-ban ajánlottak, hisz addigra teljesidős bhaktaként folyamatosan prédikáltam és mindenütt ott voltam, de korábbi lelki tanítómesterem elég szigorú volt ezzel.

Többen kérték, hogy meséljek a 2. avatás jelentéséről, ezért berakom ide a teljes leckét, mely bár elég szigorú, filozófiailag teljesen rendben van.

Annak idején ezt rendszeresen újra olvastam, hogy emlékeztessem magamat mit vállaltam.

"Bhakti-Balabh Puri Goswami Maharaja Új-Vrajadhama, 1998. 07. 16.

AVATÁSI LECKE

krsneti mangalam nama yasya vaci pravartate

tasmai bhavanti tatsyasyu maha pataka kotaya

Krisnának ez a neve nagyon hatalmas. Olyan hatalmas, hogy nincs semmi az anyagi világban, ami akármilyen módon egyenlővé lehetne vele. Valójában összesen minden, ami az anyagi világban jelen van, az sem lehet egyenlő Vele. Krisna és Krisna neve abszolút módon és teljesen egy és ugyanaz. Sri Krisna, Sri Nanda-nandana és a neve egy és ugyanaz. Amikor a bhakta elfogadja Krisna nevét avatáskor, akkor valójában Krisnát fogadja el. Krisna jött el a név formájában, és Krisna kész arra, hogy a bhaktával maradjon, hogy a bhaktával éljen. Krisna fel van készülve, hogy a bhaktával legyen. A bhaktával legyen mindig, míg a bhakta énekli Krisna nevét. Így a bhaktának, attól kezdve, hogy avatást fogad el, nagyon-nagyon óvatosnak kell lennie, mert Krisna kész a bhaktával lenni mindig. A Legfelsőbb Úr készen áll mindig veled lenni, mert megfogadtad, hogy vibrálod az Ő nevét s hogy ezt a nevet életeddé és lelkeddé teszed. Más szóval Krisnát nagyobbnak tekintik, mint a saját életüket. Azok a bhakták tehát akik harinama-diksát fogadnak el, elfogadják, ez a Krisna életem és lelkem. S akármit is teszek, akárhová is megyek, viszem Krisnát magammal. Krisna és a bhakta egymástól nem különbözővé válik, s a bhakta elfogadja Krisnát, mint az életét. Nem tennénk semmit, hogy magunkat bajba keverjük bármikor, s mindig próbálunk a saját jólétünkről gondoskodni. Tehát amikor elfogadjuk a Krisna nevet, akkor védjük ezt a nevet, s védjük Krisnát mindig, és sohasem követünk el sértést a név ellen. Soha nem tennénk semmit, ami a névnek nem okozna örömet. Nem tennénk semmi olyat, ami a névnek valamilyen elégedetlenséget okozna. Tehát amikor elfogadjuk a harinama-diksát, akkor elfogadjuk ezt a nevet, és sohasem engedjük el. Fogjuk Krisna tiszta nevét, és sohasem engedjük el. S Krisna neve a legfontosabb, legnagyobb dolog, és sohasem engedem el, bármi történjék is. Ez a név, Krisna, ez az én életem, s elfogadtam ezt a nevet, így elfogadtam Krisnát az életemként. S bármit is teszek, az a név dicsőítésére lesz. Elfogadom a nevet mint Krisna, s mindig fogom szolgálni ezt a nevet. Mindig több és több nektárt akarunk ebből a névből, mert ez a név el fogja törölni az összes múltbeli bűnünket. De ha egy bhaktának nincs hite ebben, akkor lehet valami nehézsége. Vagy ha az a bhakta, akinek nincs meg az a vágya, hogy kifejlessze ezt a hitet, neki is lesznek problémái. Ezt kell elhatároznunk. Van ez a hitem a névben? Akarom ezt a hitet a névben? Elfogadom a nevet, mint ami nem különbözik Krisnától, mint az én életem és a lelkem? Ha az a válasz, hogy nem vagyok felkészülve erre, akkor miért fogadjak el avatást? Akkor gondolkodjatok ezen! Hagyunk titeket gondolkodni ezen.

Azoknak, akik második avatást fogadnak el, nekik már arra a pontra el kellett jutniuk, hogy ez a misszió az életem és lelkem, s hogy örökké fogom szolgálni ezt a missziót, s fogom prédikálni a névnek és Krisnának a dicsőségét mindenhol, bármilyen áron. Akármi is szükséges ehhez, akármilyen nagy áldozat vagy küszködés, ezt meg fogom tenni. S a második avatáskor megkapjuk a Gayatri-mantrát, s a Gayatri-mantrában is benne van a név. Mert a név és Krisna ugyanaz. A név nélkül a Gayatri-mantra nem jelent semmit. Ez nem csak valami szép vers, amit énekelni fogunk. Ez kommunikáció és dicsőítése a Legfelsőbb Úrnak. Ezért nagyon komolyan kell vennünk a Gayatri-mantra vibrálását. A szent név benne van, s így mélyebb kommunikációban leszünk a Legfelsőbb Úrral, aki benne van a Gayatri-mantrában. S ez azt jelenti, hogy a mi vágyunk és a parampara vágya egy, és semmi különálló érdeket nem tartok fenn. Kötelességem, hogy prédikáljam a szent nevet. A kötelességem, hogy elmondjam másoknak, hogy mi az élet célja, mi a kötelesség az életben. És csak ezért a célért élek, semmilyen más célért nem, másképpen miért lennék brahmana? Ha egy brahmana nem oktat másokat az élet céljáról, akkor mi haszna brahmanának lenni? Ezért el kell döntenünk, hogy meg fogom-e tenni, s ez lesz az én egész életem? S ez nem csak része valamilyen klubnak, nem csak arról van szó, hogy jól fogok kinézni csak azért, mert van valamilyen zsinór a testemen. Még egy kutyának vagy egy macskának is lehet zsinór a teste körül. De nem kutyákat és macskákat keresünk, akiknek zsinór van a testükön. Mi nagyon meghódolt lelkeket keresünk, akik nagyon őszinték abban, amit csinálnak.

Avatás elfogadása, mind az elsőé, mind a másodiké, az nagy felelősség. Ez nem egy olyan felelősség, amit fel lehet adni, mint egy klubtagságot. Megvan a felelősség, hogy felvegyük a missziót és mindenhol prédikáljunk. Krisna-tudatos példát kell mutatnunk más embereknek, s ez az életünk. Egy brahmana, aki nem prédikál és nem tanít, az egy ostoba. Nincs szükségünk olyan brahmanákra, akik ghít tudnak önteni a tűzbe. Bárki tud főzni, bárki tud ghít önteni a tűzbe. A helyi gyerekek is mindig tüzet raknak.

Szóval mit jelent ez?

Ha valaki nem a szívéből adja, akkor az haszontalan. Ha valaki nem a szívéből adja, akkor hogyan lesz ez a folyamat szeretet és odaadás? Úgy mutatjuk ki az értékelésünket, hogy szívből adjuk ezt a folyamatot. Azt akarjuk, hogy a szeretet kifejlődjön. Ha túl sok felelősséget vállalunk magunkra, akkor ez olyan nagy teher lesz, hogy az elme össze fog zavarodni. Ha egy kisgyereket a földön akarunk tartani, akkor valami terhet kell a vállára rakni. Viszont ha túl nagy súlyt teszünk a vállára, akkor össze fog roppanni, s nem fog akarni járni többé.

Szóval meg kell fontolnunk. Amikor avatást fogadunk el vagy avatást adunk, ez túl sok felelősség-e az egyénnek? A lelki tanítómesternek meg kell gondolnia, hogy ha adok avatást, akkor ez túl nagy teher-e a vállán. Akkor nehézséget fogunk okozni az életében, mert ezen a ponton még nem elég fejlett. Egy avatottnak pedig meg kell gondolnia, hogy kész vagyok-e elfogadni ezt a terhet. Meg kell kérdeznünk, hogy azért akarjuk-e az avatást, hogy jól nézzünk ki, vagy azért, mert jók vagyunk. Ezért nagyon komolyan kell vennünk az avatást. Ha úgy érezzük, hogy túl sok felelősség ebben az időben, akkor jelen pillanatban vissza kell lépnünk. Csak kell várnunk egy bizonyos ideig még, addig, míg fejlettebbé nem válunk. Másképp túl sok problémát fog okozni. Mert nem okozhatunk magunknak azzal, hogy túl sok felelősséget vállalunk magunkra? El kell döntenünk. S ez nem valamilyen rossz dolog, hogy ez nekem talán túl sok lesz. Ez csak őszinteség. Ha fejlődni akarunk a lelki úton, akkor ott kell lennie az őszinteségnek. Ha nincs őszinteség, akkor hogyan fogunk ténylegesen fejlődni? Nincs őszinteség, nincs fejlődés. Hogyan lehet olyan brahmana, aki nem őszinte? Jobb várni és őszintének lenni, mint tehernek lenni magunknak és a társadalomnak. Még akkor is, ha ez beteljesít egy vágyunkat. Lehet, hogy valakinek az a vágya, hogy avatva legyen, de jobb őszintének lenni. Nem csak jól kinézni, hanem jónak is lenni. Csinálhatjuk úgy a dolgokat, hogy jól nézzenek ki. De ténylegesen jók-e?

Szóval azt akarjuk, hogy gondolkodjatok ezen. Elfogadjátok-e helyesen az avatás felelősségét? Hogy pontosan nem fogjátok-e megtenni azt, amit kérnek. Ha megkérnek, hogy menj el egy másik országba prédikálni, akkor meg fogod azt tenni? Ha olyan sok dolgot megkérnek majd tőletek, akkor meg fogjátok azt tenni? Készek vagytok megtenni ezt? Vagy csak fenn akarjátok tartani a status quo-t, a saját helyzeteteket, s része lenni egy klubnak? Vagy pedig egy olyan dolog, hogy én megvakarom a te hátad, te pedig az enyémet, s akkor csak barátok leszünk. Át kell gondolnunk. Mi a te motivációd, mi a célod? Ugyanaz, mint a paramparáé? Elfogadsz egy fogadalmat a bhakták előtt, a lelki tanítómester előtt, az egész parampara előtt, Sri Govardhana-Lala és Sri Sri Radha-Syamasundara előtt. S kész vagy-e, hogy megtedd ezt a kijelentést: Igen, kész vagyok követni. A ti döntésetek. Mit gondoltok? Van olyan, akinek másféle gondolata van? Nem rossz, hogy van valakinek másféle gondolata. Helyes, hogyha van. Mert jobb helyesnek lenni most, mint hibákat követni el később."