Tény

2012.07.01. 05:12

“Az élet nem a kifogásokat, hanem az erőfeszítéseket díjazza.”
(Andrew Matthews)

Teljes Mantra lemezek - Om

2012.06.30. 01:28

Itt olvashatod az előző részt.

Nem mese rajzfilm: Állatfarm

2012.06.29. 01:18

Már írtam a könyvről régebben, most botlottam bele a rajzfilmes verzióra.

Érdekes, nekem eszembe se jutott volna ilyen módon feldolgozni, mert így szerintem a felnőttek mesének hiszik, gyerekeknek meg nem értik.

Főleg a lényeget. De gondolom 1955-ben még más ötlet nem volt a sok állat megjelenítésére.

Most is aktuális, mindenkinek ajánlom.

Tavaly már beszámoltam róla, hogy egy új hagyomány kezdődött azzal, hogy a gyerekek is tartottak egy saját Ratha-yatra fesztivált.

Ez idén is lenne jövő hét pénteken, de szeretném a segítségeteket kérni egy dologban.

A szekér nagyon szép lett (főleg Bhaktavatsala prabhu kegyéből :), de kiderült, hogy nagyobb, és elől kormányozható kerekek kellenének rá.  A „mester” ismét vállalta a munkát, de az anyagköltséget (kb. 20 ezer forint) nekünk kellene összegyűjteni.

Ha sokan beadnak valamit, akkor hamar összegyűlik a szükséges összeg és az apróságok ismét boldogan ünnepelhetnek az Úr Jagannathal és Társaival.

Kereshettek személyesen, hívhattok (06-30-377-1531), vagy az Átmánanda Alapítvány számlájára (CIB Bank zrt. 10700495-22551009-51100005) közvetlenül is utalhattok.

Ha véletlenül több gyűlne össze, akkor az ünnepségre költjük.

Itt a tavalyi felvonulás:

Biztonság

2012.06.27. 05:31

Már írtam régen a biztonsági öv fontosságáról, most egy rövid kis film erről.

Általában ezek a reklámok nagyon drasztikusak szoktak lenni, ez nem az, mégis hatásos:

Yoda

2012.06.26. 01:24

Mindig tudtam, hogy jó fej az öreg Yoda mester, de most már tudom, hogy miért:

Itt olvashatod az előző részt.

Kérdés: - Min meditálunk japázás közben?
Válasz: - Először halljuk a hangvibrációt, és az egész Mahá-mantrát. Értjük, hogy ez a hangvibráció nem különbözik Krisnától. Rádharáni is Vele van, és imádkozunk, hogy szeretnénk a szolgájuk lenni.
Kérdések: - Ha egy egyszerű dallammal japázunk, akkor ez nem veszi el a figyelmünket a mantráról?
Válaszok: - Ha segít figyelni, akkor nem. Ha hallgatjuk Prabhupáda japa kazettáját, akkor ott lehet hallani, hogy ő is dallammal japázik.
Kérdés: - Szó volt arról, ha két bhakta azonos szinten áll, akkor baráti kapcsolatban állnak. De mi van akkor, ha az egyik magasabb szintre kerül? Mi lesz a barátsággal, változik, vagy marad?
Válasz: - A barátság maradhat. Bombayban egyszer Prabhupádához eljött egy úri ember meglátogatni, beszélgettek egy órát, sokat nevettek, aztán elment. A bhakták kérdezték Prahupádát, hogy egy bhakta volt-e az illető. Mondta, hogy nem csak egy öreg barátom. A fejlettebb nem gondolja azt, hogy én magasabb szinten vagyok, keresek egy jobb barátot.
Kérdés: - Volt szó a bhakták közötti bizalmas kapcsolatról. Hol van az a határ, amikor valaki barát, és hol amikor túl bizalmas a kapcsolat.
Válasz: - A túl bizalmas kapcsolat a szenvedély a tudatlanság hatása alatt van. Annak nem lesz jó vége, mert el kezdünk beszélni olyan dolgokról, amik nem kedvezőek a Krisna-tudatnak: túl személyes vagy triviális témák, anyagi dolgok kerülnek szóba. Egy bhakta egyik tulajdonsága, hogy komoly. Prabhupáda is viccelt, de a következő percben olyan volt, mint egy szobor. A bhakták viccelhetnek, mert Krisna is teszi, de az sem lehet, hogy az egész életünk csak egy nagy vicc, mert akkor a lelki életünkből is vicc lesz.
Kérdések: - Mit lehet tenni, ha már a gyerekek felkeltek és mellettük hogyan lehet japázni?
Válasz: - Az a legjobb, ha előbb kelünk, mint ők és akkor japázunk. Nem jó úgy vigyázni a gyerekekre, ha valami mást csinálok. Ha idősebbek, akkor nekik is lehet japát adni.
Kérdés: - De nekik is jó dolog, ha hallják, nem?
Válasz: - Igen, de mégis a te lelki életed a lényeg. Ha ők hallanak téged, de neked meg annyi mindent kell közben csinálni, akkor az a minőség senkinek sem jó, főleg neked nem. A legfontosabb, hogy neked legyen megfelelő a japa időd.
Kérdés: - Látni néha, hogy a bhakták beszélnek japa közben.
Válasz: - Nagyon fontos dolognak kell lennie, de ha nem fontos, akkor nem szabadna beszélni japa közben. Ha nem tűr halasztást valami, akkor lehet, de ha ráér, akkor későbbre kell halasztani.

(Kismaros 1993)

süti beállítások módosítása