Helyreállítás

2011.11.13. 01:05

A napokban írtam, hogy a freeblognál elvesztek a bejegyzések visszafelé jó darabig.

Sajnos ez így is maradt, nálam szeptember 9 volt az utolsó időpont.

Utána olvastam, de csak egyenként lehetet visszapakolni a Google emlékeiből.
Megdöbbentő volt tapasztalni, hogy a sehol sem létező bejegyzés egyszer csak megjelenik, amikor a „tárolt változat” gombra kattintok.

Vajon hol tárolják, és ki? Miért?

Na, mindegy, a világ már csak ilyen titkokkal van teli. Használjuk, ha már így játszanak velünk.

Este 11-ig pakolgattam egyenként és majdnem mind visszakerült. Biztos lesznek hibák benne, de legalább nem tűnt el teljesen minden.

Ha valamit nem találtok, vagy nem működik, szóljatok.

A világ

2011.11.12. 02:19

“A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.”

(Albert Einstein)

Szigetes emlékek 2002

2011.11.11. 02:52

Itt olvashatod az előző részt.

Ez volt az első év, hogy nem csak meghívott segítőként vettem részt, hanem mint a Budapesti Templom vezetőjeként már komolyan kellett segíteni az volt egész rendezvényt. A fő szervező Pritvi-pati prabhu volt.

A területünk jelentősen lecsökkent, de még mindig ott voltunk és nagy lelkesedéssel nyomtuk.

A Visnuba ekkor került be Nitaibhavana pr. (akkor még Csató Péter) a Replika frontembere és így vokál területén jelentősen súlyosodott a zenekar. Sok bhaktában megfagyott a vér, amikor először hallották meg az üvöltését az előtte még békésen, mosolyogva sétáló rasztahajú debreceninek.

Szerencsére a közönség is szerette. Az első döbbeneten túlkerülve komoly pogozások alakultak ki a színpad körül.
Az is jó pont volt, hogy mindkét zenekar rajongói odajöttek tombolni.

Sokan így ismerkedtek meg a Krisna-tudattal.

Itt a 2002-es Mantra "Om" lemezének mellékleteként megjelent Visnu szám:

Eltüntek!!!

2011.11.10. 21:05

Egész napos karbantartás volt a freeblog-nál és úgy tűnik (remélem csak átmenetileg) eltűntek szeptember 9-től a bejegyzések.

Remélem tényleg csak ideiglenes az állapot és akkor törölhetem is ezt a beírást.

süti beállítások módosítása