Kérdés a Szentnévről

2012.01.27. 02:17

 

Pár napja „Az odaadás jógája” bejegyzéshez kaptam egy jó kérdést.
A "szent név" alatt Isten bármelyik neve érthető?
Azt tudom, hogy a Krisna Tudatú hívők ugye a Hare Krsna Mantrát ajánlják.
De ha egy saiva az Om Namah Shivaya mantrát, egy keresztény Jézus nevét, egy muzulmán pedig Allah nevét vibrálja, azok a személyek ezáltal tulajdonképpen mindannyian ugyanúgy "szent nevet" vibrálnak? Vagy ez a "szent név" kizárólag a Hare Krsna mantrát jelöli?
Emlékeztem, hogy erről olvastam valami jót, de csak most találtam meg. Az egyik első könyv volt amit olvastam „Az önmegvalósítás tudománya”, és abban van ez a párbeszéd, ami szerintem tökéletes válasz a kérdésre:
1974-ben Srila Prabhupáda és számos tanítványa a nyugatnémet Frankfurt am Main ISKCON Központjától nem messze reggeli sétát tett Emmanuel Jungclaussen atyával, a Niederalteich Monostor bencésrendi szerzetesével. Amikor Emmanuel atya észrevette, hogy Srila Prabhupáda a rózsafüzérhez hasonló meditációs gyöngysort hord magánál, elmondta, hogy ő is vibrál egy állandó imát: „Uram, Jézus Krisztus, légy kegyes hozzánk!” Ezt a következő párbeszéd követte:
Srila Prabhupáda: Mi a jelentése a Krisztus szónak?
Emmanuel atya: A Krisztus szó a görög Christos szóból ered, ami azt jelenti: „a felszentelt”.
Srila Prabhupáda: Christos a Krisna szó görög változata.
Emmanuel atya: Ez nagyon érdekes.
Srila Prabhupáda: Amikor egy indiai ember Krisnát szólítja, gyakran azt mondja: „Krista”. K¥¢±a szanszkrit szó, azt jelenti, hogy „vonzás”. Tehát ha Istent Krisztusnak, Kristának vagy Krisnának szólítjuk, ugyanarra a mindenkit vonzó Istenség Legfelsőbb Személyiségére utalunk. Amikor Jézus azt mondja: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved”, ez a neve Istennek K¥¢±a vagy Krisna volt. Egyetért ebben?
Emmanuel atya: Azt hiszem, Jézus Krisztus, mint Isten fia, Isten tényleges nevét nyilvánította ki nekünk: Krisztus. Hívhatjuk Istent „Atyának”, de ha valódi nevén akarjuk szólítani, azt kell mondanunk: „Krisztus”.
Srila Prabhupáda: Igen. „Krisztus” egy másféleképpen mondott Krista, „Krista” pedig a Krisna szónak, Isten nevének egy másféle kiejtése. Jézus azt mondta, dicsőítenünk kell Isten nevét, de tegnap hallottam egy teológust, amint azt mondta: Istennek nincsen neve —  csupán „Atyának” hívhatjuk Őt. Egy gyerek hívhatja „Atyának” az apját, de az apának azért van saját neve. Hasonlóan „Isten” az általános neve az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, de sajátos neve Krisna. Ezért akár Krisztusnak, akár Krisnának, akár Kristának nevezi valaki Istent, végső soron ugyanazt az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szólítja meg.
Emmanuel atya: Igen, ha Isten tényleges nevéről beszélünk, akkor „Christost” kell mondanunk. A mi vallásunkban ott van a Szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Mi úgy hisszük, Isten nevét csak az Isten Fiától származó kinyilatkoztatás által ismerhetjük, ezért mi a Krisztus nevet fogadjuk el Isten kinyilvánított neveként.
Srila Prabhupáda: Tulajdonképpen ez nem számít — Krisna vagy Krisztus —, a név ugyanaz. A legfőbb dolog, hogy kövessük a Védikus Írások utasításait, amelyek Isten nevének vibrálását ajánlják ebben a korszakban. A legkönnyebb módszer a mahá-mantra vibrálása: Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare, Hare Ráma, Hare Ráma, Ráma Ráma, Hare Hare. Ráma és Krisna Isten nevei, Hare pedig Isten energiája. Amikor tehát ezt a mahá-mantrát vibráljuk, Istent az Ő energiájával együtt szólítjuk meg. Ez az energia kétféle: lelki és anyagi. Jelenleg mi az anyagi energia csapdájában vagyunk. Ezért úgy kell imádkoznunk Krisnához, legyen kedves, és szabadítson meg bennünket az anyagi energia szolgálatától, s fogadjon minket a lelki energia szolgálatába. Ez az egész filozófiánk. Hare Krisna azt jelenti: „Ó, Isten energiája, ó, Isten, kérlek, fogadjatok engem a szolgálatotokba!” Ez a mi természetünk, a szolgálat. Valahogyan az anyagi dolgok szolgálatába keveredtünk, de amint ez a szolgálat a lelki energia szolgálatába transzformálódik, életünk tökéletessé vált. A bhakti-yoga (Isten szeretetteljes szolgálata) gyakorlata azt jelenti, hogy az ember megszabadul az olyan megjelölésektől, mint „hindu”, „muzulmán”, „keresztény” stb., és egyszerűen csak Krisnát szolgálja. Mi megteremtettük a keresztény, a hindu, a mohamedán vallást, de amikor egy megjelölések nélküli valláshoz eljutunk, melyben nem gondoljuk magunkról, hogy hinduk, keresztények vagy mohamedánok vagyunk, akkor beszélhetünk tiszta vallásról, azaz bhaktiról.

Pár napja „Az odaadás jógája” bejegyzéshez kaptam egy jó kérdést:


A "szent név" alatt Isten bármelyik neve érthető?Azt tudom, hogy a Krisna Tudatú hívők ugye a Hare Krsna Mantrát ajánlják.De ha egy saiva az Om Namah Shivaya mantrát, egy keresztény Jézus nevét, egy muzulmán pedig Allah nevét vibrálja, azok a személyek ezáltal tulajdonképpen mindannyian ugyanúgy "szent nevet" vibrálnak? Vagy ez a "szent név" kizárólag a Hare Krsna mantrát jelöli?


Emlékeztem, hogy erről olvastam valami jót, de csak most találtam meg. Az egyik első könyv volt amit olvastam „Az önmegvalósítás tudománya”, és abban van ez a párbeszéd, ami szerintem tökéletes válasz a kérdésre:


1974-ben Srila Prabhupáda és számos tanítványa a nyugatnémet Frankfurt am Main ISKCON Központjától nem messze reggeli sétát tett Emmanuel Jungclaussen atyával, a Niederalteich Monostor bencésrendi szerzetesével. Amikor Emmanuel atya észrevette, hogy Srila Prabhupáda a rózsafüzérhez hasonló meditációs gyöngysort hord magánál, elmondta, hogy ő is vibrál egy állandó imát: „Uram, Jézus Krisztus, légy kegyes hozzánk!” Ezt a következő párbeszéd követte:

Srila Prabhupáda: Mi a jelentése a Krisztus szónak?

Emmanuel atya: A Krisztus szó a görög Christos szóból ered, ami azt jelenti: „a felszentelt”.

Srila Prabhupáda: Christos a Krisna szó görög változata.Emmanuel atya: Ez nagyon érdekes.Srila Prabhupáda: Amikor egy indiai ember Krisnát szólítja, gyakran azt mondja: „Krista”. Krista szanszkrit szó, azt jelenti, hogy „vonzás”. Tehát ha Istent Krisztusnak, Kristának vagy Krisnának szólítjuk, ugyanarra a mindenkit vonzó Istenség Legfelsőbb Személyiségére utalunk. Amikor Jézus azt mondja: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved”, ez a neve Istennek Krista vagy Krisna volt. Egyetért ebben?

Emmanuel atya: Azt hiszem, Jézus Krisztus, mint Isten fia, Isten tényleges nevét nyilvánította ki nekünk: Krisztus. Hívhatjuk Istent „Atyának”, de ha valódi nevén akarjuk szólítani, azt kell mondanunk: „Krisztus”.

Srila Prabhupáda: Igen. „Krisztus” egy másféleképpen mondott Krista, „Krista” pedig a Krisna szónak, Isten nevének egy másféle kiejtése. Jézus azt mondta, dicsőítenünk kell Isten nevét, de tegnap hallottam egy teológust, amint azt mondta: Istennek nincsen neve —  csupán „Atyának” hívhatjuk Őt. Egy gyerek hívhatja „Atyának” az apját, de az apának azért van saját neve. Hasonlóan „Isten” az általános neve az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, de sajátos neve Krisna. Ezért akár Krisztusnak, akár Krisnának, akár Kristának nevezi valaki Istent, végső soron ugyanazt az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szólítja meg.

Emmanuel atya: Igen, ha Isten tényleges nevéről beszélünk, akkor „Christost” kell mondanunk. A mi vallásunkban ott van a Szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Mi úgy hisszük, Isten nevét csak az Isten Fiától származó kinyilatkoztatás által ismerhetjük, ezért mi a Krisztus nevet fogadjuk el Isten kinyilvánított neveként.

Srila Prabhupáda: Tulajdonképpen ez nem számít — Krisna vagy Krisztus —, a név ugyanaz. A legfőbb dolog, hogy kövessük a Védikus Írások utasításait, amelyek Isten nevének vibrálását ajánlják ebben a korszakban. A legkönnyebb módszer a mahá-mantra vibrálása: Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare, Hare Ráma, Hare Ráma, Ráma Ráma, Hare Hare. Ráma és Krisna Isten nevei, Hare pedig Isten energiája. Amikor tehát ezt a mahá-mantrát vibráljuk, Istent az Ő energiájával együtt szólítjuk meg. Ez az energia kétféle: lelki és anyagi. Jelenleg mi az anyagi energia csapdájában vagyunk. Ezért úgy kell imádkoznunk Krisnához, legyen kedves, és szabadítson meg bennünket az anyagi energia szolgálatától, s fogadjon minket a lelki energia szolgálatába. Ez az egész filozófiánk. Hare Krisna azt jelenti: „Ó, Isten energiája, ó, Isten, kérlek, fogadjatok engem a szolgálatotokba!” Ez a mi természetünk, a szolgálat. Valahogyan az anyagi dolgok szolgálatába keveredtünk, de amint ez a szolgálat a lelki energia szolgálatába transzformálódik, életünk tökéletessé vált. A bhakti-yoga (Isten szeretetteljes szolgálata) gyakorlata azt jelenti, hogy az ember megszabadul az olyan megjelölésektől, mint „hindu”, „muzulmán”, „keresztény” stb., és egyszerűen csak Krisnát szolgálja. Mi megteremtettük a keresztény, a hindu, a mohamedán vallást, de amikor egy megjelölések nélküli valláshoz eljutunk, melyben nem gondoljuk magunkról, hogy hinduk, keresztények vagy mohamedánok vagyunk, akkor beszélhetünk tiszta vallásról, azaz bhaktiról.

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr805142891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eli108 2012.01.28. 18:17:31

Szia! Köszi szépen ezt a részt! Amint látom, ez konkrétan a Krsna és Krisztus neveket emeli ki, és tárgyalja. Ugyanez vonatkozik pl. a Siva név használatára is? Tehát ugyanaz a célja az Om Namah Shivaya mantra vibrálásának is? Az ugyanúgy tisztító erővel hat? Mert azt valahogy közelebb érzem, jobban magaménak, mint a többit. Most nem kizárólagos akarok lenni, hanem érdekel konkrétan az általam említett mantra használata. Mégegyszer köszi a kiírásért és várom az infót!

Ismeretlen_117989 2012.01.29. 10:50:38

Ez is teljes bejegyzéses válasz lesz hamarosan.

Eli108 2012.01.29. 12:41:00

Szia! Előre is köszi! Közben rájöttem, hogy Az Önmegvalósítás Tudománya c. könyv megvan a polcomon! Meg is találtam ugyanazt a részt benne, amit itt válaszul olvashatunk. :) Még ezzel az Om Namah Shivaya mantrával kapcsolatban nem találtam választ, így figyelem a bejegyzéseket. :)