Egyik este a kisebbik fiam, Gopál a szobájuk falán lévő képre néz és ezt mondja nekem:

"Ez honnan van, Apa?"

"Az irodámban volt régen, nagyon szeretem" válaszoltam neki.

"És mikor cseréled le?" jött az újabb kérdés.

"Miért?" kérdezem meglepődve.

"Mert nem ilyen Krisna."

Döbbenet, majd még egy kísérletet teszek:

"Nem szép?"

"De szép, csak nem ilyen Krisna." hangzott a határozott válasz.

Nem rég múlt 3 éves...

Na, most jön a legizgalmasabb rész, amiről tényleg kevesen tudnak: mit hallgattunk a Mantra lemezek alkotása alatt.

Jaya Hari nagy kedvence volt a Helmet, ez bizony érződik főleg az első Mantra albumokon. 

 Aztán szintén tőle jött egy másik nagy hatás a Life of Agony, amit a lemezkritikusok is felfedeztek, de nem bántuk. 

 A hangzás etalon a kezdetektől a végéig a Deftones volt. Persze a dalok szélsőséges hangulatai és érzelmessége is ragadt ránk. 

 De durvább dolgok is becsúsztak, mint például a MH 

 És amitől teljesen padlót fogtunk: 

A párkapcsolatok témája nagyon népszerű itt a blogon és persze a nagyvilágban is.

Íme ismét egy gondolkodásra serkentő írás amiben rengeteg igazság van.
Még ha a másik oldalon állva nem is gondoljuk…

"Fölöttébb érdekes kérdéssorozatot prezentál bizonyos John R. Buri ebben a blogposztban, amely arra világít rá, hogy hűtlenséggel egycsapásra, a másik állandó kritizálásával meg szép lassan lehet tönkretenni egy kapcsolatot.

A feleségek jellemzően azzal a vággyal mennek neki a házasságnak, hogy férjük idővel majd megváltozik, míg a férj abban reménykedik, hogy feleségük mindig ugyanolyan marad majd, mint amilyen a kezdetekkor volt. A férj azért fog csalódni, mert idővel úgyis mindenki megváltozik, a feleség mert azért, mert biztosra vehető, hogy ura nem úgy fog megváltozni, ahogy azt ő elképzelte.

A pszichológus mindenesetre azt állítja, hogy ennek ellenére mégis csak a nők azok, akik általában roppant kritikusak tudnak lenni házastársukkal szemben, miközben ez a hozzáállás a férfiakra nem igazán jellemző. A nő azt szeretné, hogy férje kommunikáljon többet, nyíljon jobban meg, segítsen többet a háztartásban, de ha a férj ezt teszi, a feleség rögtön valami kritizálnivalót talál a dologban, így a férj hamar megtanulja, hogy a viszonylagos békesség érdekében érdemesebb minél inkább meghúznia magát. A hűtlenség után az állandó kritizálás a második legbiztosabb jelzője annak, hogy egy kapcsolat az utolsókat rúgja.

A nők állítólag semmi másra nem vágynak annyira, mint egy szép, békés, érzelmekkel teli kapcsolatra. Minderre természetesen esély sincs, ha egy feleség csak kritizálni tudja a férjét. Miért teszi ezt akkor mégis annyi nő? Miért olyan kritikusok a nők a férfiakkal szemben?

Nyilván ha pszichológus nem tudja megadni választ ezekre a kérdésekre, teljesen valószínűtlen, hogy mi itt egykönnyen meg tudnák fejteni a rejtélyt. Mégis megpróbálunk választ a nők védelmében. Nem is egy választ, hanem rögtön ötöt, hátha valamelyikben ott lesz egy kis igazság. Ön egyetért bármelyikkel? Vagy ön szerint a hölgyek miért kritizálják folyton a férfiakat? Esetleg úgy érzi, egyáltalán nem is jellemző, hogy a feleségek kritizálnák férjüket?

1. Sok hölgy talán a perfekcionizmus miatt nem tudja megállni a gyakori kritizálást. Nagyon jól tudjuk, mennyi nő van elvarázsolva az ideális férfi, illetve az ideális kapcsolat eszményképétől, és esetleg nehezükre eshet elviselni, ha azt látják, hogy ez a tökéletes állapot valami apróság miatt nem tud megvalósulni. Az embernek (jó esetben) egyetlen nagy szerelem, egyetlen igazi kapcsolat adatik csak meg az életben. Akkora bűn az, ha ettől az egytől a maximumot várja?

2. Bár a helyzet régóta folyamatosan javul, még mindig érezhető a világban a férfidominancia. Bizonyára vannak olyan nők, akik úgy érzik, hogy ha a férfiak kedvezőbb helyzetben vannak a nőkhöz képest, akkor jobban is kell nekik teljesíteni, mert ez így igazságos. Ha pedig valamiben mégsem ütik meg az erősebbik nemtől elvárt szintet, akkor az a minimum, hogy a gyengébb nem képviselői mindezt szóvá tehetik, ha már más eszköz nincs a kezükben a férfiakkal szemben. Egy férfi viszont legyen férfi, és ne sértődjön meg a kritikán.

3. Egy kapcsolatban mindig kettőn áll a vásár. Nincs olyan probléma, amiért kizárólag az egyik vagy kizárólag a másik fél lenne a felelős. Ha egy nő folyamatosan kritizálja a férjét, akkor arra kell, hogy legyen valami oka.

4. A nő azért nő, mert folyamatosan kommunikál. Elmond és szóvá tesz mindent; azt is, ami tetszik neki és azt is, ami nem. Az önérzetes férfiak ebből persze hajlamosak csak azt kihallani, ami rájuk nézve negatív, a többit pedig mint üres női fecsegést elengedik a fülük mellett. Így aztán úgy érzik, hogy feleségük ki nem állhatja őket, és csak rosszat mond róluk, holott erről szó sincs. Nincsenek kritikus nők, csak rosszul odafigyelő férfiak.

5. Teljesen rossz megközelítés szentként feltüntetni a férfiakat azért, mert nem szólnak, ha valami bajuk van. Egy férfi pókerarccal várja, hogy a párkapcsolati problémák maguktól megoldódjanak, aztán ha nem oldódnak meg, egyszer csak keres magának egy másik nőt. Ehhez képest a nő megpróbál javítani a kapcsolaton, amíg még lehet, és szól, ha valamivel gond van. A férfiaknak is ugyanezt kéne tenniük."

Amikor először hallottam arról, hogy az életben vannak különböző szerepeink, akkor nem értettem, sőt felháborodtam. Persze akkor kb. 25 éves voltam és 24/24 Krisnás állapotában.

A szó tényleg nem tökéletesen, hisz nem egy megjátszott, színházi dologról van szó, de most maradjunk ennél.

Amikor indul a kis életünk tényleg csak egy szerepünk van: apa/anya gyereke. Ez még iskolás korra is kitart. Amikor a pubertás után elkezdjük „kitalálni” magunkat, akkor indul a pálya.

Emlékszem, amikor először hazaállítottam a frissen vett Slayer-pólómban. Nem történt semmi, anyukám nagyon toleráns volt, de már nem csak az ő kisfia voltam, hanem valaki, aki valaki akart lenni.

Párkapcsolatok elkezdésével indul az igazi móka. Ezt gyakran a szülők is nehezen élik meg, de ekkor kétségtelenül többszereplőssé válik a színdarab.

Aztán gyerek(ek), rokonok, munkatársak, főnökök és beosztottak, barátok és haverok, a klubban, a kocsmában és a templomban, a zenekarban, a csapatban és még sorolhatnám a végtelenségig.

Mindenki tudja, hogy így van, mégis gyakran nem merünk ezzel szembe nézni a saját, vagy mások életében.


Egyik tipikus hiba, hogy beleragadunk egy szerepbe és képtelenek vagyunk váltani.
Egyszer azt a nagyon jó tanácsot kaptam, hogy „ha haza mentél, menjél haza”. Ne vidd haza a problémáidat, legyél férj, feleség, apa, anya, stb.
Persze, meg lehet beszélni dolgokat, de nem állhat csak abból az együttlét. Igaz, ezek csak szavak, de közben képtelenek vagyunk az aktuális szerepünkre figyelni.

Ennek egy másik verziója, hogy más szerepben vagyunk, mint kéne. Vagy gyengeségből csúszunk el, vagy direkt, vagy azt se tudjuk hol vagyunk.

Főleg a helyzet felelőssége elől menekülünk egy másik karakterbe. Például eljátsszuk a hülye gyereket, vagy ellentámadásba megyünk át ok nélkül csak, hogy tereljük magunkról a figyelmet, vagy ne kelljen megcsinálni valamit.
Ha a másik fél ezt engedi, akkor ezek bevett gyakorlattá válnak és ez lesz az új szerep. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy senkinek se jó hosszútávon.

Ez az egyik legfőbb oka például, hogy tönkremennek kapcsolatok, házasságok. Amikor indul mindenkinek tiszta, hogy mit csinál, de aztán elkényelmesednek a felek és mindenki el kezd kibújni az általa macerásnak talált dolgokból.

Aztán meglepődünk, hogy senki se boldog...

Külön fejezetet lehetne írni arról, amikor valaki a belső valójától, vagy képességétől eltérő szerepet próbál felvenni és a környezetével elhitetni. Ez nagyon veszélyes mind rá, mind a többiekre nézve.
Mi történik, ha tényleg teljesítenie kell a felvett szerepet?

Ez nyilván nem az összes probléma, hisz erről könyvek százait írták meg, de legalább gondolatébresztőnek jó.

Sokan szenvedünk a rohanó életünkben a mozgáshiánytól és az abból eredő kellemetlenségektől (hátfájás, elhízás, stb.)

A kifogásokat én is tudom, hisz minden nap hallom saját magamtól is (idő-, pénz-, hely hiány, stb.), de egy egyszerű, de nagyszerű, több millió éves gyakorlatot mutatok, amihez nem kell semmi, és csak saját magában csinálva is komplett.

Ez a Napüdvözlet, aminek több verziója is van, de először a legegyszerűbbet ajánlom:

A légzések ütemében kell végezni a gyakorlatsort, ami alatta látható (in=be, ex=ki), normál sebességgel.

Nem kell előtte bemelegíteni, hisz ez pont egy átmozgató gyakorlat, de az elején érdemes óvatosan csinálni, nem feszegetni.

Haladóknak, vagy ha ezt már unod itt a B változat:

És ugyanez élőben, illetve egy teljes agni-jóga sorozat Gauranga mestertől, ha már rákapnál a jógázásra.

Sok sikert és kitartást!

Hamarosan 8 éves lesz Szubál fiam, ilyen volt 1 évesen a hajvágó ceremónián: